El kellett kábítani egy oroszlánt

Nem volt megfelelően bezárva a ketrece az ukrajnai Odesszából Marosvásárhelyre szállított oroszlánok egyikének. Az állatkertet ideiglenesen bezárták, csendőrök is a helyszínre vonultak.

Nemcsak az évszám, az eredmények is szépek – 30 éves a LECO cégcsoport Pr-cikk

LECO-alkalmazottakkal, beszállítókkal és a cég partnereivel telt meg május 19-én a koronkai Boema rendezvényterme. Az idén harminc éves marosvásárhelyi vállalkozás megérdemelten ünnepelt.

Nemcsak az évszám, az eredmények is szépek – 30 éves a LECO cégcsoport
2022. május 25., szerda

Lassult az érdeklődés a népszámlálás három nap múlva lejáró önkitöltős szakasza iránt

Még csak három napunk maradt a népszámlálás online kitöltésére és a beküldött kérdőívek elfogadásának ellenőrzésére, a cenzus önkitöltéses szakasza ugyanis május 27-én, pénteken zárul. A hosszabbítás óta csökkent az érdeklődők rohama.

Lassult az érdeklődés a népszámlálás három nap múlva lejáró önkitöltős szakasza iránt
2022. május 24., kedd

Egészségügyi és szociális központokat hoznak létre több székelyföldi településen is

A három székelyföldi megyében összesen kilenc településen hoznak létre közösségi (orvosi) alapellátási központot, továbbá újabb tíz település került fel a tartaléklistára. Mi lesz ezekben a központokban és miért van szükség rájuk? Erről érdeklődtünk.

Egészségügyi és szociális központokat hoznak létre több székelyföldi településen is
2022. május 24., kedd

Ötvenéves a marosvásárhelyi Szent Imre-templom – ünnepel a közösség

Márton Áron püspök szentelte fel 1972. május 28-án a marosvásárhelyi Szent Imre római katolikus templomot. A fennállás 50. évét orgonakoncerttel, szentségimádással, ifjúsági szentmisével és ferences városnéző-túrával ünneplik.

Ötvenéves a marosvásárhelyi Szent Imre-templom – ünnepel a közösség
2022. május 24., kedd

Félig nyílt ki az ejtőernyője, kómában van a lezuhant fiatal

Sem a fő, sem a másodlagos ejtőernyője nem nyílt ki annak a 19 éves fiatalembernek, aki kedden délben zuhant le Marosvásárhelyen. Az országos repülőklub tájékoztatása szerint a két ejtőernyő összegabalyodott, ezért is nem nyílhattak ki.

Félig nyílt ki az ejtőernyője, kómában van a lezuhant fiatal
2022. május 23., hétfő

Városmakett-avatással ünneplik a Medve-tó 147 éves születésnapját Szovátán

Románia egyik legnagyobb városmakettjét avatják fel május 26-án, csütörtökön Szovátán, ahol idén buli helyett így ünneplik a Medve-tó születésnapját. A város nevezetességének számító heliotermikus tó idén 147 éves.

Városmakett-avatással ünneplik a Medve-tó 147 éves születésnapját Szovátán
Podcast
2022. május 23., hétfő

A minisztérium döntött a katolikus iskola ügyében, most a tanfelügyelőségen a sor

A tervek szerint kedden délután ül össze a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőségi tanácsa, hogy döntsön a jogerős bírósági ítélettel felszámolásra ítélt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak és tanárainak sorsáról.

A minisztérium döntött a katolikus iskola ügyében, most a tanfelügyelőségen a sor
2022. május 23., hétfő

Fatolvajok nyomában: pótolták az ellopott kamerákat

Korábban festékkel öntötték le, most pedig ellopták az erdészeti hivatal által szerelt kamerákat Maros megyében. Pár nap után újakat szereltek az illetékesek.

