Záporok, zivatarok váltják a napsütést

Záporok, zivatarok váltják a napsütést

Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 31 megyére.

Gabonakoszorú a tisztaszoba gerendáján

Sarlós Boldogasszony, az áldott állapotban lévő édesanyák patrónusának napja a többi Mária-ünnephez hasonlóan kiemelkedik a jeles napok sorából, és régen még komolyabban vették, mint manapság.

Gabonakoszorú a tisztaszoba gerendáján
Gabonakoszorú a tisztaszoba gerendáján
2023. július 02., vasárnap

Gabonakoszorú a tisztaszoba gerendáján

2023. július 01., szombat

Újjáépítették a beszakadt utat Telekfalva határában

Több mint félmillió lejből javították ki a Telekfalva határában lévő 23-as községi út beszakadt részét – a beruházás során nemcsak a járható felületet kellett újjáépíteni, de támfalra, illetve a vízelvezetés megoldására is szükség volt.

Újjáépítették a beszakadt utat Telekfalva határában
2023. június 30., péntek

Kiosztották az újonnan épült ANL-s lakásokat Székelykeresztúron

Összesen harmincnégy, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ifjúsági bérlakást osztottak ki a hét elején Székelykeresztúron az igénylőknek, ahol már területet is vásároltak újabb tömbházak építéséhez.

Kiosztották az újonnan épült ANL-s lakásokat Székelykeresztúron
2023. június 29., csütörtök

Gombászni induló idős férfira támadt a medve Kőrispatak közelében

A fején és a testén is megsebezte idős áldozatát egy medve csütörtökön késő délután Kőrispatak határában – a sérültet kórházba szállították.

Gombászni induló idős férfira támadt a medve Kőrispatak közelében
2023. június 29., csütörtök

Hitelt vesz fel a székelyudvarhelyi önkormányzat

Négy európai uniós támogatású projekt önrészének finanszírozása érdekében vehet fel 4 millió lejes hitelt a székelyudvarhelyi városvezetés, miután ezt az önkormányzati képviselő-testület is jóváhagyta csütörtöki ülésén.

Hitelt vesz fel a székelyudvarhelyi önkormányzat
2023. június 29., csütörtök

Papi áthelyezések, személyi változások a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Augusztus elsejétől személyi változások lépnek érvénybe a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében – tájékoztat a romkat.ro katolikus hírportál.

Papi áthelyezések, személyi változások a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
2023. június 29., csütörtök

Kilőttek egy veszélyes medvét Szentpálon, kiállítják a trófeáját

Majdnem napi szinten látták Recsenyéden vagy Homoródszentpálon azt a tucatnyi juhot elpusztító medvét, amelyet ma hajnalban lőttek ki utóbbi településen. A helyszínre siető bizottság döntése egyértelmű volt, hiszen a lakókat is veszélyeztette a nagyvad.

Kilőttek egy veszélyes medvét Szentpálon, kiállítják a trófeáját
2023. június 29., csütörtök

Eltűnt székelyudvarhelyi férfi megtalálásához kérnek segítséget

Eltűnt székelyudvarhelyi férfit keres a rendőrség. Az 53 éves férfi önként hagyta el otthonát, azóta nem jelentkezett családjánál.

Eltűnt székelyudvarhelyi férfi megtalálásához kérnek segítséget
2023. június 29., csütörtök

Az apostolok mostanra felszaggatták a búza tövét

„Péter és Pál (tudjuk) nyárban/Összeférnek a naptárban” – olvasható Arany János közismert versében, amiből egyesek arra következtetnek, hogy édesapjuk szegény ember lehetett, ha kettőjüknek csak egy névnapot tudott kieszközölni.

Az apostolok mostanra felszaggatták a búza tövét
2023. június 28., szerda

Így teljesítettek a székelyföldi megyék diákjai a képességfelmérőn

A három székelyföldi megye közül idén Hargita megyében a legmagasabb az átmenési arány a képességfelmérőn, de a vizsgatantárgyak szerinti bontásban mindhárom megyének van egy-egy első helye.

Így teljesítettek a székelyföldi megyék diákjai a képességfelmérőn
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. június 28., szerda

Fényes nappal loptak el egy autót Székelyudvarhely központjából

Székelyudvarhely központjából loptak el egy autót szerdán délután. A gyanúsítottat a helyi rendőrök feltartóztatták, jelenleg az állami rendőrség vizsgálja az ügyet.

Fényes nappal loptak el egy autót Székelyudvarhely központjából
2023. június 28., szerda

72 millió lejből bővíthetik Udvarhelyszék gázhálózatát

Kilenc udvarhelyszéki település bővül gázhálózattal, ugyanis jóváhagyta a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium a fejlesztési programot.

72 millió lejből bővíthetik Udvarhelyszék gázhálózatát
2023. június 28., szerda

Akkumulátorokat lopott, őrizetbe vették

Őrizetbe vettek egy 20 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint autóakkumulátorokat lopott el egy udvarról hétfőn – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Akkumulátorokat lopott, őrizetbe vették
2023. június 28., szerda

Még lehet jelentkezni az óriáspuzzle-kirakásra és rekordkísérletre

Mintegy kétszázan már jelentkeztek az óriáspuzzle-kirakó eseményre, de további jelentkezőket várnak a péntektől vasárnapig tartó kezdeményezésre, amelyet a székelyudvarhelyi könyvtárnál szerveznek meg.

Még lehet jelentkezni az óriáspuzzle-kirakásra és rekordkísérletre
2023. június 27., kedd

Napelemrendszerrel bővültek a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi épületei

Sikeresen pályázott a Gyulafehérvári Caritas: napenergiából származó áramellátása lett a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának Székelyudvarhelyen.

Napelemrendszerrel bővültek a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi épületei
2023. június 26., hétfő

Nem vártak külső segítségre, inkább kalákában javították a Farcád felé vezető utat

Az esőzések és a megnövekedett forgalom miatt rongálódott meg a Székelyudvarhely és Farcád közötti 33-as községi út, amelynek Felsőboldogfalvához tartozó részén kalákában végeztek javítási munkálatokat. A városhoz tartozó részen is lesz karbantartás.

Nem vártak külső segítségre, inkább kalákában javították a Farcád felé vezető utat
2023. június 26., hétfő

Idén a szokásosnál később kezdődik a támogatásigénylők ellenőrzése

A 2023-2027-es időszakra vonatkozó új agrárstratégia által hozott változások nem csak az egységes mezőgazdasági támogatási formákat, a juttatások összegét, illetve az igénylési időszakot érintették, hanem az ellenőrzésekre is hatással vannak.

Idén a szokásosnál később kezdődik a támogatásigénylők ellenőrzése

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye