Hirdetés

Már nem jelentett gondot megtölteni a színpad előtti teret

Az élet fontosságát hangsúlyozták a gyergyószentmiklósi FeltöltŐ keresztény zenefesztivál idei résztvevői. Az esti koncerteken több ezren vettek részt, ugyanakkor a tematikus előadásokon is rendre megteltek a helyek.

Hirdetés

Egyelőre csak a kultúrház felújításának befejezésére vehet fel hitelt Gyergyószentmiklós

Egy korábbi tanácsülésen arról döntött a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, hogy 19 millió lej kincstári hitelt vesz fel a folyamatban levő nagyobb beruházások önrészeinek biztosításához, most pedig újra napirendre került a téma.

Egyelőre csak a kultúrház felújításának befejezésére vehet fel hitelt Gyergyószentmiklós
Hirdetés
2024. június 27., csütörtök

Normális volt, ünnepi lesz

Két sikeres és sokat játszott előadását búcsúztatva zárja az évadot a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Ez volt az első évad a járvány és a költözésük óta, amely már megfelelő helyhez, játéktérhez kötődhetett.

Normális volt, ünnepi lesz
Normális volt, ünnepi lesz
2024. június 27., csütörtök

Normális volt, ünnepi lesz

Hirdetés
2024. június 27., csütörtök

Nem csak a templomban találkozni Istennel

Péntektől vasárnapig keresztény zenekarok koncertjeire, tartalmas, gondolatébresztő előadásokra várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson a Feltöltő Keresztény Zenefesztivál. Több ezer résztvevőre számítanak.

Nem csak a templomban találkozni Istennel
Nem csak a templomban találkozni Istennel
2024. június 27., csütörtök

Nem csak a templomban találkozni Istennel

2024. június 26., szerda

Évadzáró hangversenyt tart a Szent Miklós Kamaraegyüttes

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes pénteken, az örmény katolikus templomban tartja évzáró hangversenyét. Klasszikus darabok és kortárs zenei művek is elhangzanak.

Évadzáró hangversenyt tart a Szent Miklós Kamaraegyüttes
Hirdetés
2024. június 26., szerda

Egyfeszt: nem engednek a minőségből

Több mint 250 programmal várják a fesztiválozókat augusztus első hétvégéjére Gyergyószentmiklósra. Erdély legnagyobb összművészeti fesztiválján a Havasi koncertshow, az electro swing műfaj úttörője, a Parov Stelar, és a Tankcsapda lesznek a fő attrakciók.

Egyfeszt: nem engednek a minőségből
Egyfeszt: nem engednek a minőségből
2024. június 26., szerda

Egyfeszt: nem engednek a minőségből

2024. június 25., kedd

Ajtótól falig rongáltak a vendég labdarúgók az elveszített osztályozó után

Nem bírták lenyelni a vereséget a resináriak a Gyergyószentmiklóson elveszített osztályozó után, az öltözőbe menet és odabent is rongáltak. Ezek helyreállítása a kisebb probléma, a 3. Liga kezdetéig azonban sokkal több a teendő a stadionban.

Ajtótól falig rongáltak a vendég labdarúgók az elveszített osztályozó után
Hirdetés
2024. június 19., szerda

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson: újra megnyílik az ásványkiállítás

Négy év után ismét látható lesz a Tarisznyás Márton Múzeumban a geológiai tárlat. Az Ásványok, kőzetek, bányavirágok című kiállítás megnyitása lesz az idei gyergyószentmiklósi Múzeumok éjszakája rendezvény fő attrakciója.

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson: újra megnyílik az ásványkiállítás
2024. június 18., kedd

Csütörtökön lehet villany a gyergyószentmiklósi sportlétesítményekben

Még 100 ezer lejt kell kifizetnie a Gyergyói VSK-nak ahhoz, hogy az áramszolgáltató visszakapcsolja a villanyt az általa működtetett sportlétesítményekben. Most úgy látszik, szerdán fizetni tudnak, és csütörtöktől újra lesz áram.

