Ideiglenes forgalomelterelést vezettek be az E60-as úton, a Maros megyei Ákosfalva közelében. A közlekedőknek Székelyvaja és Ákosfalva között egy elkerülő útvonalat kell használniuk.
Egy autó sodródott le az útról a Segesvárhoz tartozó Venk (Venchi) területén kedden este. A balesetben egy férfi és egy nő sebesült meg, egyiküket súlyos állapotban szállították kórházba.
Az elkészülő fejlesztéseknek köszönhetően öt órával rövidül majd le a Budapesttől Brassóig, a Kárpátok lábáig tartó út – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz-fejlesztés átadó ünnepségén.
Járdák újulnak meg, kerékpársávok épülnek és hamarosan az aszfaltozás is elkezdődik a székelyudvarhelyi Tamási Áron utca fennmaradó részén. A parkolás kérdésében azonban kompromisszumokra lesz szükség.
Negyvenöt kilométernyi bicikliút épül az Olt-folyó mentén a gát tetején Madéfalvától Tusnád községig 26,9 millió lejből. A munkálatokhoz hozzáfogtak, a gyepréteget gyalulják a majdani bicikliút alcsíki részén.
Több száz diák indult hétfőn gyalog iskolába Marosvásárhelyen és Szászrégenben a Lábbusz projekt részeként. Szászrégenben két utcát is lezártak emiatt, Vásárhelyen csak egy kicsi – amúgy sem túl forgalmas – utcát sikerült lezárni.
Hétfőn, szeptember 22-én útfestési munkálatok kezdődnek Székelyudvarhelyen, a Tábor negyedben. Több útszakaszon is forgalomkorlátozásra kell számítani.
Egy 22 éves és egy 29 éves fiatal autóvezető is életét vesztette szombatra virradóan két különböző balesetben.
Egy törvénytervezet szerint eltiltanák a nagy teljesítményű autók vezetésétől azokat a gépkocsivezetőket, akiknek kevesebb mint két éve van jogosítványuk.
Jóval a megengedett sebesség felett, 109 km/órával száguldott településen belül a Mehedinți megyei rendőrség vezetője szolgálati autójával, és nem volt küldetésen – hozta nyilvánosságra az esetet az Europol szakszervezet.
Forgalomkorlátozások lesznek Marosvásárhely főterén, két esemény megfelelő lebonyolítása érdekében, a hétvége folyamán.

A rendszerváltást követően Sepsiszentgyörgy több tízezer katolikusa számára egyszerre három templom építése kezdődött el.
Négyszáz rögzített sebességmérő kamera telepítését irányozta elő a romániai utakon a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), de a projekt pénzhiány miatt késik. Eredetileg idén nyárra kellett volna felszerelni.
Autóbalesetet szenvedett egy férfi Máréfalva kijáratánál csütörtökön délelőtt.
A magánszemélyek szeptember 30-tól igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlásra a roncsautóprogram keretében – jelentette be csütörtökön a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A vidéki szállításnak múltja van, de sem jelene, sem jövője – így vélekedik az egyik fuvarozó cég vezetője. Ő azért nem jelentkezett a Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett közbeszerzésre, mert szerinte a kiírt járatok nem lennének fenntarthatók.
Bejelentette a Dacia az új Duster Pick-Up romániai piacra dobását. Az új modell duplakabinnal érkezik, négy férőhelyet kínál, és vegyes felhasználásra szánják – személyszállításra, illetve teherszállításra egyaránt.
A kormány által elrendelt, különösen az Országos Helyreállítási Tervet (PNRR) érintő megszorítások bizonytalanná tették a csíkszeredai kerékpárutak tervezett bővítését és felújítását. A városvezetés egyelőre kivár, mást nem tehet.
Verekedés tört ki Ploiești egyik főútján hétfőn este, az esetet szemtanúk rögzítették telefonnal. Amilyen gyorsan kialakult a konfliktus, olyan gyorsan véget is ért, ugyanis a résztvevők igyekeztek eltűnni a rendőrség elől.