A rendőrök biztonságának és tekintélyének növelése érdekében több jelentős intézkedést tömörítő törvénymódosító tervezetet bocsátott közvitára a belügyminisztérium.
A Hargita Megyei Mentőszolgálat használt mentőautókat adományozott tegnap öt település önkéntes tűzoltó egyesületének, A közeljövőben pedig további gépjárműveket adnak át.
Senkinek sincs joga ahhoz, hogy rettegésben tartson, bántalmazzon akár szavakkal, akár fizikailag. Az ilyen történéseket nem szabad tétlenül nézni. Azért sem, mert az áldozatból könnyen bántalmazó lehet, a gyerekek pedig a szülő mintáját viszi tovább.
Kodály Zoltánról elnevezett ének-zenei műveltségi vetélkedőt szerveztek a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában. A házigazda iskola csapatai mellett Hargita megye másik két művészeti iskolájából és Békésről is érkeztek vendégek. Hat csapat vett részt a pénteki ünnepségen, versenyen.
Gyergyószéken is elkezdődött a veszettségmegelőzési kampány, melynek során csalétkeket helyeznek ki a rókák immunizálására. A szakemberek felhívják a lakók figyelmét, hogy város- vagy faluszélen talált csalit szabad kézzel tilos megfogni.
Csak a megyeközpontban, mindössze tíz számítógépen vizsgázhatnak azok a tanulóvezetők, akik le szeretnék tenni a hajtási engedélyhez szükséges elméleti vizsgát.
A tavalyi mélyponthoz képest valamivel jobb, de még mindig gyenge méztermést gyűjtöttek be a Hargita megyei méhészek idén: az állóméhészek méhcsaládonként 5–10 kilogrammot, míg a vándorméhészek 20–25 kilogrammot.
Noha a kora téli időjárás sokakat otthon marasztásra sarkall, mi tudunk ajánlani egy kompromisszumot: válasszanak fűtött helyiségben zajló programokat, ugyanis ezekből bőven tudunk a figyelmükbe ajánlani. Kivétel a jégcsarnok és a sportpályák, de ott valami más fűt...
Sokadik határidőn túl, átadás előtt áll a gyergyószentmiklósi ivóvíz- és szennyvízrendszer, pontosabban egy része. A szennyvíztisztítót már idén beindítanák, elkerülve a további bírságokat, amit az önkormányzat kap, mert a régi telepről a Marosba jutó víz nem megfelelően tisztított.
Megkezdte az egészségügyi minisztérium az új oltástörvény alkalmazási módszertanának kidolgozását. A jogszabálytervezet a jelenleg érvényben lévő előírásoknál szigorúbb, és az egyik legszembetűnőbb változás, hogy egyértelműen meghatározza az immunizálásban érintettek felelősségét.
Az egészségügyi alapellátás egyre súlyosabb hiányosságaira hívták fel a figyelmet csütörtökön a Hargita megyei háziorvosok: a tiltakozó akció részeként egy dokumentumot nyújtottak be az egészségbiztosítási pénztárhoz, illetve a prefektusi hivatalhoz, amelyben a kifogásaikat rögzítették.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Új rendeltetést kapott az egyik terem a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában: konyha működik az egyik földszinti helyiségben. Ez nem azt jelenti, hogy étkezde nyílt a tanintézetben, és azt sem, hogy szakácsképzővel bővült volna profilja.
Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy nem tudott ülésezni a gyergyószentmiklósi földosztó bizottság, ugyanis nem gyűltek össze annyian, hogy döntőképes legyen. Új tagok beválasztására lenne szükség, jelentkező azonban nincs.
A nemrég alakult gyergyóditrói Fészek új tagokkal és babáikkal bővült. Nagy látogatottságnak örvendő bababörzét szerveztek, és újabb rendezvényre készülnek. Puskásné Horváth Zsófiával, a ditrói csoport oszlopos tagjával beszélgettünk.
Az ásványvíz volt a legfőbb exportáru az év első felében Hargita megyében. Az ásványvizet a sör, a fabútorok és a faanyag követte a legnépszerűbb exportcikkek listáján – írja az Agerpres hírügynökség a prefektusi kollégium hétfői ülésén ismertetett vámhivatali statisztikára hivatkozva.
Megérkezett Hargita megyébe az idei influenza elleni oltáskampány első vakcinaszállítmánya, egyelőre azonban a fertőzésveszélynek leginkább kitett egészségügyi személyzetnek is csak egy részét immunizálhatják, ugyanis mindössze 235 adag oltóanyagot kaptak.
43 művész közel 50 alkotása látható a következő szűk egy hónapban Gyergyószárhegy művelődési házának Cika termében, ahol ötödjére is megnyílt a Hargitai Szalon. Az művészeket a „létformák” téma késztette az itt kiállított művek megalkotására.
Újraindult a forgalom hétfő délben a 12C számú országúton Gyergyószentmiklós és Gyilkostó település, illetve a 13B országúton, Parajd és Gyergyóalfalu között – jelentette be Petres Sándor, Hargita megye alprefektusa.