
Fotó: Orizont – Hilfe zur Selbsthilfe s
Olyan 18 és 26 év közötti hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt segítséget a függetlenné válásban az Outward Bound Románia szervezet a Horizont – Segítünk, hogy segíts magadon! nevű programja, akik állami gondozásban, esetleg nevelőszülőknél élnek, vagy elvált szülők gyerekeként nehéz anyagi körülmények között töltik mindennapjaikat, és betöltötték a 18. életévüket.
2021. március 16., 19:172021. március 16., 19:17
A Marosvásárhelyen működő Outward Bound Románia szervezet két szociális lakással rendelkezik a Kövesdombon, ahol a 18 és 26 év közötti fiataloknak kedvezményes lakhatási lehetőséget tudnak biztosítani legtöbb három évig – mondta a Székelyhon megkeresésére Horváth Kovács Ádám, a szervezet ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy egy kuratórium dönti el, hogy ki az, aki a támogatásukra jogosult.
A hátrányos helyzet jelentheti azt, hogy a fiatal elvált szülők, illetve elhunyt szülők gyereke, vagy nevelőszülők gondoskodtak róla, illetve gyerekotthonban nevelkedett.
– mondta az ügyvezető igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy volt rá példa, hogy valakinek csak egy hónapig volt szüksége a szociális lakásra, de olyan is volt, aki kihasználta a három évet. A lakhatás mellett a szervezet segít a munkahelykeresésben, illetve, ha igény van rá, különböző tanfolyamok elvégzésében is, ahogy pénzügyi és életvezetési tanácsadással is. „Megtanítjuk, hogyan ossza be a pénzét a fiatal, de főzni és bevásárolni is, ahogy arra is, hogy mit jelent közösségben élni, alkalmazkodni” – tette hozzá Horváth Kovács Ádám.
A szociális lakás jó lehetőség arra, hogy a fiatal kiszakadjon azok közül a körülmények közül, ahol addig élt, hogy sikerüljön továbblépnie az önállósulásban. A rendszert úgy építették fel, hogy aki megpályázza és elnyeri a lehetőséget, annak dolgoznia kell, vagy tanulnia. Ez utóbbiak tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. A programot a németországi Orizont – Hilfe zur Selbsthilfe szervezet támogatja.
A szervezet elérhetősége: Marosvásárhely, Rózsák tere 61. szám. Telefon: 0748117475. E-mail: orizontoutwardbound@gmail.com.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!