Elütötte egy autó szombaton a 12-es országúton Novák Károly Eduárd volt sportminiszter fiát, aki kerékpáredzést tartott. A 19 éves fiatalember megsérült, kórházba szállították. A Hargita megyei rendőrség kivizsgálást indított az ügyben.
Kilenc hónapos gyermekét ölben tartva vezetett egy 25 éves, borsai nő, útitársa le is videózta. A közösségi médiában megjelent felvétel alapján a rendőrség megbírságolta a nőt, és a gyermekvédelmi igazgatóság is kivizsgálja az ügyet.
Balesetet szenvedett edzés közben Novák Károly Eduárd paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározó fia – szúrta ki a volt sportminiszter Facebook-bejegyzését a Krónika.
Háromszék első okos és egyben zöld útszakaszát alakítják ki a közeljövőben a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 114-es számú megyei út mentén.
Elindult az útjavítás a Gyergyószentmiklósról Gyilkostó fele vezető országúton, amelyet az Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) szakemberei végeznek. Az útügy csütörtökön vette át a várostól az érintett útszakaszt.
Marosvásárhelyen pénteken kezdődik a régi közlekedési lámpák leszerelése.
Egy hírügynökségi elemzés szerint az utóbbi időben ijesztően lelassultak a Romániában közlekedő személyvonatok. A negatív trendet érzékeltető toplista élbolyában természetesen székelyföldi járatok is szerepelnek.
A rendőrök jelenléte sem akadályozza meg a gépkocsivezetők egy részét, hogy a túlzott sebességgel hajtsanak és szabálytalanul előzzenek, ezért Marosvásárhelyen, a város Koronka felőli bejáratánál betonsávval választják el a kétszer két sávos utat.
Az energiahatékonyság további növelése érdekében kisebb beavatkozások történnek a közvilágítási hálózaton csütörtökre virradóan a csíkszeredai Ligat-hídon.
Árokba sodródott egy nyergesvontató Székelyudvarhely Szejkefürdő felöli kijáratánál a 13A jelzésű országúton.
Baleset történt Székelykeresztúr Rugonfalva felőli kijáratánál a 13C jelzésű országúton, ahol egy kamion hajtott egy oszlopnak, ami egy másik járműre esett – közli a rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic).
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Kilométeres kocsisorra számíthatnak a napokban azok, akik Marosvásárhely Kolozsvár felőli bejáratánál próbálnak behajtani a városba; az autópályán érkezők sem járnak jobban. Hétfőn újra több helyen nekifogtak dolgozni a Dózsa György utcában.
Százötven bírságot szabtak ki alig néhány óra alatt a járművezetőkre a Maros megyei közlekedésrendészek szombaton. Az ellenőrző akció során 17 vezetői engedélyt vontak be, többnyire gyorshajtás miatt.
Az elmúlt 24 órában összesen 822 gépjárművezetői jogosítványt vontak be a közlekedési rendőrök, 333-at gyorshajtásért, 51-et alkohol és 13-at kábítószer befolyása alatt történő vezetéséért.
Az ország több közúti határátkelőjénél már külön forgalmi sávokon zajlik az Európai Unióban bejegyzett tehergépkocsik ellenőrzése – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu.
Aláírták pénteken a szállításügyi minisztérium székhelyén az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának megtervezéséről és kivitelezéséről szóló, 2,46 milliárd lej értekű szerződést.
Az átjárón telefonozó gyalogosok megbírságolását helyezte kilátásba Marosvásárhely polgármestere, aki a rendőrséggel közösen keresi a megoldásokat, hogy csökkenjen a gyalogosgázolások száma.
Szünetel az áramszolgáltatás a Taploca utcában, emiatt a Márton Áron Főgimnázium közelében levő útkereszteződés jelzőlámparendszere sem működik.