A kormány két határozatot készül elfogadni pénteki ülésén a tanulók és egyetemisták utazási kedvezményeiről – írja az Agerpres hírügynökség Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentésére hivatkozva.
Két személyautó és egy kamion ütközött csütörtökön délelőtt, fél tíz körül Kovászna megyében Dálnok és Csernáton között a 11-es országúton.
A Fenyéd patak partjának megerősítése, illetve átereszek cseréje zajlik a 13A jelzésű országút Máréfalvához tartozó szakaszán. A munkálatok okán már jó ideje csak egy sávon közlekedhetnek az autósok, ami miatt rendszeresen sorok alakulnak ki.
A közelmúltban a kézdivásárhelyi Rózsák utcában festettek fel két biciklisávot, ezzel a céhes városban több mint hét kilométerre nőtt a kerékpárutak hossza.
Második motorkerékpáros vezetéstechnikai tréningét szervezi meg idén a Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC, ezúttal a csíkszeredai Waberer’s udvarán.
Medvét gázoltak halálra hétfőn a romániai A3-as autópálya Kolozsvárt elkerülő erdélyi szakaszán, személyi sérülés nem történt – írja az MTI a Cluj24.ro hírportál nyomán.
Két dolog is közös volt a Gyimesfelsőlokon és Szépvízen balesetező kerékpárosokban: fiatalkorúak és alkohol hatása alatt közlekedtek.
Szombaton Szentegyházán és Csíkszeredában, vasárnap pedig Csíkszentgyörgyön kaptak el egy-egy ittas sofőrt a rendőrök. Egyikük megtagadta a törvény által ilyen esetekben előírt vérvételt.
Autóvezetői engedély nélkül közlekedett járművével egy galócási férfi az elmúlt szombaton Bélborban – elkapták a rendőrök.
A zöld rendszámokat tavaly júniustól vezették be Romániában azzal a céllal, hogy biztosítsák a környezetkímélő járművek láthatóságát a közúti forgalomban, illetve ösztönözzék az ilyen típusú gépkocsik piaci bevezetését.
Fél óra telt el, és két sofőr szinte ugyanott futott radarba a gyimesi országúton: egyikük 110-zel, másikuk 113-mal. Ugyanaz a büntetés. Szombati ellenőrző akciójáról számolt be a Hargita megyei rendőrség.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
„Drasztikus intézkedésekre” számíthatnak azok, akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezetnek – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ülésén.
„Hatalmas fekete füst és a felcsapó lángnyelvek fogságába esett egy román kisgyermekes család autója az M1-es autópályán” – írja Facebook-oldalán a magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Három jármű ütközött össze Balavásár és Kelementelke között szombaton délután, forgalmi dugóra lehet számítani.
Augusztus utolsó napján a taxik műszaki állapotának az ellenőrzését, a korrekt árazást és az illegális fuvarozók kiszűrését tűzték ki célul a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi rendőrség forgalmi osztályának munkatársai, illetve a fogyasztóvédők.
Több kisebb munkatelep van jelenleg Marosvásárhelyen, átalakítják az útkereszteződésekben a jelzőlámparendszereket. Okossá teszik őket, hogy megvalósulhasson a folyamatos közlekedés, az úgynevezett zöldhullám.
Milyen repülőjáratokra tartanak igényt, hová szeretnének Hargita megyéből repülni, illetve honnan kellene járatoknak érkezniük Hargita megyébe? E kérdésekre keresi a válaszokat az a felmérés, amelyet mától bárki kitölthet.
Közel száznegyven gyorshajtót azonosítottak az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészei. Két 19 éves fiatal száguldását külön kiemelik szerdai közleményükben.