Hat személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy idegen állampolgárok és külföldön élő román állampolgárok számára hamisítottak személyazonossági igazolványokat és gépjárművezetői engedélyeket.
A juhhúsfogyasztás népszerűsítése érdekében indította el a Válaszd a birkát! elnevezésű kampányát a mezőgazdasági minisztérium. Tavaly Romániában átlagosan évi 2,6 kg/fő volt a birkahúsfogyasztás, amelynek nagy részét a húsvét körüli bárányhúsfogyasztás teszi ki.
Románia munkaerejének 30, lakosságának 13 százaléka külföldön dolgozik a hivatalos számadatok szerint – közölte csütörtökön Liviu Voinea, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzóhelyettese.
A büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján múlt csütörtöktől hétfő estig 551 elítéltet helyeztek szabadlábra – közölte az Országos Börtönigazgatóság (ANP).
Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter egy olyan kormányhatározat tervezetét mutatta be csütörtökön a kormánynak, amely értelmében 2018. január 1-jétől 1900 lejre nőne az országos bruttó minimálbér.
Vakáción lesznek hétfőtől az elemisták és az óvodások. A tanév rendjét előíró tanügyminisztériumi rendelet értelmében az őszi szünidő november 5-éig tart, 6-án újrakezdődik az oktatás.
Felgyújtotta magát csütörtökön egy férfi Zilah polgármesteri hivatalában. A férfi elégedetlen volt amiatt, hogy a helyi hatóságok nem adtak helyt arra vonatkozó kérésének, hogy a mostani szociális lakása helyett egy másik lakást kaphasson.
Leállt Hargita megyében – akárcsak az egész országban – a gépjárműbejegyzési közszolgálat számítógépes rendszere a bukaresti központ szervermeghibásodása miatt, ezért csütörtökön felfüggesztették az ügyfélszolgálattal kapcsolatos tevékenységet megyei, illetve országos szinten egyaránt.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta szerdán este az Antena 3 televízió műsorában, hogy 2018-ban a nyugdíjpont értéke a kormányprogramnak megfelelően nőni fog, függetlenül a koalíció napirendjén lévő nyugdíjtörvénytől.
Meghalt az a férfi, aki a mentőszolgálat információi szerint felgyújtotta magát szerdán este a Vaslui megyei Tomeşti településen.
Bukarestben és Ilfov megyében összesen több mint 150 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelem közlésére hivatkozva.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Fák tucatjait döntötte ki az országban az óránként több mint ötven kilométeres sebességű szél, a heves széllökések pedig halálos közlekedési balesetet is okoztak kedden.
A képviselőház mezőgazdasági bizottságának keddi javaslata szerint egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják az állatkínzókat.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség adatai szerint szeptemberben több mint 60 millió lejt fizettek ki szociális segélyként, garantált minimális jövedelem címén. Az átlagos kifizetés értéke 275,83 lej volt – olvasható az Agerpres hírügynökség által közölt összesítőben.
Az eljárásoknak megfelelően kilövik azt a medvét, amelyik hétfőn reggel megtámadott két embert – köztük egy kiskorút – a Brassó megyei Fogarason – írja az Agerpres hírügynökség Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter keddi nyilatkozatára hivatkozva.
Elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely értelmében december 18-át jelölik ki a Romániában élő nemzeti kisebbségek ünnepnapjaként.
Egy Botoşani megyei polgármester bejelentette, hogy lakatot tesz a polgármesteri hivatal ajtajára és hazaküldi az alkalmazottakat, ha nem kap pénzt a bérek kifizetésére és a fenntartási költségek törlesztésére.
Egy 39 éves férfire és egy 14 éves lányra támadt hétfőn reggel egy medve Fogarason. Mindketten megsebesültek, de eszméletüknél vannak. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a városban, egy tömbház mellett történt a támadás.