Nem kihívásnak, inkább trendnek nevezik a gyerekek azt a TikTokon terjedő „játékot”, amelyet Superman-kihívásként emlegetünk. A gond ott kezdődik, hogy hozzáférnek ilyen videókhoz a kis elemisek is, akik még nem ismerik fel a saját korlátaikat.
Visszaköltözhettek a hetedikes marosvásárhelyi diákok abba az osztályterembe, amelyben tíz nappal korábban a mennyezetről leomlott a vakolat. A megsérült diák már korábban csatlakozott társaihoz.
A műsoron lévő előadások mellett gyerekeknek szóló adventi csodaváró foglalkozásokkal, családokat megszólító rendezvényekkel készül az elkövetkező időszakban a Tomcsa Sándor Színház, a diákokat pedig a színházi nevelési program eseményeire várják.
Átvette a régi kaszárnyaépületet a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium a helyi önkormányzattól. Tavasszal szeretnének nekifogni a felújításának, különben teremhiánnyal kell számoljniuk a következő tanévtől.
A hétfőn délben történt baleset nyomán Maros megye prefektusa elrendelte, hogy a szakhatóságok ellenőrizzék le az oktatási épületek állapotát, hogy a diákok biztonságban tanulhassanak.
Nagyon szép fejlődéstörténetet tudhat a magáénak a kézdivásárhelyi dr. Csiha Kálmán Református Kollégium, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját.
Ahogy közeledik az érettségi, egyre több diák dönt úgy, hogy plusz órákkal pótolja azokat a hiányosságokat, amiket „felhalmozott” az évek során az érettségi tantárgyakból. Az igényelt délutáni plusz órák több ezer lejbe is kerülhetnek egy év alatt.
Ha a vakációs időszakra is levonják a tanügyi bérekből a társadalombiztosítási hozzájárulásokat, akkor a vakáció idejére is jár az oktatásban dolgozóknak az ételjegy – erre hivatkozva indított sikeres pereket az állam ellen a tanügyi szakszervezet.
A teljesítménykényszertől a testképzavarokig, a válás okozta problémáktól a környezeti változásokból eredő feszültségekig rendkívül széles azoknak a problémáknak a skálája, amellyel a gyermekek az iskolai tanácsadókhoz kerülnek vagy fordulnak.
Mindannyian a tanulás ösztönével születtünk, egészen iskolás korig ennek köszönhetően fejlődünk. Aztán az iskolában változni kezdenek a dolgok – mondta minapi előadásában Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.
Közgazdászként tudja, milyen fontos az erdélyi magyaroknak versenyképesség szempontjából a román nyelv elsajátítása. Demeter Izabella ezért írta meg román nyelvű mesekönyvét magyar gyerekeknek, az elsőosztályos tantervbe foglalt szavakra alapozva.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Hatvan gyermek befogadására alkalmas óvoda épült meg Tusnádfürdőn, amelynek avatóünnepségét pénteken tartották. A rendezvényen megemlékeztek az elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős egykori államtitkárról is.
A drog, de minden más függőség is tabutéma vidékünkön, ezért is fontos, hogy szeptember óta közel kétszáz gyermek látogatta meg azt a drogprevenciós tárlatot, amelyet a Kovászna megyei Vöröskereszt nyitott meg még májusban.
Idén is megszervezték a Tudász műveltségi vetélkedőt, az utolsó fordulót Székelyudvarhelyen tartották hétvégén. Ezúttal az 1956-os forradalom tematikája köré épült a verseny, amelyet az első Tudász fesztivállal kötöttek össze.
Nemcsak románból, hanem magyar nyelv és irodalomból is számíthatnak változásokra a jövőben érettségiző diákok. Erre azért volt szükség, mert a végzősök már új tanterv szerint tanultak magyarból is. Szaktanárral néztük át az érettségitételeket.
Átadták a kivitelezőnek a héten a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola régi épületének egyik szárnyát teljes felújításra, ehhez pedig 15 elemi osztályt kellett áthelyezni – tulajdonképpen a szélrózsa minden irányába szétszórni.
Az oktatási minisztérium pénteken közölte, eleget fog tenni az alkotmánybíróság határozatának, amely szerint alkotmányellenes az a törvény, amely csak az állami iskolák tanulóinak biztosít teljesítményösztöndíjat.
Harmincnapos házi őrizetbe helyezett egy 15 éves fiút a bukaresti törvényszék csütörtökön, mivel a DIICOT ügyészei azzal gyanúsítják, hogy kábítószert árult főként kiskorú drogfogyasztóknak.