
Nehéz helyzetben az iskolaigazgatók. Néhol állásokat kellett megszüntetniük, máshol a fizetéscsökenéssel orvosolták a bérproblémát
Fotó: Sándor Csilla
A legtöbb csíki iskolában már végrehajtották a hónap elején kiadott tanfelügyelőségi utasítást, miszerint állásokat kell megszüntetni, illetve posztokat kell csökkenteni. Azért volt szükség ezekre a drasztikus intézkedésekre, mert a szaktárcától kapott fejkvóta alapú finanszírozás nem fedezi a Hargita megyei tanintézetek teljes bérköltségét.
2018. május 29., 11:502018. május 29., 11:50
2018. május 29., 12:322018. május 29., 12:32
Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre közölte, az intézkedés főként az iskolák kisegítő didaktikai személyzetét érinti – titkárnő, könyvelő, könyvtáros, laboráns stb –, és bár
Ezt május elején közölték a tanintézetekkel, a legtöbb esetben már végre is hajtották a szükséges lépéseket az iskolák. A határidőig, azaz június végig minden megyei tanintézetben meg kell tegyék a szükséges lépéseket – húzta alá a főtanfelügyelő. Mint mondta, ezt minden iskola egyénileg oldja meg.
– fejezte ki sajnálatát Görbe Péter.
Azt is megtudtuk, hogy
Többségük a megszorítások enyhítését kérte, arra hivatkozva, hogy nem tudnak annyi állást megszüntetni, amennyit a tanfelügyelőség kért. A főtanfelügyelő szerint a legutóbbi vezetőtanácsi ülésükön nagyon indokolt esetekben figyelembe vették ezeket a panaszokat. Görbe Péter továbbá közölte, jelezték a problémát az oktatási minisztérium illetékeseinek, ahol ígéretet kaptak arra, hogy a jövőben átalakítják a fejkvóta alapú finanszírozási rendszert. A főtanfelügyelő reményei szerint legjobb esetben ez már ősztől érvénybe léphet, viszont valószínűleg jövő évig kell rá várni – mondta.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban le kellett építeni egy segédoktatói tisztséget, így már beleférnek a tanfelügyelőség által meghatározott bérkeretbe – tudtuk meg Varga László intézményvezetőtől. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában nem kellett elbocsátani senkit, átszervezéssekkel oldották meg a tanfelügyelőségi utasítást – nyilatkozta Imets László iskolaigazgató, hozzátéve, hogy az átszervezett személyeknek csökkent a bére. A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Iskolaközpontban egy fél normával csökkentették az egyik irodai munkatársuk bérét, más leépítés nem történt – közölte Vizi István igazgató. Gábor Jánostól, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatójától tudjuk, hogy ott
„Nehéz volt, de úgy oldottuk meg, hogy mindenki maradjon” – fogalmazott.
Nem elég a finanszírozás
A megyei oktatási rendszerben kialakult finanszírozási gondot az okozza, hogy a fejkvóta alapú finanszírozás nem fedezi a bérköltségeket. A tanfelügyelőségek és az oktatási minisztérium már év elején figyelmeztette az iskolákat, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy illeszkedjenek a személyzeti költségekkel a 2018-as költségvetési törvény által jóváhagyott keretbe. A megyei tanfelügyelőség május elején minden iskola vezetőségével közölte, hány állást tarthatnak meg.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás