Hétvégén Csíkszeredában is érvénybe lépnek a korlátozások

Hétvégén Csíkszeredában is érvénybe lépnek a korlátozások

Csíkszeredában is meghaladta a hat ezreléket a fertőzöttségi arány, ezzel a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság határozata alapján korlátozások lépnek érvénybe. A legtöbb korlátozás leginkább azokat érinti, akik nem rendelkeznek zöldigazolvánnyal.

Közel 150 új fertőzés, hat haláleset Hargita megyében

Továbbra is magas a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma Hargita megyében, a napi esetszám viszont kevéssel csökkent pénteken is a korábbi napokhoz képest. A fertőzöttségi arány viszont tovább emelkedett.

Közel 150 új fertőzés, hat haláleset Hargita megyében
2021. október 22., péntek

Újabb tizenkét székelyföldi település került vörös zónába, Tusnádfürdő és Kovászna meghaladta a hatezrelékes határértéket

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Székelyföldön összesen tizenkét község a három ezrelékes határértéket, Tusnádfürdő és Kovászna a hat ezreléket haladta meg.

Újabb tizenkét székelyföldi település került vörös zónába, Tusnádfürdő és Kovászna meghaladta a hatezrelékes határértéket
2021. október 21., csütörtök

Enyhén csökkent a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita megyében

Ismét csökkent egy kevéssel a napi esetszám és a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökön Hargita megyében, haláleset viszont több is történt. A fertőzöttségi arány emelkedett.

Enyhén csökkent a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita megyében
2021. október 21., csütörtök

Meghaladta a hat ezrelékes fertőzöttségi arányt Csíkszereda, újabb hat székelyföldi település került vörös zónába

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Székelyföldön összesen hét község a három ezrelékes határértéket, Csíkszereda pedig meghaladta a hat ezrelékes határértéket.

Meghaladta a hat ezrelékes fertőzöttségi arányt Csíkszereda, újabb hat székelyföldi település került vörös zónába
Podcast
2021. október 21., csütörtök

Már a koronavírusos betegek kezeléséhez szükséges készítmények beszerzése is állandó kihívást jelent

Az állandósult leterheltség, a Covid-részlegek folyamatos telítettsége mellett a súlyos koronavírusos betegek kezelésére használt gyógyszerek nehéz beszerzése is állandó problémát jelent a Hargita megyei kórházakban, akárcsak országszerte.

Már a koronavírusos betegek kezeléséhez szükséges készítmények beszerzése is állandó kihívást jelent
2021. október 21., csütörtök

Ön lesz a nyertes?

Ne szalassza el a remek lehetőséget, hiszen első sorsolásunkon a 43 szerencsés között az Ön neve is szerepelhet!

Ön lesz a nyertes?
Ön lesz a nyertes?
2021. október 21., csütörtök

Ön lesz a nyertes?

2021. október 21., csütörtök

Lakóház tetőszerkezete lángolt Csíkszeredában

Túlhevült kémény miatt gyulladt ki egy csíkszeredai lakóház tetőszerkezete a Zsögöd utcában szerda reggel. A tetőzet mindegy 40 négyzetméterén okozott károkat a tűz, melynek oltásán és a lángok továbbterjedésének megfékezésén két tűzoltóegység dolgozott.

Lakóház tetőszerkezete lángolt Csíkszeredában
2021. október 20., szerda

Úgy tűnik, hogy idén sem születik ítélet Borbolyék perében

Noha rendben zajlanak a tanúmeghallgatások, még várni kell az elsőfokú ítélet meghozatalára a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőperben. Szerdán újabb négy tanút hallgatott meg a bíróság.

Úgy tűnik, hogy idén sem születik ítélet Borbolyék perében
Podcast
2021. október 20., szerda

Fejlett tudást és eszközparkot biztosítanak a székelyföldi múzeumok részére Budapestről

A székelyföldi múzeumok is bekapcsolódtak a Budapesti Néprajzi Múzeum mintaprojektjébe, amely részeként szakmai irányításban és képzésben részesülhettek. Mi több, saját gyűjteményi darabjaik digitalizálása céljából csúcstechnikájú felszerelést is kaptak.

Fejlett tudást és eszközparkot biztosítanak a székelyföldi múzeumok részére Budapestről
2021. október 20., szerda

Börtönbe kísértek a rendőrök egy tusnádi férfit

Egy börtönbüntetésre ítélt személyt kísértek be a büntetés-végrehajtási intézetbe a Hargita megyei rendőrök kedden. A Tusnád községi férfi bőséges bűnlajstrommal rendelkezik.

Börtönbe kísértek a rendőrök egy tusnádi férfit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése két percben
Megnyitás

A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése két percben

Verőfényes napsütésben zajlott az idei szabadtéri ételszentelés Csíkszeredában, amely már hagyománnyá vált a hargitai megyeszékhelyen. Rövid videóösszefoglalónk az egyházi szertartás 2024-es kiadásáról.

2021. október 20., szerda

Százhatvan új koronavírus-fertőzést igazoltak Hargita megyében

A keddi rekordértékhez képest kevesebb, de továbbra is magas napi esetszámot jegyeztek szerdán Hargita megyében, ahol újabb halálesetek is történtek. A kórházban ápoltak száma egy hajszállal csökkent.

Százhatvan új koronavírus-fertőzést igazoltak Hargita megyében
2021. október 20., szerda

Újabb székelyföldi városok haladták meg a hatezrelékes határértéket

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Újabb székelyföldi városok haladták meg a hatezrelékes határértéket
Podcast
2021. október 20., szerda

Folyamatosan helyhiánnyal küszködnek a székelyföldi kórházak

Továbbra is aggasztó mértékben nő a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma Hargita megyében, a betegek túlnyomó többsége kritikus vagy súlyos állapotban van, a Covid intenzív terápiás (ATI) osztályok beteltek. Maros megyében is aggasztó a helyzet.

Folyamatosan helyhiánnyal küszködnek a székelyföldi kórházak
2021. október 19., kedd

Fatuskóból került elő a második világháborús gránátvető

Második világháborús kézi páncéltörő gránátvetőre bukkant kedd délután egy csíksomlyói lakos.

Fatuskóból került elő a második világháborús gránátvető
2021. október 19., kedd

Látogathatók a súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttek a csíkszeredai kórházban

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban továbbra is biztosított a súlyos állapotú Covid-betegek látogatásának lehetősége az Egészségügyi Minisztérium rendelete értelmében.

Látogathatók a súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttek a csíkszeredai kórházban
Podcast
2021. október 19., kedd

Lemond a földgázkereskedői engedélyéről a Hargaz, más szolgáltató veszi át a klienseiket

A megugrott energiaárak következtében a Hargaz Hargita Kft. azt a döntést hozta, hogy kéri a gázkereskedelemről szóló engedélyének visszamondását, de a gázhálózat üzemeltetést továbbra is végezni fogják. Így próbálják megelőzni a fizetésképtelenséget.

Lemond a földgázkereskedői engedélyéről a Hargaz, más szolgáltató veszi át a klienseiket
2021. október 19., kedd

Gyorshajtás és közúti baleset Csíkszéken

Egy sofőrt a sebességhatár átlépése miatt állítottak meg a járőröző rendőrök hétfőn Csíkszentdomokoson, azonban kiderült az is, hogy alkohol befolyása alatt állt. Szintén hétfőn egy csíkkozmási autóvezető szenvedett balesetet lakótelepülésén.

Gyorshajtás és közúti baleset Csíkszéken

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye