Legalább két tucat polgármesteri hivatal került a maroskecei községházával azonos, nehéz anyagi helyzetbe amiatt, hogy egykori vezetőik meggondolatlanul írtak alá szerződést egy Hargita megyei IT-céggel. Maroskece esetében március 10-én döntenek arról, hogy alkalmazzák a kényszervégrehajtást, vagy még haladékot kapnak.
A helyhatósági választásokra készülve négy fiatalt jelöl az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) az RMDSZ székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői listájára – jelentették be szerdán Székelyudvarhelyen.
Újra Bukarestbe készül a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, valamint a Nemzet Útja nevű egyesület. Céljuk megakadályozni, hogy Romániában második hivatalos nyelv legyen a magyar.
Rendkívüli önkormányzati ülésen döntenek csütörtökön Marosvásárhely költségvetéséről. Tavaly sok vita volt a város pénzeinek szétosztása kapcsán, ezért kíváncsiak voltunk, hogy idén mire számíthatunk. Két önkormányzati képviselőt szólaltattunk meg.
Két felnőtt és két gyermek életét mentette meg kedden este Dragoș Mureșan tűzoltó-őrmester, akinek határozott utasítására a bajbajutottak elhagyták lakásukat, még mielőtt a lángra gyullad gázpalack felrobbant volna.
Luxusautót vezetett kedden este egy 15 éves kiskorú a 135-ös megyei úton, Etéden.
A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését.
A sütést és a főzést mellőzve csak aprította, pácolta, fűszerezte és tálalta a húst legutóbbi találkozásunkkor Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa: tatár beefsteaket készítettünk. Bebizonyította, hogy a nyers, bélszín alapú előétel nemcsak tápláló és egészséges, de finom is.
Több mint másfél évet kellett várni, amíg megjelent az európai uniós támogatású tömbházhőszigetelési program újabb pályázati kiírása. Ez a korábbi lehetőségről önhibáján kívül lemaradó 23 csíkszeredai tömbház számára jelent kedvező lehetőséget.
Nem állnak odébb, ha elégedetlenek, nem követelőznek, és fegyelmezettek, hiszen tudják, hogy kihágás esetén kitilthatják őket az országból – a tapasztalatok szerint leginkább ezek az érvek szólnak az Unión kívülről érkező munkaerő alkalmazása mellett.
Két lakás gyulladt ki kedd délután, este pedig gázrobbanás történt Maros megyében: Palotailván egy ház tetőszerkezete égett le, körülbelül 30 négyzetméternyi felületen, Hármasfaluban pedig szintén egy háztető lobbant lángra. Mezőgerebenesen gázpalack robbant.

Bűzlik a parajdi bányakatasztrófa helyszínén az elterelt Korond-patak a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól.
Az országban szinte egyedülálló gyűjteménynek szeretne méltó otthont biztosítani európai uniós pályázatokból a szászrégeni önkormányzat. A Kohl István Természettudományi Múzeum létrehozásáról és más uniós pályázatokról ifj. Márk Endre alpolgármester számolt be.
Újabb három Kovászna megyei tanintézetben függesztik fel részlegesen az oktatást a felső légúti megbetegedések terjedése miatt.
Megnyitották kedden a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház saját laboratóriumát, ezzel a lépéssel pedig ismét közelebb kerültek ahhoz, hogy a kórház elérje a magas kompetenciájú intézményeknek járó kettes besorolást.
A csíkszeredai Szék útja és a Szék II utca kereszteződésénél álló lakóház kerítésének ütközött egy autó kedd délelőtt. A balesetet a járművezető hirtelen szívmegállása okozta.
Immár biztos, nem lesz kihívója az RMDSZ-en belül Derzsi Lászlónak, aki a székelyudvarhelyi polgármesteri címért mérkőzne meg a szövetség színeiben.
Felértékeltette Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Vásártér utcában lévő 11 500 négyzetméteres területet, és ennek alapján ajánlatot tettek annak megvásárlására a tulajdonos Petrom Romania kőolajipari társaságnak. A helyszínen elsősorban parkolókat hoznának létre, de a piacot is bővítenék.
A személy. és teherszállító gépjárműveket ellenőrizte a Maros megyei rendőrség február 10. és 16. között. A Truck & Bus nevet viselő akció, az Európai Unió összes államában zajlik.