Többszöri próbálkozás után a román kormány elfogadta, hogy a sepsiszentgyörgyi sportbázis átkerüljön a román állam és a sportminisztérium tulajdonából a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába. A városé lett a Szabó Kati Sportcsarnok, a sportszálló és több mint négy hektár terület.
A helyi közigazgatásban kevés szó esik a jegyzői tevékenységről, többnyire a döntéshozók kerülnek a „rivaldafénybe”. A jegyző viszont ugyanúgy része a közigazgatásnak, a döntéshozás törvényességét ellenőrzi. Venczel Attila fiatalos lendülettel, viszont kellő tapasztalattal foglalta el udvarhelyi hivatalát.
Egyméteres hóban ragadt szombatra virradóan egy személygépkocsi a Görgényi-havasokban, és a Maros megyei hegyimentők segítségére volt szükség, hogy épségben hazaérhessenek.
Az épített örökség megőrzése érdekében ingyen ajánlotta fel szakértői tudását a Maros Megyei Építészkamara néhány tagja a műemlék épületekkel rendelkező szászrégenieknek, akik január 30-ig pályázhatnak az ingyenes házfelújítási tervekre.
Technikai okok miatt késik a korábban 1-es és 2-es munkacsoportba tartozó nyugdíjasok egy kis része esetében a járandóság újraszámítása Hargita megyében. Olvasói érdeklődésre kértünk tájékoztatást a folyamatról a megyei nyugdíjpénztártól.
Fák dőltek az utakra, vastag ágak szakadtak le vagy hajlottak az út fölé a vizes hó súlyától a Kalondán átvezető út mentén csütörtökön és pénteken, de Máréfalva és Homoródfürdő között is történt hasonló. A Kalondán közel félszáz fa kivágására volt szükség.
Egy hét alatt ötven esetben volt szükség a hivatásos tűzoltók közbelépésére Hargita megyében, ebből hét esetben riasztották tűzesetekhez őket – többnyire a fűtőberendezések helytelen használata miatt. Továbbra is mintegy száz tűzoltó áll készenlétben naponta a megyében.
2018 utolsó péntekén a budapesti Jammal & The GrooveTroop zenekar mutatkozik be a #fridaysessionben.
Baleset helyszínének elhagyása, gondatlanságból okozott testi sértés és bejegyezetlen jármű jogosítvány nélküli vezetése miatt indítottak eljárást egy csütörtökön azonosított szépvízi férfi ellen, aki szerdán ütközött négykerekű terepmotorjával egy autónak lakótelepülésén.
Csak 2019. április elsejétől lehet majd bármelyik megye patikájában kiváltani a receptre felírt orvosságot, illetve küldőpapírral az ország szinte mindenik egészségügyi intézményében paraklinikai – MR, CT vagy laboratóriumi – vizsgálatra jelentkezni.
Tűzijátékkal készül a csíkszeredai városháza december 31-én éjfélre, az új évet közösségben a Szabadság téren ünneplik.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Két személy életét vesztette, öten pedig enyhébb sérüléseket szenvedtek abban a közúti balesetben, amely pénteken délután egykor történt a Szászrégenhez közeli Mocsár-erdőben.
Az év utolsó napja és az új esztendő első két napja is munkaszüneti nap a közszférában, így ebben az időszakban zárva lesznek a közintézmények. Változik a gyógyszertárak programja is, de az év végi roham és a rövidített nyitvatartás miatt a bevásárlást sem érdemes hétfőre halasztani.
A bíróság jogerősen érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület két évvel ezelőtti határozatát, amely szerint a város nem lép be magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőperbe.
„Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben” – hangzott el a Kimenék én ajtóm elejébe című ünnepi műsor elején, amelyet Csíkdelnén mutattak december 26-án. A helyi kezdeményezésből született előadást legközelebb Csíkcsomortánban adják elő.
A román nyelvű helységnévtáblákéval azonos mérető karaktereken olvashatjuk a magyar feliratokat is a felújított, majd 2015-ben átadott 132-es megyei úton. A Hargita megyei önkormányzatnál érdeklődve azt is megtudtuk, hogy jogi vita miatt tolódik a Szentegyházán megrongálódott útszakasz kijavítása.
Elkészült a csíkszeredai Brassói úton, valamint a vasúti síneken átívelő gyalogos és kerékpáros felüljáró megvalósíthatósági tanulmánya. Ezt az elképzelést a csíkszeredai önkormányzat európai uniós finanszírozásból valósítaná meg.
A jövőbe való befektetések éve volt 2018 Gyergyószentmiklóson, a munka eredményei még nem igazán látszanak, de a közeljövőben az idén előkészített beruházások hoznak gyökeres változásokat – mondta el évértékelő sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármestere.