Kiszervezi a csíkszeredai önkormányzat az ebrendészeti közszolgáltatást, amelynek célszerűségi tanulmányát, működési szabályzóját, és a versenytárgyalás feladatfüzetét rendkívüli ülésén fogadta el pénteken a képviselő-testület.
Teljesen újjá szeretné építeni Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Virradat-, továbbá a Téglavetők bejáratoknál található játszótereket, új játékelemekkel is bővítve azokat.
Augusztus 9–11. között Kovászna gyógyfürdőváros utcáin és övezetében szervezik meg a régi gépjárművek, főleg Trabantok tizenötödik nemzetközi bemutatóját, felvonulását. A köztudatban trabantos találkozó néven is él, ami nem véletlen.
Szorít az idő, közeledik a tanév kezdete, a csíkszeredai önkormányzatnak pedig kötelessége mihamarabb infrastruktúrát biztosítani a csíksomlyói iskolának. Az új helyszín az erdőalji iskola udvara lesz, csakhogy ez a helybéliekből tiltakozást váltott ki.
Bár a romániai tanulóknak több mint 1200 matematikaórájuk van előkészítő osztály és nyolcadik között, teljesítményük az egyik legalacsonyabb Európában, és nem csak a matematikai készségek terén.
Sok járulékos probléma felvetődik a volt Bodok szálloda bontása kapcsán, melynek tervezett időpontja ez év tele. Néhány megoldásra váró kérdésre a sepsiszentgyörgyi önkormányzat még mindig keresi a választ.
Embermagasságú gazokat kell kerülgetniük azoknak a kerékpárosoknak, akik az Olt melletti gát mentén tekernének végig. A belógó növényzet kétségkívül zavarja a bringásokat, ez az önkormányzat figyelmét sem kerülte el.
A kormány csütörtökön 750 millió lejjel egészítette ki a fejlesztési minisztérium költségvetését, hogy biztosítsa a felújítási hullám program, a helyi fejlesztések országos program (PNDL) és az Anghel Saligny program projektjeinek társfinanszírozását.
Maros megyében nincs az országos átlagnál több munkanélküli személy – reagált a megyei ügynökség vezetője egy nemrég közzétett statisztikai adatra, amely értelmében a Központi Fejlesztési Régióban Maros megyében van a legtöbb munkakereső.
Száz kihelyezett kerékpárral zajlik a sepsiszentgyörgyi kerékpárkölcsönző rendszer, a Sepsi Bike beüzemelése, tesztelése, ami kezelőjének, a Rekreatív Rt.-nek is sok kihívást tartogat. Antal Árpád polgármester a városlakók türelmét kéri.
Útlezárásokra kell számítani a hétvégén Marosvásárhelyen a Street Music Festival ideje alatt, pénteken 13 órától hétfőn reggel 6 óráig.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Nagykövetek jelentkezését várják a harmadik kiadásához érkező Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő mozgalom szervezői és a résztvevő civil szervezetek augusztus 6. és szeptember 2. között. Az idei rendezvényen 27 szervezet áll a rajtvonalhoz.
Legkevesebb két évbe telik egy olyan épület megtervezése, mint amilyen a Sepsiszentgyörgy központjába tervezett új Erdélyi Művészeti Központ – tudtuk meg Antal Árpád polgármestertől csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelenleg az első lépésnél tartanak.
Elkezdődött a 2023–2024-es tanév pótérettségi-vizsgasorozata csütörtökön. Kovászna megyében 435-en próbálkoznak.
A honvédő harcok kezdetének 80-ik évfordulója alkalmából, a hazáért elesett katonák emlékére keresztet állítanak a csíkszéki Óriás-tetőn (Havas-tetőn). A közadakozás révén létrehozott emlékművet a határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként állítják fel.
Kezdődik a nevezés a harmadik kiadásához érkezett Nektária Székelyföldi Mézversenyre. A rendezvények idén Csíkszereda ad otthont.
Újíts meg engem, Istenem! mottóval szervezik meg augusztus 13–17. között a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT), amelyre 14 és 30 év közötti fiatalokat várnak. Eddig ötszázan regisztráltak Erdély egyik legnagyobb keresztény ifjúsági eseményére.
Megosztotta saját oldalán a csíkszeredai kórház, hogy hol van parkolási lehetőség az intézmény közelében.