Erdei- és munkabalesethez is riasztották a hét folyamán, január 4–10. között a Hargita Megyei Mentőszolgálat alkalmazottait.
Tőkés László azt tervezi, hogy személyesen is jelen lesz a Maros megyei törvényszéken, amikor azt a pert tárgyalják, amelyben a püspök megtámadta a marosvásárhelyi önkormányzat határozatát, miszerint Marosvásárhelyen szobrot állítanának a temesvári forradalom idején a tömegbe lövető főtisztnek, Ştefan Guşának.
A romániai magyar felsőoktatás második fellegvárában, Marosvásárhelyen osztották ki idén a Báthory-díjakat. Ez alkalommal kilenc személy és három szervezet részesült a kitüntetésben.
A marosvásárhelyi polgármester folyó évi tervei között szerepel az is, hogy 200, fiataloknak szánt tömbházlakást építtet a megyeszékhelyen.
A marosvásárhelyi városháza a napokban betömette a hó, fagy nyomán jelentősen megrongálódott marosvásárhelyi utcák nagy részét.
Összeállt, és munkába lendült az ANL-s, vagyis az ifjúsági lakást igénylők dossziéit elbíráló bizottság Székelyudvarhelyen, mely első ülésén úgy döntött, hogy minden igénylővel találkozik.
Az Agrostar, a gazdálkodókat csoportosító országos szervezet pénteken eredménytelen találkozón vett részt a mezőgazdasági miniszterrel.
A Hargita megyei önkormányzat két turisztikai témájú fejlesztési pályázatot is benyújt a Regionális Operatív Program keretén belül.
A városháza pénzügyi osztályán és a Grigore Bălan sugárúti kihelyezett munkapontjánál, illetve online is lehet törleszteni január 11-től az idei adókat és illetékeket Sepsiszentgyörgyön. Az egész éves járandóságukat március végéig törlesztők engedményeket kapnak.
A Magyar Polgári Párt Hargita megyei önkormányzati képviselőinek távolmaradása a tanácsülésekről a tehetetlenség jele – mondta Borboly Csaba, a testület elnöke. Borboly szerint a pártvezetés utasítása a távolmaradás.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Hargita Megye Tanácsának Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága sérült személyeket ellátó központjainak fenntartására idén húsz százalékkal több pénzt irányzott elő a kormány.
Ioana Muntean kormányszóvivő egyik közleményben kommentálja, hogy szűkebb anyagi feltételek mellett, miként történhetett meg, hogy az idei költségvetésben az egyes minisztériumok személyzeti költségeit emelték.
Szinte már teljesen kitörlődött a gyergyószentmiklósiak tudatából az a megyei út, amely a várost Balánbányával köti össze. A Gyilkos-tó irányába haladó országútba a négyes kilométernél torkolló, Kovács Péter-nek nevezett hely felé vezető út inkább erdei, fakitermelő útnak néz ki, mintsem megyei útnak.
Gyergyószentmiklós kimarad az elektromos hulladékgyűjtés országos akciójából. A lakosság viszont bármelyik munkanapon leadhatja elromlott készülékeit.
Ismét államtitkári székhez juthat Tánczos Barna, a Román Jégkorong Szövetség elnöke, aki korábban a Szállításügyi Minisztérium államtitkára volt.
Növekszik Gyergyószentmiklós lélekszáma az utóbbi két év anyakönyvi statisztikai adatai szerint. Míg 2008-ban 162, tavaly 193 gyergyószentmiklósi kisbaba jött világra.
2010. január elsejétől új vezető került a Marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki- és Humántudományok Karának élére. Székely Gyula a brassói Transilvania Egyetemről igazolt Marosvásárhelyre.