A mezőgazdaság mellett a vidéki élet színvonalának fejlesztéséért is tenni kell

A Csík LEADER Egyesületen keresztül mindeddig 67 – közszférát, vállalkozásokat, mezőgazdaságot is érintő – pályázatot bíráltak el pozitívan a jelenlegi pályázati ciklusban – hangzott el egyebek mellett a székelyföldi Leader egyesületek számára tartott kerekasztal-beszélgetésen.

A vádemelésről az ügyészség dönt a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében

Közel öt éve nem történt vádemelés  a Hargitán, a Csíki Lázként ismert terület jelentős részén történt illetéktelenek tarvágás miatt, de a rendőrség elkészítette erre vonatkozó javaslatát, és átadta az ügyészségnek.

A vádemelésről az ügyészség dönt a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében
2018. október 17., szerda

Öt csíki forrás vizét vizsgálták be, van, amelyiket egyáltalán nem ajánlják emberi fogyasztásra

Míg a Taplocai-, Somlyói- és Zsögödi-borvízforrás vizének minősége megfelelő, a Piricskei-forrás vize nem ajánlott emberi fogyasztásra – derítették ki egyetemisták mikrobiológiai vizsgálatok során.

Öt csíki forrás vizét vizsgálták be, van, amelyiket egyáltalán nem ajánlják emberi fogyasztásra
2018. október 09., kedd

Ripityára törött az előzött kisbusz vontatta bódé

Előzés közben belerohant egy kisbusz vontatta bódéba egy személyautó hétfő délután a 13A jelzésű országúton, a hargitafürdői eltérő közelében.

Ripityára törött az előzött kisbusz vontatta bódé
2018. október 08., hétfő

Csíki településeken vizsgálják a gyermekeket az önkéntes orvosok

Megkezdte a munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja Hargita megyében: kórházban, iskolákban, óvodákban és más intézményekben vizsgálják és gyógykezelik a gyermekeket. Összegyűjtöttük a csíkiakat érintő legfontosabb tudnivalókat.

Csíki településeken vizsgálják a gyermekeket az önkéntes orvosok
2018. október 08., hétfő

Segítik a beltelkek visszaigénylését Csíkszéken

Nemcsak tájékoztatják, hanem a visszaigénylési kérelmek kitöltésében is segítik az új földtörvény adta lehetőséget kihasználni óhajtó helybélieket a csíkszéki önkormányzatok alkalmazottai.

Segítik a beltelkek visszaigénylését Csíkszéken
2018. október 05., péntek

Különleges római útra indulnak a felcsíki egyházi kórusok tagjai

Népes zarándokcsoport indul pénteken Felcsíkról Rómába, hogy ott énekelhessenek a Magyarok Nagyasszonya búcsún, imádkozhassanak Márton Áron boldoggá avatásáért és részt vegyenek a jövő heti pápai meghallgatáson.

Különleges római útra indulnak a felcsíki egyházi kórusok tagjai
2018. október 04., csütörtök

Mindenkinek megérte a szelektív hulladékgyűjtés

Közös érdeke fűződik a szelektív hulladékgyűjtéshez a lakosságnak, a hulladékgazdálkodási vállalkozásoknak, illetve a csomagolóanyag-gyártó és értékesítő cégeknek. A cél, hogy minél kevesebb szemét kerüljön a lerakókba, és minél többet újrahasznosítsanak a hulladékokból.

Mindenkinek megérte a szelektív hulladékgyűjtés
2018. október 01., hétfő

A mezőgazdasági idény is befolyásolja az adófizetési kedvet

Hatvan és nyolcvan százalék között váltakozik az idei adók, illetékek befizetési aránya a megkérdezett csíkészéki településeken. A helyiek többsége élt az első negyedéves befizetéssel járó 10 százalékos kedvezménnyel.

A mezőgazdasági idény is befolyásolja az adófizetési kedvet
2018. szeptember 30., vasárnap

Alapvető elsősegélynyújtó gyakorlatokra tanították az iskolásokat

Az elsősegélynyújtásról tartottak előadást a Lázárfalvi Általános Iskola tanulóinak a Hargita Megyei Mentőszolgálat, illetve az Erdélyi Mentőscsoport Csíkszéki Fiókjának munkatársai pénteken.

