Nem egyformán értelmezik a volt politikai- és hadifoglyokra, üldözöttekre és ezek gyermekeinek járó, törvény által biztosított kedvezményeket a csíkszeredai és székelyudvarhelyi városházán a fizetős parkolást illetően.
A munkaügyi minisztérium előtt tiltakoztak a szociális ellátórendszerben dolgozók, azt is kifogásolva, hogy az ágazatban dolgozók egy részének a béremeléssel tulajdonképpen lecsökkent a nettó fizetése. Hargita megyében valószínűleg nincs ilyen eset.
Nyolc hónap sem volt elegendő a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR), hogy kijelölje az A13-as autópálya Brassó és Bákó közötti szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát befejező vállalkozást.
Összesen 54, külföldön bejegyezett gépkocsi forgalmi engedélyét függesztették fel tavaly a Hargita megyei közlekedésrendészek. Többségük lengyel rendszámú autó volt.
10 ezer lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte a Kovászna Megyei Törvényszék február 19-én hozott jogerős ítéletében Dombora Lehel rétyi polgármestert. Ezzel felére csökkentette, de jóváhagyta az ANRP által kért 20 ezer lejes bírságot.
Három személyt őrizetbe vettek, további hármat hatósági felügyelet alá helyeztek az olasz állampolgároknak jogtalanul kiállított egészségügyi asszisztensi oklevelek ügyében – közölte kedden a rendőrség.
Két, illegális szerek hatása alatt álló sofőrt igazoltattak a rendőrök szombaton, ráadásul ugyanazzal a gépkocsival közlekedtek mindketten. Kiderült egyikük megpróbált segíteni a másiknak hazavezetni az autót.
Jogtalannak és felháborítónak tartja a bírságot a székelyudvarhelyi főjegyző, amelyet az építési felügyelőség rótt ki rá, a helyi főépítészre, illetve a polgármesterre a beomlott bentlakás udvarfelújítására kiadott építkezési engedély miatt.
Hétfőtől újra kapnak ingyen tízórait a Maros megyei óvodások és kisiskolások, miután a megyei tanács sikeresen lebonyolította a versenytárgyalást és szerződést kötött a szolgáltatókkal.
Vizsgálat indult egy vezetéstechnikai oktató és egy fiatal ellen, miután a tanulóautóval átlépték a sebességhatárt és a rendőrségi ellenőrzésen kiderült, hogy a „sofőr” nem volt bejegyezve az autósiskolába.
Havi rendszerességű, ingyenes előadás-sorozatot indít az RMDSZ Csernáton Községi Nőszervezete, amely során közérdeklődésre számot tartó témákat járnak körbe szakemberek segítségével. Az első, szerdai alkalmon a népbetegségek kerülnek középpontba.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Egy helytelen törvényértelmezés miatt az ingázó pedagógusok egy része nem kapta meg az utazási támogatást, a bölcsődék kisegítő személyzete egy részének pedig a bére nem nőtt. A székelyföldi megyékben nem gyakoriak az ilyen esetek.
Medveveszélyre figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak kedd délután a csíkszeredaiak.
A marosvásárhelyi lomtalanítás keretében régi bútorokat, matracokat, festményeket, állatketreceket, játékokat, ajtókat, ablakokat, tükröket, szőnyegeket és ablakrácsokat gyűjtenek.
Borszék önkormányzata 24 helyi turisztikai vállalkozással közösen hozott létre egy szervezetet, aminek célja a fürdőváros kínálatainak népszerűsítése, az idegenforgalom felpörgetése. Igyekeznek visszaszorítani a „feketén” működő szállásadást is.
Aláírta Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és a közbeszerzésen nyertes cég a városi kamerarendszer bővítését célzó pályázat tervezési és kivitelezési szerződését hétfőn.
Gyergyóalfaluban, Csíkszentkirályon, Parajdon, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen összesen 43 kilométer ivóvízhálózat és 25 kilométer szennyvízhálózat épülhet, de Kovászna és Maros megyei településeken is korszerűsítés várható.
Mintegy 121 millió lej értékű projekt megvalósításáért pályázott a csíkszeredai önkormányzat és partnerei alkotta konzorcium az országos helyreállítási terv programban (PNRR).