Háziorvosi recept alapján vehetők majd át a jódtabletták
Podcast

Háziorvosi recept alapján vehetők majd át a jódtabletták

Új tervet készített az egészségügyi minisztérium a lakosságnak szánt jódtabletták kiosztására: az új elképzelés szerint nem a háziorvosi rendelőkben, hanem recept alapján egyes gyógyszertárakban vehetnék át a jogosultak a kálium-jodid tablettákat.

Új oktatási módszer bevezetésén dolgoznak Székelyföld-szerte

Székelyföldön még új oktatási módszer meghonosításához járul hozzá az a konferencia, amelyet szombaton tartottak Gyergyószentmiklóson. A Társas Tanulás programot Magyarországon fejlesztették ki, lényegesen javítva a gyerekek tanulmányi eredményeit.

Új oktatási módszer bevezetésén dolgoznak Székelyföld-szerte
2022. május 28., szombat

A Hópárducra emlékeztek a hetedik teljesítménytúrán

Hetedik alkalommal szervezték meg szombaton az Erőss Zsolt Teljesítménytúrát, amelyen több mint háromszázan vettek részt. Négy távon versenyeztek, a gyalogosok 20, 30, illetve 50 kilométert, a kerékpározók 50 kilométert tettek meg a Hópárducra emlékezve.

A Hópárducra emlékeztek a hetedik teljesítménytúrán
Podcast
2022. május 27., péntek

A jogosultak többsége már átvette az élelmiszercsomagját

Több ezren részesültek idén is Székelyföldön az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszersegélyben. Az önkormányzatok többsége már javarészt kiosztotta a csomagokat a jogosultaknak.

A jogosultak többsége már átvette az élelmiszercsomagját
2022. május 27., péntek

Székelyföldi művészek alkotásait bemutató kiállítással nyitott újra a Tarisznyás Márton Múzeum

Az „Ecsetvonások székelyesen” című, Zsigmond Attila gyergyószentmiklósi televíziós szakember és Bajna György újságíró által készített film bemutatójával és a tévés magángyűjteményének kiállításmegnyitójával nyitotta újra kapuit a múzeum.

Székelyföldi művészek alkotásait bemutató kiállítással nyitott újra a Tarisznyás Márton Múzeum
Podcast
2022. május 27., péntek

Érdemes sebességbe kapcsolni: kezdődik az ötezer eurós támogatások igénylése

Az igénylés sorrendjében kapják meg a mezőgazdasági vállalkozások azt az ötezer eurós támogatást, amelyre péntektől fogadják a pályázati iratcsomókat az európai uniós pénzalapokból finanszírozott IMM Recover programban.

Érdemes sebességbe kapcsolni: kezdődik az ötezer eurós támogatások igénylése
2022. május 26., csütörtök

Készülő, stagnáló és haladó beruházások Gyergyószentmiklóson

Megint nem kapott elegendő támogató szavazatot egy olyan határozattervezet, amely a Gyilkostó üdülőtelepet érintő tervekkel kapcsolatos. A gyergyószentmiklósi képviselő-testület tagjai számos kérdést tettek fel különböző beruházásokkal kapcsolatosan. 

Készülő, stagnáló és haladó beruházások Gyergyószentmiklóson
Podcast
2022. május 26., csütörtök

Ilyen lesz a teljesen új gyergyószentmiklósi műjégpálya

A kiviteli tervek már korábban elkészültek, most a tényleges építkezés előkészületeinél tartanak: egy teljesen új jégpálya épül Gyergyószentmiklóson a jelenlegi helyén. A 127 millió lej összértékű fejlesztést az Országos Beruházási Társaság valósítja meg.

Ilyen lesz a teljesen új gyergyószentmiklósi műjégpálya
2022. május 25., szerda

Tiltakoznak a kötelező kamarai tagság ellen, a nehéz helyzetbe jutott cégeknek segítenének

Törvénymódosításra készülnek a parlamentben, amely többek közt előírná az összes vállalkozás számára, hogy kötelező éves díjat fizessenek a kereskedelmi kamaráknak, de egy úgynevezett kompetenciaigazolást is ki kellene váltaniuk a cégvezetőknek.

Tiltakoznak a kötelező kamarai tagság ellen, a nehéz helyzetbe jutott cégeknek segítenének
Podcast
2022. május 25., szerda

Nincs hiány a küldőpapírokból Hargita megyében

A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak van egy kisebb tartaléka a küldőpapírokhoz szükséges nyomtatványokból, így nem áll fenn az a veszély, hogy nem tudják kiszolgálni a háziorvosokat, akik emiatt nem tudják szakorvoshoz küldeni betegeiket.

Nincs hiány a küldőpapírokból Hargita megyében
2022. május 25., szerda

Lassult az érdeklődés a népszámlálás három nap múlva lejáró önkitöltős szakasza iránt

Még csak három napunk maradt a népszámlálás online kitöltésére és a beküldött kérdőívek elfogadásának ellenőrzésére, a cenzus önkitöltéses szakasza ugyanis május 27-én, pénteken zárul. A hosszabbítás óta csökkent az érdeklődők rohama.

Lassult az érdeklődés a népszámlálás három nap múlva lejáró önkitöltős szakasza iránt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2022. május 24., kedd

Egészségügyi és szociális központokat hoznak létre több székelyföldi településen is

A három székelyföldi megyében összesen kilenc településen hoznak létre közösségi (orvosi) alapellátási központot, továbbá újabb tíz település került fel a tartaléklistára. Mi lesz ezekben a központokban és miért van szükség rájuk? Erről érdeklődtünk.

Egészségügyi és szociális központokat hoznak létre több székelyföldi településen is
2022. május 24., kedd

Ingyenes méhnyakrákszűrési lehetőségek Hargita megyei településeken

Hargita megyében tartózkodik a napokban a méhnyakrákszűrés céljával elindított mobil nőgyógyászati rendelő. A mobil rendelőben a 24–29 éves nők számára ingyenesen Babeş-Papanicolaou-tesztet végeznek a méhnyakrák megelőzése érdekében.

Ingyenes méhnyakrákszűrési lehetőségek Hargita megyei településeken
Podcast
2022. május 24., kedd

Az önkormányzat segítsége nélkül nem fenntartható a sportcsarnok

Segítséget kér a város önkormányzatától a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub, mert önerőből képtelen működtetni a Basilides Tibor Sportcsarnokot. Az intézmény költségvetése évről évre csökken, míg a gázszámla a többszörösére nőtt.

Az önkormányzat segítsége nélkül nem fenntartható a sportcsarnok
Podcast
2022. május 22., vasárnap

Akadályokba ütköznek a Hargita megyei utakon tervezett munkálatok

Nemcsak a pénz kevés, a nyersanyagok, főleg a fémből készültek biztosításával is gondok vannak, ezért a Hargita megyei utakon tervezett útkarbantartási munkálatok idén eddig nem látott akadályokba ütköznek.

Akadályokba ütköznek a Hargita megyei utakon tervezett munkálatok
Podcast
2022. május 22., vasárnap

Keresettek az egészségügyi dolgozók Székelyföld-szerte, de leginkább Gyergyószentmiklóson

Marosvásárhelyen 126 egészségügyi asszisztens állást hirdettek meg, Hargita megyében főképp Gyergyószentmiklóson kell több alkalommal versenyvizsgát hirdetni, Csíkszeredában pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkező asszisztenseket várják.

Keresettek az egészségügyi dolgozók Székelyföld-szerte, de leginkább Gyergyószentmiklóson
2022. május 22., vasárnap

Idős ember vesztette életét egy lakástűzben Gyergyóremetén

Életét vesztette lakástűz következtében egy 86 éves férfi Gyergyóremetén vasárnap reggel.

Idős ember vesztette életét egy lakástűzben Gyergyóremetén
2022. május 21., szombat

Több hónapnyi elmaradása van az egészségbiztosítási pénztárnak a cégek irányába

Az év közepéig egészen biztosan nem rendeződik teljesen az állam által a cégek irányába felhalmozott, táppénz jellegű költségtartozások kiegyenlítése. Hargita megyében legutóbb a tavaly októberi pénzvisszaigényléseket tudták részben teljesíteni.

Több hónapnyi elmaradása van az egészségbiztosítási pénztárnak a cégek irányába

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye