A vártnál hamarabb kapják meg a támogatást a gabonatermesztők

A korábban bejelentett határidőnél korábban kapják meg az őszigabona-termesztők azt a támogatást, amelyet az Ukrajnában zajló háború gazdasági következményeinek az ellensúlyozására szán az állam. Hargita megyébe mintegy félmillió euró érkezik e célból.

Számbeli szakadék a fizető és nem fizető biztosítottak között

Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa – állítják egy elemzésre támaszkodva az Országos Szakszervezeti Tömb képviselői.

Számbeli szakadék a fizető és nem fizető biztosítottak között
2024. május 12., vasárnap

Háromszéki lányt választottak az év junior tájépítészévé Magyarországon

Középiskolásként ismerkedett meg a tájépítész szakmával, ami annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött: e szakirányon folytatja felsőfokú tanulmányait. Munkáját siker koronázta, május 3-án, Budapesten az Év Junior Tájépítészének választották.

Háromszéki lányt választottak az év junior tájépítészévé Magyarországon
2024. május 12., vasárnap

Májusi fehérség a Hargitán – videó

Havazós, havas esős videót tettek közzé a Madarasi Hargitáról vasárnap a Facebookon. Noha Székelyföld-szerte csapadékosan indult a nap, sőt a hőmérséklet is visszaesett, a lakott települések sorában távol álltunk a hajnali mínuszoktól.

Májusi fehérség a Hargitán – videó
Májusi fehérség a Hargitán – videó
2024. május 12., vasárnap

Májusi fehérség a Hargitán – videó

2024. május 12., vasárnap

„Blokádba ütközött” gyorshajtók – hangzatos fedőnevű rendőrségi akció a szabálysértők ellen

Közel 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt. A Blocada elnevezésű akció keretében szombaton több mint 4100 rendőr és csendőr teljesített szolgálatot.

„Blokádba ütközött” gyorshajtók – hangzatos fedőnevű rendőrségi akció a szabálysértők ellen
2024. május 12., vasárnap

Itt lehetne meghúzni a vonalat a légúti fertőzések szezonjában

Jelentősen csökkent a légúti megbetegedések előfordulása az április 29. és május 5. közötti héten az előző héthez képest – közölte a héten az Országos Közegészségügyi Intézet.

Itt lehetne meghúzni a vonalat a légúti fertőzések szezonjában
2024. május 12., vasárnap

Virágvásár Sepsiszentgyörgyön: „látszik, hogy most nincs pénze az embereknek”

Évelő, egynyári, balkonládába való virágok, pozsgások, palánták, díszcserjék – nincs olyan városlakó, aki közvetlen környezete szépítésére ne találna valami neki való virágot, növényt a hétvégi sepsiszentgyörgyi virágávásárban.

Virágvásár Sepsiszentgyörgyön: „látszik, hogy most nincs pénze az embereknek”
Székelyhon
2024. május 12., vasárnap

Matrac, párna, papucs, tévé – alapfeltételek egy hajléktalanszállón

Január óta költöztetik őket egyik helyről a másikra, de még nem talált végleges helyszínt a hajléktalanok számára a csíkszeredai önkormányzat. Szigorú előírásoknak kell ugyanis megfelelnie az adott ingatlannak a jogszabályok szerint.

Matrac, párna, papucs, tévé – alapfeltételek egy hajléktalanszállón
2024. május 12., vasárnap

Rövidített két átjáró között, csodával határos, hogy életben maradt – videó

Megdöbbentő felvétel járta körbe a román sajtót, azzal a leírással mutatva be egy idős hölgyet, hogy „kijátszotta a halált”. Hangzatos szavak, de az alábbi videót megnézve, úgy tűnik, mégis ez történt.

Rövidített két átjáró között, csodával határos, hogy életben maradt – videó
2024. május 12., vasárnap

Román és magyar állampolgár is vagyok, hogyan szavazhatok az európai parlamenti választáson?

A határon túl élő magyar állampolgárok választásával kapcsolatban adott ki eligazítót az MTI, pontosítva, hogy milyen kategóriába esnek a romániai lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok.

Román és magyar állampolgár is vagyok, hogyan szavazhatok az európai parlamenti választáson?
2024. május 12., vasárnap

Legyen szó kicsi, nagy, öko- vagy konténerházról, a tervezésen nem érdemes spórolni

Bodor Attila sepsiszentgyörgyi tervezőt úgy ismerik a városban, hogy hozzá lehet fordulni, ha ökoházat szeretne építtetni az ember. A „hagyományos” megbízások sem kerülik el, így arról érdeklődtünk, milyen trendeket lát érvényesülni az építkezések terén.

Legyen szó kicsi, nagy, öko- vagy konténerházról, a tervezésen nem érdemes spórolni
2024. május 12., vasárnap

Nyerj a mesterségeddel a Rádió GaGán!

Bár sokan már a nyári szabadság után áhítozunk, a kikapcsolódás még várat magára. Viszont mi a Rádió GaGánál szeretnénk könnyebbé tenni a dolgos napokat. Újabb játékot indítunk, ahol számos nyereménnyel gazdagodhatsz. Ezúttal a mesterségeddel nyerhetsz.

Nyerj a mesterségeddel a Rádió GaGán!
Nyerj a mesterségeddel a Rádió GaGán!
2024. május 12., vasárnap

Nyerj a mesterségeddel a Rádió GaGán!

2024. május 12., vasárnap

Magyar fiatalokat bérmált Bukarestben Erdő Péter bíboros

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Magyar fiatalokat bérmált Bukarestben Erdő Péter bíboros
2024. május 11., szombat

Ismét jár a medve Csíksomlyón

Csíksomlyón, a Kissomlyó utca 13 szám alatt láttak medvét szombat este, amiről Ro-Alert üzenetben értesítették a lakosságot.

Ismét jár a medve Csíksomlyón
Ismét jár a medve Csíksomlyón
2024. május 11., szombat

Ismét jár a medve Csíksomlyón

2024. május 11., szombat

Demeter Szilárd: az otthont nem megöröklöd, hanem meg kell teremteni

Demeter Szilárd: A valahol szabadsága című könyvét mutatták be szombaton délután a kilencedik Csíkszeredai Könyvvásáron.

Demeter Szilárd: az otthont nem megöröklöd, hanem meg kell teremteni
2024. május 11., szombat

Újra láthatók lesznek a falfreskók, ismét lesz tornáca a Gyárfás-kúriának

Kiállítótermeket, szálláshelyeket és kávézót is szeretnének kialakítani a székelykeresztúri Gyárfás-kúriában a nyáron elkezdődő restaurálás során. A tervek szerint 19. századi állapotába állítják vissza az épületet a korabeli leírások alapján.

Újra láthatók lesznek a falfreskók, ismét lesz tornáca a Gyárfás-kúriának
2024. május 11., szombat

Amikor Kelemen Hunor a kérdező

Az erőnk a közösségekben van és ezt megéreztük Szászrégenben is, amikor négy évvel ezelőtt a kisebbségben lévő közösség tagja lett a város polgármestere – hangzott el szombaton este a Nincs mese! megmondóest szászrégeni kiadásán.

Amikor Kelemen Hunor a kérdező
Amikor Kelemen Hunor a kérdező
2024. május 11., szombat

Amikor Kelemen Hunor a kérdező

2024. május 11., szombat

Négy medve tűnt fel a településen, riasztották az oroszhegyieket

Egy anyamedve és három bocsa miatt riasztotta az oroszhegyieket a Ro-Alert rendszer szombaton este hét óra körül – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Négy medve tűnt fel a településen, riasztották az oroszhegyieket

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye