Székelyföldi mezőgazdasági szaktanácsadó hálózat kiépítését támogatja a magyar kormány a magyarországi falugazdász-hálózat mintájára – erről még tavaly döntöttek, a finanszírozást pedig most rendelték hozzá.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara, a Dance Art Tánciskola, Egyed Apollónia szoprán és Cristian Mogosan tenor teszi – a tavalyihoz hasonlóan idén is – színvonalassá a Palotabált.
Tüntetéssorozatot indított a kisebbségek nyelvén működő elemi osztályok román nyelv és irodalom oktatását érintő kormányrendelet kapcsán a Magyar Szülők Szövetsége.
Erdélyi turnén nevettet a Dumaszínház két tagja, Kőhalmi Zoltán és Szobácsi Gergő. A magyarországi stand up comedy két jeles képviselője szeptember 28. és október 1. között négy erdélyi városban lép fel.
Maros megyében legalább ötven iskolabuszt kellene mielőbb kicserélni, hogy a kisdiákokat biztonságban lehessen otthonaiktól az iskoláig szállítani. A főtanfelügyelő szerint, ha 15 új járművet kapnának, azzal meg tudnák oldani a legsürgősebb problémákat.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hivatalos elnevezése ezentúl Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem, miután lezárult a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítésének folyamata.
A közösségi vezetők és segítők szerepe a nők elleni és családon belüli erőszak kezelésében volt a témája a hévégén az Unitárius Nők Országos Szövetségének és az International Women’s Convocation (IWC) szervezésében tartott vezetőképzésnek Marosvásárhelyen.
Télen fázol, nyáron meleg van, s még penészedik is? Hiába a vastag szigetelés, ha nincs jól feltéve. Gyors lecke arról, hogy kell jól csinálni.
Távozik tisztségéből Szőke László. A Székelyhon napilapok főszerkesztője az Erdélyi Médiatér Egyesület médiaportfóliójánál marad. A miértről és hogyanról kérdeztük.
Az egészséges életmód fontosságáról, az egészséges életkörülmények kialakításáról tartottak kétnapos konferenciát a hétvégén Erdőszentgyörgyön és Szovátán, ahol az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége XXX. Szimpóziumát szervezték meg.
Megtalálták a módját a romániai mobiltelefon-szolgáltatók, hogyan tehetik újra fizetőssé a roamingot. A szolgáltatók roaminghozzáférés nélküli csomagokat hoztak létre, így ahhoz, hogy valaki használni tudja a telefonját külföldön is, a szolgáltatás eléréséért felárat kell fizetnie.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Az idei évad első nagytermi produkciója alkalmával adták át az előző évad színészi teljesítményeit elismerő Vastaps-díjakat és a társulat önkéntesei által megszavazott Kedvenc Színésznő és Kedvenc Színész díjakat a Tompa Miklós Társulat művészeinek.
Hét közösségben is megjelent a piszkos kezek betegségének is nevezett hepatitisz A vírusos fertőzés Maros megyében. A népegészségügyi igazgatóságnál hatvan személyt jelentettek, mindannyiukat a fertőző betegségek kórházában kezelik.
A napéjegyenlőséget honfoglaló őseink szertűzzel meg táltos dobokkal ünnepelték, és valamiképp ezt a hangulatot szeretnék megidézni szombaton a marosszéki íjászok is, amelynek tagjai a Főnix próba elnevezésű versenyükkel, tagavatással és magyarországi íjászbajnokokkal ünneplik a szeptember 22-ei napéjegyenlőséget.
A Tompa Miklós Társulat műsorán pénteken két időpontban, 17 és 21 órától szerepel Pozsgai Zsolt kortárs magyar szerző Liselotte és a május című tragikomédiája. A két előadás között 19 órától kerül sor az rdélyi művelődésszervező, Aranka György szobrának koszorúzására.
Kitiltanák a tömbházkörnyéki parkolóhelyekről a mikrobuszokat, kisteherautókat, lakókocsikat és a céges autókat. A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők csütörtökön szavaznak erről a tervezetről.
A 49 éves takarítónő és egy nyolcadikos diák szenvedett égési sérüléseket a mezőszabadi általános iskolában szerdán reggel történt robbanásban. Az előzetes vizsgálatok szerint a detonációt gázszivárgás, illetve egy meggondolatlan cselekedet okozta.
Vádalkut kötött Cristian Pomohaci volt ortodox pap a főügyészség ügyészeivel. Az egyezség értelmében folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetést rónak ki rá, és kilencven nap közmunkát kell végeznie – tudósít az Agerpres hírügynökség.