Meghalt vasárnap egy marosvásárhelyi klinikán annak a kisrepülőgépnek a pilótája, amely szombaton kényszerleszállást hajtott végre a Fehér megyei Alvincen.
Kilenc személy megsérült vasárnap Fehér megyében, egy Marosszentimre mellett történt közúti balesetben, ahol három személygépkocsi ütközött össze – tájékoztat a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hétfőtől öt központi és északnyugati megyére csapadékra, további 13 megyére erős szélre vonatkozó narancs jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).
Háromszázkilencven olyan tanulót „gyűjtött be” szeptemberben a rendőrség, akik ellógtak a tanórákról, és közel hétszáz esetben róttak ki bírságot olyan személyekre, akik a tanintézmények környékén folytattak törvénytelen tevékenységet.
Közzétette az Országos Börtönigazgatóság azt a részletes kimutatást, melyből kiderül, hogy a különböző települések fogvatartási intézeteiből pontosan hány rab szabadult a csütörtöki határidőig, illetve hányan kérték a feltételes szabadlábra helyezést. Megtudjuk tehát a csíkszeredai számokat is.
Nem fognak csökkenni a fizetések, ezek vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek – írja az Agerpres hírügynökség Mihai Tudose miniszterelnök pénteki dévai nyilatkozatára hivatkozva.
Fagyálló folyadékot tartalmazó vizet ivott tizenhárom gyermek a Brăila megyei Victoria településen, kórházba kerültek.
35-re nőtt a kanyaró okozta elhalálozások száma – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A kolozsvári Urunk Színeváltozása görög katolikus székesegyházban állítják ki vasárnap Szent II. János Pál pápa ereklyéjét.
Csütörtök éjfélig 529 fogvatartott szabadult a börtönből a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye (2017/169-es törvény) alapján, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal lerövidül a foglyok büntetése.
Az utóbbi kilenc esztendőben, amióta lehetséges a telefonszámokat átmenteni az egyik szolgáltatótól a másikhoz, több mint 4,2 millió telefonszámot vittek át – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) közleményére hivatkozva.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Az erdélyi magyarság helyzetét, a jogfosztásokat mutatta be Kulcsár-Terza József a román parlamentben az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA), ám a szociáldemokraták rákontráztak.
Csütörtöktől lép életbe az a törvény, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal lerövidül a foglyok büntetése.
Az üzemanyagárakat monitorizáló rendszer létrehozásáról fogadott el memorandumot szerdai ülésén a kormány.
A „farkasverembe”, Bukarestbe látogatott a Trianon 100 kutatócsoport történészekből álló küldöttsége. Bár az esemény nem kapott nagy médianyilvánosságot, a fogadtatás rendkívül pozitív volt, sikerült eloszlatni a korábban elterjedt tévhiteket.
Október 31-éig igényelhetik a gazdák a harmadik negyedévre járó gázolaj-támogatást – tájékoztat a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az építkezési engedély tulajdonosának lesz a felelőssége a hulladékok kezelése és az újrahasznosítási célkitűzések betartása, miután a román hatóságok elfogadják a vonatkozó európai uniós előírás teljes körű alkalmazásáról szóló kormányhatározatot.
Harmincöt évesnél idősebb szakorvosok, gyakornok orvosok vagy tanárok is kaphatnak ANL-lakásokat – döntött keddi plenáris ülésén a szenátus.