
Leghamarabb csak jövőre köthetnek szerződést az elkerülő út elkészíttetése érdekében
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hamarosan közbeszerzési eljárást fog hirdetni Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Fenyéd és Szejkefürdő között elképzelt elkerülő út megvalósíthatósági tanulmányának elkészíttetése érdekében. Idén azonban már biztosan nem kezdődhet el a dokumentumok összeállítása az érvényben lévő állami megszorítások miatt.
2023. november 20., 09:462023. november 20., 09:46
2023. november 20., 09:542023. november 20., 09:54
Habár korábban úgy gondolták, hogy csak bővíteni kell a Fenyéd és a Szejkefürdő között elképzelt, mintegy hat kilométer hosszúra tervezett elkerülő út 2017-ben elkészült megvalósíthatósági tanulmányát,
– tudtuk meg korábban a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának munkatársaitól. Ennek oka, hogy a dokumentumban számos költséges völgyhíd megépítése szerepelt, ugyanakkor a nyomvonal szerint a Fenyéd irányából érkező autósokat a dombgerincen át egyenesen a Szejkefürdőre irányítanák, ahol turisztikai fejlesztések zajlanak. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy
Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője tavasszal arról tájékoztatta lapunkat, hogy hamarosan közbeszerzési eljárást hirdet intézményük, hogy megbízható vállalkozót találjanak az új dokumentumok elkészítésére. Arról is szó volt, hogy
A procedúrán nyertes tervező elképzeléseit közvitára bocsátotta volna a hivatal – ez azonban mostanig nem valósult meg.
Eltelt a tavasz, a nyár és az ősz, ezért ismét érdeklődtünk a szóvivőtől, hogy hol tart a projekt. Az ő információi szerint
Ezt tudomásul véve az utóbbi időszakban több cégtől is árajánlatot kért intézményük, hogy azok alapján határozhassák meg a közbeszerzési eljáráson felkínált összeget. Így ugyanis elkerülhető, hogy több sikertelen eljárást folytassanak el.
Tudni kell azonban, hogy az önkormányzati kiadásokat korlátozó a 90. számú sürgősségi kormányrendelet miatt idén már nem lesz lehetősége a hivatalnak arra, hogy szerződést kössön az eljárás nyertesével. Ezt figyelembe véve
Az új megvalósíthatósági tanulmány elkészítését egymillió lejjel támogatta tavaly februárban Hargita Megye Tanácsa, amelyhez idén további 100 ezer lejt rendeltek a székelyudvarhelyi képviselők a helyi büdzséből. Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke kijelentette:
Szerinte nem ott vannak a gondok, ahonnan a támogatás érkezik, „hanem ott, ahol ezt nem tudják felhasználni”.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!