Csütörtökön lehet villany a gyergyószentmiklósi sportlétesítményekben
2024. június 17., hétfő

Négy napig nem lesz meleg víz Gyergyószentmiklós több városnegyedében

Hálózatbővítési munkálatokat végeznek, emiatt le kell állítani a melegvíz-szolgáltatást a Virág negyed déli részén, a Forradalom negyedben és a központ környékén. Korábban azt jelentették be, hogy sehol nem lesz meleg víz.

Négy napig nem lesz meleg víz Gyergyószentmiklós több városnegyedében
2024. június 17., hétfő

Leállították az áramszolgáltatást a gyergyószentmiklósi sportbázison

A felhalmozott adósságok miatt hétfőn délután kikapcsolták az áramot a gyergyószentmiklósi Basilides Tibor Sportcsarnokban, a jégpályán, az uszodánál és a labdarúgópályán is.

Leállították az áramszolgáltatást a gyergyószentmiklósi sportbázison
Hirdetés
Hirdetés
2024. június 16., vasárnap

Írásos említésének hétszáz éves évfodulójára készül Gyergyószentmiklós

2032-ben lesz a 700. évfordulója annak, hogy először említették írásban Gyergyószentmiklóst – egy ilyen jubileumot illik méltóképpen megünnepelni. Készülnek is rá: első lépésként a kincseit mutatta meg a Szent Miklós-templom.

Írásos említésének hétszáz éves évfodulójára készül Gyergyószentmiklós
Hirdetés
2024. június 12., szerda

Egy meglepő (?) választási eredmény tanulságai Gyergyószentmiklóson

Az RMDSZ-ben a biztonság esélyét, Nagy Zoltánban a közösséget összefogni képes vezetőt látják a gyergyószentmiklósiak – ez a vasárnapi választás eredményének az alapvető magyarázata.

Egy meglepő (?) választási eredmény tanulságai Gyergyószentmiklóson
2024. június 10., hétfő

Nagy Zoltán: most az együttműködés keretrendszerét kell kiépíteni

Már a következő napokban szeretne tárgyalni a képviselő-testületet alkotó pártokkal az együttműködésről, és a jelenlegi városvezetéssel is kapcsolatba lépne már most, hogy ősztől minél zökkenőmentesebben történjen meg a váltás – mondta el Nagy Zoltán.

Nagy Zoltán: most az együttműködés keretrendszerét kell kiépíteni
2024. június 10., hétfő

Nemcsak Csíkban, Gyergyószéken is nőtt az RMDSZ-es tanácsosok száma

6500 szavazattal többet kapott az RMDSZ vasárnap Gyergyószéken, mint négy évvel korábban, és ezzel a választók megerősítették a szervezet politikai súlyát – húzta alá Barti Tihamér területi elnök az eredményeket értékelő sajtótájékoztatón.

Nemcsak Csíkban, Gyergyószéken is nőtt az RMDSZ-es tanácsosok száma
Hirdetés
2024. június 10., hétfő

Nagy fölénnyel nyert Nagy Zoltán Gyergyószentmiklóson

Nagy Zoltán négy év után visszatér Gyergyószentmiklós polgármesteri székébe. A függetlenként induló polgármesterjelölt a szavazatok 59,76 százalékát szerezte meg.

Nagy fölénnyel nyert Nagy Zoltán Gyergyószentmiklóson
2024. június 10., hétfő

A függetlenként induló Nagy Zoltán vezet Gyergyószentmiklóson

Éjfélig a tíz gyergyószentmiklósi szavazókörből háromban született eredmény: kettőben Nagy Zoltán független polgármesterjelölt fölényesen nyert.

A függetlenként induló Nagy Zoltán vezet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2024. június 09., vasárnap

Len Emil: a nagyobb tét, hogy az EP-választáson erőt mutasson a magyarság

A Vaskertes Általános Iskolában kialakított három szavazóhelyiség egyikében adta le szavazatát Len Emil, az RMDSZ gyergyószentmiklósi polgármesterjelöltje. Bízik benne, hogy este 10-ig mindenki az urnákhoz járul majd.

Len Emil: a nagyobb tét, hogy az EP-választáson erőt mutasson a magyarság
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés