A munka- vagy közlekedési balesetben, sportolás vagy tettlegességig fajult bántalmazás során szerzett sérülések ellátását a vétkesnek kell kifizetnie – akkor is, ha ő a baleset elszenvedője –, és az összeget a kórházaknak kell behajtaniuk. A vonatkozó szabályozások azonban pontatlanok, a költségek behajtása pedig nem könnyű.
A Gyergyói Szemle tudományos ismeretterjesztő tanulmánykötet negyedik száma jelent meg ezen a héten. Az évente megjelenő kiadvány 2019-ben a gyergyói térség oktatását veszi górcső alá.
A tanévszerkezetre, de a tudásszintfelmérőkre vonatkozóan is változásokat jelentett be kedden az oktatási tárca vezetője. A fontosabb módosítások között szerepel a félévközi vakáció megszűnése, illetve a próba-kisérettségi bevezetése hetedik osztályban. Utóbbi már jövő hónapban lezajlik.
Nemcsak Hargita és Kovászna, de még Kolozs, Szeben és Beszterce megyéből is Marosvásárhelyre irányítják a koraszülötteket. Nem csoda tehát, ha Maros megyében az országos átlagnál nagyobb a csecsemőhalandóság, de így például Hargita megyében alacsonyabb lehet.
Ritkán történik meg ugyan, de Facebookon közzétett, közlekedési kihágásokról szóló fotókat, videókat is felhasznál a rendőrség a szabálysértések bizonyítására, illetve a kihágást elkövetők elleni szankciók megállapítására.
Minden kilogramm értékesített gyapjú után egy lej támogatást biztosít az állam a juhtartó gazdáknak. A gyapjúértékesítési De minimis-támogatást március 28-ig lehet igényelni a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál.
Megnyitották Székelyudvarhelyen a Pro Economica Alapítvány területi irodáját. A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának lebonyolításával megbízott alapítvány idéntől Székelyföldön is pályázatokat hirdet mezőgazdaságban is dolgozó vállalkozóknak.
Több ittas gépkocsivezetőt azonosítottak a hétvégén a Hargita és Maros megyei rendőrök. Olyan is volt közöttük, akinek gépjárművezetői engedélye sem volt, sőt lopott autóval közlekedett az utakon.
Négy helyszínen hat előadást tart dr. Zacher Gábor toxikológus. Előadókörútja iránt nagy az érdeklődés, szinte minden jegy elkelt. És hogy mennyire szükség van Székelyföldön is a függőségek témájában ismeretterjesztő programokra, azt jól jelzik a Hargita megyei kábítószer-ellenes központ kimutatásai.
Harmadszorra szervezi meg a Gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület a téli horgászversenyét. A Gyilkos-tó befagyott felszínén vasárnap, február 24-én zajlik majd az esemény, a szervezők remélik, idén sok hal kerül ki a jég alól.
Újdonság ebben az évben, hogy jövedelemadónk akár 3,5 százalékát is felajánlhatjuk valamely civil szervezetnek, amennyiben az szociális tevékenységet fejt ki és eleget tesz az adó- és pénzügyi hivatal erre vonatkozó előírásainak. Idén március 15-ig kell iktatnunk jövedelemadó-bevallásunkat.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Újrakezdődött a bírósági eljárás a gyergyószentmiklósi Czink Attila ügyében, akit 2016-ban bírságolt meg a csendőrség, mert részt vett Marosvásárhelyen a székely szabadság napi tüntetésen.
Három nagy kereskedelmi lánc üzleteiből vonták vissza az 50 és 100 grammos csomagolású füstölt lazacot. A márka valamennyinél ugyanaz, vagyis az Ocean Fish terméke lisztéria baktériummal fertőzött – áll az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság közleményében.
Saját hatáskörbe vette át az önkormányzat a gyergyószentmiklósi kutyamenhely működtetését. Az illetékes állatorvos is helyi lesz, a változástól pedig nagyobb hatékonyságot, az utcán kóborló ebek számának csökkenését várják.
Noha a legtöbbször gördülékenyen elintézhető a közúti balesetekkel kapcsolatos kárrendezés, szép számban akadnak olyan alkalmak is, amikor ez nem egyszerű.. Amennyiben a vétkes sofőrnek nincs érvényes kötelező gépjármű-biztosítása, vagy elhagyja a baleset helyszínét, a károsult nehezebben juthat hozzá a kártérítéshez.
Hargita megye közigazgatási egységeit érintő problémák megtárgyalása mellett a júniusi pápalátogatásra és a jövő évi parlamenti, illetve helyhatósági választásokra való felkészülés is szóba került a megye jegyzőinek éves találkozóján, Székelyudvarhelyen.
Több, mint 1200 személy írta alá hat nap alatt online a Stop Tanasă nevet viselő petíciót, a papír íveket pedig becslések szerint mintegy ezren szignózták – közölte az aláírásgyűjtést kezdeményező Magyar Polgári Párt elnöke, Mezei János.
Önálló hatóságként működik a polgárvédelmi felügyelőség, amely központi utasításra szólaltatja meg minden hónap első szerdáján a szirénákat. Dacára annak, hogy a gyakorlatoknak csupán tudatosító, illetve rendszerellenőrző szerepük van, érdemes megjegyezni, hogy mi az egyes hangjelzések jelentése.