Fatolvajok nyomában: pótolták az ellopott kamerákat
2022. május 23., hétfő

Sör- és miccstenger helyett családias hangulat, különleges programok a debütáló fesztiválon

A szó eredeti és átvitt értelmében is színesre varázsolta a marosvásárhelyi várat az első alkalommal megrendezett KULT Alternatív Kulturális Fesztivál.

Sör- és miccstenger helyett családias hangulat, különleges programok a debütáló fesztiválon
2022. május 22., vasárnap

Vasvári nyomában: kitüntették Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét

Ahogy Vasvári Pál 22 évesként az 1848-as forradalomban harcolt a magyar szabadságért, a magyar függetlenségért, úgy harcol a mai korban Izsák Balázs is a magyar szabadságért, a székelyek függetlenségéért – hangzott el vasárnap délelőtt.

Vasvári nyomában: kitüntették Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés
Megnyitás

A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés

Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.

2022. május 22., vasárnap

Két évnyi kényszerszünet után ismét állásbörzéket tartottak

Országszerte állásbörzéket szerveztek pénteken, amelyen két évnyi szünet után ismét személyesen találkozhattak az állásadók és a munkahelyet keresők. 

Két évnyi kényszerszünet után ismét állásbörzéket tartottak
Podcast
2022. május 22., vasárnap

Keresettek az egészségügyi dolgozók Székelyföld-szerte, de leginkább Gyergyószentmiklóson

Marosvásárhelyen 126 egészségügyi asszisztens állást hirdettek meg, Hargita megyében főképp Gyergyószentmiklóson kell több alkalommal versenyvizsgát hirdetni, Csíkszeredában pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkező asszisztenseket várják.

Keresettek az egészségügyi dolgozók Székelyföld-szerte, de leginkább Gyergyószentmiklóson
2022. május 22., vasárnap

A választott képviselők nagyrésze nem tartja fontosnak, hogy beszámoljon a munkájáról

Nem sietnek beszámolni tanácsosi tevékenységükről a Maros megyei önkormányzatba választott képviselők, a 34-ből csupán tizenegyen tették ezt meg. Valamivel jobb az arány a marosvásárhelyi testületben.

A választott képviselők nagyrésze nem tartja fontosnak, hogy beszámoljon a munkájáról
2022. május 21., szombat

Rövid idő alatt megnőtt a szálláshelyek száma Székelyföldön

A koronavírus-járvány alatt sem Maros, sem Hargita megyében nem csökkent a turistáknak szánt szálláshelyek száma, sőt mindkét helyen növekedés történt. Mennyire segítenek a vakációs jegyek a szállásadóknak, és milyen nyári idényre számíthatunk?

Rövid idő alatt megnőtt a szálláshelyek száma Székelyföldön
2022. május 20., péntek

Súlyos agysérülést szenvedett férfi szervei menthetnek életet

Egy 60 éves agyhalott férfi máját, veséjét és szaruhártyáját vették ki szervbegyűjtés céljával marosvásárhelyi, bukaresti és kolozsvári orvoscsoportok csütörtök éjszaka a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórházban. 

Súlyos agysérülést szenvedett férfi szervei menthetnek életet
2022. május 20., péntek

Bezárt bódék a Somostetőn: a városháza elé vonultak az elégedetlen kereskedők

Két tucatnyi elégedetlen kereskedő vonult pénteken délben a marosvásárhelyi városháza elé, azt követelve a városvezetéstől, hogy találjon megoldást a helyzetükre. 

Bezárt bódék a Somostetőn: a városháza elé vonultak az elégedetlen kereskedők
2022. május 19., csütörtök

Választható tantárggyá tennék a biztonságos kerékpáros közlekedést

Magyar és román nyelvű tankönyvet, munkafüzetet, de online használható segédanyagokat is készített a Marosszéki Közösségi Alapítvány a biztonságos kerékpáros közlekedésről, mindezt azért, hogy választható tantárgy legyen ez a témakör is.

Választható tantárggyá tennék a biztonságos kerékpáros közlekedést

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye