
A kastélynak jelentős szerepe lesz felújítása után
Fotó: Pataky István
Európai uniós finanszírozásból újul meg a maroshévízi Urmánczy-kastély, kulturális központ lesz, és hangsúlyos turisztikai célpont szerepet szánnak neki. Számos elképzelés létezik már, hogy miként fog tartalommal, élettel megtelni Maroshévíz patinás épülete.
2022. szeptember 24., 14:042022. szeptember 24., 14:04
Egy kastély örökösei három nagy és egyaránt nehéz feladattal kell megbirkózzanak. Elsőként a tulajdon visszaszerzése, majd forrást találni a felújítására, és ha az is megvan, akkor következik az, hogy miként működjön, hogyan tartsák ezt fenn. Ugyanis
– mutatott rá Pataky István újságíró, annak kerekasztal-beszélgetésnek a moderátora, amely a kastély elképzelt jövőjét, a lehetőségeket, a nehézségeket boncolgatta.
Az esemény vendégei Szabó Tekla művészettörténész és egyben a kastély egyik örököse, Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Horváth Alpár egyetemi adjunktus, turisztikai szakértő voltak. Elhangzott, elsőként bizonyos szintű „pozitív őrültségre” volt szükség ahhoz, hogy az örökösök a visszakapott kastély jövőjét megálmodják, tervezzenek, amikor lényegében semmi konkrét kilátás nem volt arra, hogy miből, hogyan lesz pénz a felújítására.
Sok év munkája előzte meg azt a pillanatot, amikor megnyílt az uniós finanszírozás megszerzésének egyedi lehetősége – mutatott rá Szabó Tekla, aki az örökösök által létrehozott Positive Transylvania Egyesület elnöke. Ennek köszönhető, hogy
Fotó: Gergely Imre
Ez a program többek között a Duna-delta, kolostorok, gasztronómiai útvonalak idegenforgalmi megerősítését kívánja elérni, és turisztikai célpontként hasznosítható kastélyok, udvarházak felújítására is pályázatot hirdettek. Ez különleges alkalom volt, hiszen
– mutatott rá Barti Tihamér. A finanszírozásra vonatkozó szerződést a következő időszakban írják majd alá. Barti rámutatott, hogy
Horváth Alpár kifejtette, nem magától értetődő, hogy egy kastély turisztikai célpontként funkcionál, hiszen eredetileg sem ezt a szerepet szánták neki és az államosítás után is más funkciót töltött be. Azonban elvárás lesz tőle – a helyreállítási terv lényege is ez –, hogy a térség turisztikai kínálatában a környék idegenforgalmának fontos része legyen.
Szabó Tekla ismertette, hogy a felújítás után rendezvényközpont, kulturális kávézó, alternatív kiállítóhelyek, tematikus szabadulószobák, a toronyban körpanorámás kilátó is várja majd a vendégeket, progresszív, interaktív múzeum kialakításán is gondolkodnak. Szállást is biztosíthatnak, de a létesítmény a projekt első éveiben nonprofit módon, de önfenntartóként kell működjön. Barti Tihamér hozzátette, a kastély falai között egy a megye északi régióját kiszolgáló kulturális intézmény is helyet kaphat a megyei önkormányzat égisze alatt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!