Alapvető elsősegélynyújtó gyakorlatokra tanították az iskolásokat
2018. szeptember 29., szombat

Összefonódó hagyományszálak a csíkmadarasi néptáncegyüttesnél

Évtizedekre visszanyúló hagyománya van Csíkmadarason az ének-, tánc- és hangszereszene-oktatásnak, művelésnek. Az idősebb korosztály jó példát mutat a fiataloknak, a cél, hogy minél többen helybéli megismerje a falu táncait, népdalait. 

Összefonódó hagyományszálak a csíkmadarasi néptáncegyüttesnél
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2018. szeptember 26., szerda

Kilőhetik a csíkszentkirályi férfit súlyosan megsebesítő medvét

A környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta annak a medvének a kilövésére vonatkozó kérelmet, amelyik a múlt hét végén súlyosan megsebesített egy férfit Csíkszentkirályon – közölte az MTI-vel Szép Róbert, az Országos Környezetőrség helyettes főfelügyelője.

Kilőhetik a csíkszentkirályi férfit súlyosan megsebesítő medvét
2018. szeptember 25., kedd

Állatvásárral bővülő gazdanapokon keresik idén Csíkszék legnagyobb pityókáját

Állatkiállítások, lovas szekeres és traktoros versenyek, szakmai és kulturális előadások, tangazdaság-átadás, valamint kiállításmegnyitó is szerepel a két rendezvény összehangolásával háromnaposra bővült Csíkszéki Gazdanapok programjában.

Állatvásárral bővülő gazdanapokon keresik idén Csíkszék legnagyobb pityókáját
2018. szeptember 22., szombat

Szarvasbika ugrott az autó elé, felborult a jármű

A tetején többször átfordulva a kukoricamezőn állt meg egy bukaresti sofőr autója péntek este Alcsíkon: az európai úton egy fiatal szarvasbika ugrott a jármű elé, a vezető hiába próbálta elkerülni az ütközést.

Szarvasbika ugrott az autó elé, felborult a jármű
2018. szeptember 19., szerda

Négy medve jött ki a kukoricásból, egy támadott

A medvetámadás elszenvedője, egy 47 éves karcfalvi lakos hazafelé tartott szerdán délután kerékpárjával a faluban, amikor a kukoricásból négy medve jött ki. Az ijedségtől elesett a férfi, három medve visszafutott a kukoricatáblába, egy viszont megharapta a combján és fenéktájékon.

Négy medve jött ki a kukoricásból, egy támadott
2018. szeptember 17., hétfő

Járvány van, nem tudnak több kutyát befogadni a csíki menhelyen

Parvovírusjárvány miatt nem tudnak több kölyökkutyát befogadni a csíktaplocai menhelyen – hívták fel a figyelmet Pro Animalia Alapítvány Facebook oldalán. A menhely amúgy is telt házzal működik, az elmúlt másfél hétben például 28 kutyakölyköt kellett elhelyezniük.

Járvány van, nem tudnak több kutyát befogadni a csíki menhelyen
2018. szeptember 17., hétfő

Konkrétan meghatározott hulladékaink, amikért fizetnek is

Műanyagból leadhatók például a PET-palackok, de a magnókazetták már nem, alumíniumból a sörösdobozok igen, a konzervdobozok viszont nem, és ugyanígy megvan papírból, illetve üvegből is, hogy mit tudnak hasznosítani a csíkiak szemetéből. Érdemes figyelni, mert most vásárlási utalványt adnak a hulladékért cserébe.

Konkrétan meghatározott hulladékaink, amikért fizetnek is
2018. szeptember 16., vasárnap

A költségvetés őszi kiigazítása nem kedvez a csíki községeknek

Többségében nem oldotta meg a csíki önkormányzatok anyagi gondjait a 2018-as állami költségvetés őszi kiigazítása. Több polgármesteri hivatal bér- és fenntartási költségeinek előteremtése továbbra is kérdéses az idei utolsó hónapokra.

A költségvetés őszi kiigazítása nem kedvez a csíki községeknek

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye