
A volt szülészetként ismert épület modernizálására készülnek
Fotó: Gergely Imre
Azonnali tanácsülést tartott kedden a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület. A napirenden egyetlen elfogadásra váró tervezet szerepelt: a Kárpátok utcai egykori szülészet épületének felújításához szükséges önrész biztosításáról határoztak.
2022. szeptember 21., 09:142022. szeptember 21., 09:14
Nehezen kezdődött el az ülés, ugyanis a tervezet elfogadásához minimálisan szükséges 12 képviselőnél jóval kevesebben voltak jelen az elején, de aztán összegyűltek az önkormányzati képviselők, és meglett a szükséges létszám. Sürgős volt a döntés, hiszen
Csergő Tibor polgármester előterjesztésében elmondta, hogy tulajdonképpen egy korábbi határozat módosítására van most szükség. A város igénylést nyújtott be, amelyben
A fejlesztési minisztérium itt kért pontosításokat, amelynek része a finanszírozásból elszámolható, illetve el nem számolható, azaz a városra háruló költségrészek tisztázása.
A megjelent képviselők ezt el is fogadták, azonban
Bajkó László tanácsos kérte a polgármestert, hogy biztosítson majd a testület számára egy olyan kimutatást, amely a különböző folyamatban vagy előkészületben lévő fejlesztésekhez szükséges önrészeket összesíti, hiszen ezzel majd számolni kell a következő évek költségvetéseinek előkészítése során.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!