Az iratokat nem, de a poggyászokat továbbra is ellenőrzik

A marosvásárhelyi reptéren március végéig megteszik a szükséges előkészületeket, hogy alkalmazni tudják az úgynevezett légi Schengent. Nagy utasforgalomra júliustól számítanak, amikor beindulnak a charterjáratok Törökországba és Görögországba.

Az alapréteg a helyén, feszített tempóban dolgozik a sepsiszentgyörgyi elkerülő út kivitelezője

Kihasználva a jó időt, hosszabbított programmal dolgozik a sepsiszentgyörgyi elkerülő utat kivitelező vállalkozás. A felüljáró hidakat kivéve az út teljes hosszán leterítették az első réteg aszfaltot.

Az alapréteg a helyén, feszített tempóban dolgozik a sepsiszentgyörgyi elkerülő út kivitelezője
2024. március 05., kedd

Jövő év végére elkészülhet Marosvásárhely első mélygarázsa

Négyszintes, csaknem háromszáz helyes mélygarázs építése kezdődik el, belátható időn belül Marosvásárhelyen. A kivitelezési szerződést már aláírták, következik a tervezés és a kivitelezés. Kora nyáron már munkatelep lesz a belvárosban.

Jövő év végére elkészülhet Marosvásárhely első mélygarázsa
2024. március 05., kedd

Háromra nőtt a halálos áldozatok száma a Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset után

Elhunyt a kórházba szállított három sérült közül az egyik áldozat, így háromra emelkedett a vasárnap kora reggeli, Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset halálos áldozatainak száma.

Háromra nőtt a halálos áldozatok száma a Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset után
2024. március 04., hétfő

Készül a hőn áhított körforgalom Székelyszentléleken, forgalomváltozások várhatók

Javában folynak a munkálatok Székelyszentléleken, a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződéséhez tervezett körforgalomnál. Farkaslaka község polgármesterét arról kérdeztük, ez miként érinti a falvak lakóit, és hogyan befolyásolja az országút forgalmát.

Készül a hőn áhított körforgalom Székelyszentléleken, forgalomváltozások várhatók
2024. március 04., hétfő

A szenátus hallgatólagosan elfogadta: előre figyelmeztetni kell a radarozásra az autósokat

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a közúti forgalmat szabályozó törvényt (KRESZ) módosító tervezetet, amely előírja, hogy előre figyelmeztetni kell a gépkocsivezetőket a sebességmérő kamerák elhelyezésére akár jelzőtáblákon, akár a médián keresztül.

A szenátus hallgatólagosan elfogadta: előre figyelmeztetni kell a radarozásra az autósokat
2024. március 04., hétfő

Tönkretették a macskaszemeket másfél kilométernyi szalagkorláton

Vasárnap több mint négyszáz macskaszemet törtek össze egyelőre ismeretlen tettesek a Sepsiszentgyörgy és Előpatak közötti 13E megye út szalagkorlátjain. A kár mértéke 20 ezer lej.

Tönkretették a macskaszemeket másfél kilométernyi szalagkorláton
2024. március 04., hétfő

Megváltozott több, Székelyföldön áthaladó vonat menetrendje

Felújítási és javítási munkálatok miatt több, a Brassó és Gyimes közötti szakaszon közlekedő vonat menetrendje megváltozott. A legnagyobb változások a Csíkszereda és Madéfalva közötti vonalon lesznek.

Megváltozott több, Székelyföldön áthaladó vonat menetrendje
2024. március 02., szombat

„Nem tudunk elnézést kérni attól, akit megöltünk”

A járművezetést soha nem lehet tökéletesen megtanulni, a biztonságos közlekedés alapjait viszont igen – mondja Sándor Gábor forgalombiztonsági szakértő. Vele beszélgettünk arról, hogyan lehetne a legtöbbet tenni a közlekedés biztonságáért.

„Nem tudunk elnézést kérni attól, akit megöltünk”
2024. március 01., péntek

Elkezdődik a körforgalom kialakítása Székelyszentléleknél

Hétfőtől kezdőnek a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződésének átépítési munkálatait Székelyszentléleknél. A forgalomban résztvevőket arra kérik, körültekintően közlekedjenek.

Elkezdődik a körforgalom kialakítása Székelyszentléleknél
2024. március 01., péntek

Autóülés helyett műanyagládán utaztak

Nem mindennapi esetet szúrtak ki a napokban a Buzău megyei közlekedési rendőrök; az improvizált autóüléseket még az országos rendőrség is megosztotta Facebook-oldalán.

Autóülés helyett műanyagládán utaztak
A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?
Megnyitás

A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?

A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.

2024. február 29., csütörtök

Nyolcan maradtak jogosítvány nélkül, mert száguldoztak a közutakon

Átfogó közúti ellenőrzést tartottak a Maros megyei rendőrök február 28-án, főként azokon az útszakaszokon, ahol gyakoriak a balesetek.

Nyolcan maradtak jogosítvány nélkül, mert száguldoztak a közutakon
2024. február 29., csütörtök

Kisrégiós tömegközlekedéssel lazítanának a zsúfoltságon

Új társulási szerződést hagyott jóvá a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület annak érdekében, hogy a háromszéki megyeszékhely és a környező települések tömegközlekedését metropolisz-övezeti formában oldják meg.

Kisrégiós tömegközlekedéssel lazítanának a zsúfoltságon
2024. február 28., szerda

Nyár közepétől közlekednek az új buszok Székelyudvarhelyen

A tervek szerint nyár közepétől vehető igénybe Székelyudvarhelyen a korszerű tömegközlekedés: az új elektromos buszok és a hozzá tartozó modern technológia az ígéretek szerint más utasélményt fog nyújtani.

Nyár közepétől közlekednek az új buszok Székelyudvarhelyen
2024. február 28., szerda

Személyautó és tartálykocsi ütköztek – egy sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba

Súlyos autóbaleset történt Dédán szerdán délelőtt: egy személygépkocsi és egy tartálykocsi ütközött, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.

Személyautó és tartálykocsi ütköztek – egy sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba
2024. február 28., szerda

Folytatódik a mobilitási projekt kivitelezése Székelyudvarhelyen, újabb fennakadások várhatók

Folytatják a nagy mobilitási terv keretein belül elkezdett, és tavaly év végén félbeszakított munkálatokat Székelyudvarhelyen, emiatt kisebb fennakadásokra kell számítaniuk az autósoknak.

Folytatódik a mobilitási projekt kivitelezése Székelyudvarhelyen, újabb fennakadások várhatók
2024. február 27., kedd

Dolgoznak a gázszolgáltató munkatársai, útlezárás van a városháza ügyfélközpontja előtt

Útlezárás van érvényben kedden 8.30 és 18 óra között a csíkszeredai Mihail Sadoveanu utca 4. számnál (a Városháza Ügyfélközpontja előtt) – tájékoztat Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Dolgoznak a gázszolgáltató munkatársai, útlezárás van a városháza ügyfélközpontja előtt
2024. február 26., hétfő

Továbbra sincs kijelölt átkelő a Testvériség sugárúton

Még február 8-án ideiglenes gyalogátkelők kialakítását ígérte a Testvériség sugárúton Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere a közlekedésbiztonság növelése érdekében. Ennek már meg kellett volna valósulnia, de nem történt semmi.

Továbbra sincs kijelölt átkelő a Testvériség sugárúton

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye