
Az útleszakadásokat is kijavítják. A tervek szerint két-három év alatt fejeződik be a munka
Fotó: Erdély Bálint Előd
Elkezdődött kedden a Székelypálfalva és Énlaka közötti 136B jelzésű út felújítása, amelyet legtöbb négy év alatt valósítana meg Hargita Megye Tanácsa. A több mint 28 millió lej értékű projekt részeként az útleszakadásokat is helyrehozzák.
2021. március 16., 20:042021. március 16., 20:04
2021. március 16., 20:052021. március 16., 20:05
Egy évekig elhúzódó, körülményes tervezésen és közbeszerzési eljáráson vannak túl, amelyet a Székelypálfalva és Énlaka közötti 136B jelzésű megyei út felújítása érdekében folytattak, de tavaly sikerült kivitelezőt találni – emlékeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a munkálatok kezdésével egy időben tartott keddi sajtótájékoztatón.
Összesen 8,1 kilométeren korszerűsítik a megyei utat, összekötve ezáltal a már meglévő aszfaltrétegeket – hangzott el. A munkálat részeként egyebek mellett 35 átereszt helyeznek el, 4,7 kilométernyi betonsáncot öntenek, ballaszt és kőrétegek lesznek az útalapban, amelyre alap- és kopóréteg aszfaltot terítenek le.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az út öt-hat méter széles lesz, korszerűsítik a kapubejárókat, valamint a bekötő utakat egy-egy rövid szakaszon.
A korszerűsítés összértéke 28,2 millió lej, amelynek nagyját a megyei önkormányzat saját büdzséből finanszírozza, de remélik, hogy időközben sikerül külső forrásokat bevonni. Borboly Csaba arról is beszélt, hogy sikerült belefoglalni a projektbe két útleszakadás rendbetételét is. Ennek költsége mintegy 7 millió lej, amiből 1,3 millió lejt központi alapokból fognak finanszírozni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A megyei tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy nem lesznek további földcsuszamlások a felújítás alatt álló útszakaszon, ám azt is hozzátette, hogy erre senki sem tud garanciát vállalni.
Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke kollégáival közösen a lakók türelmét kérte a munkálatok idejére, hiszen az „nagy felfordulással” fog járni. Hozzátette, az RMDSZ felsőbb vezetése már dolgozik a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályok módosításán, hogy megkönnyítsék a procedúra lefolytatását és ne kelljen emiatt elcsússzanak a projektek a mostanihoz hasonlóan.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A beruházás Etéd és Farkaslaka községet is érinti, ugyanakkor megvalósulása után lényegesen könnyebben juthatnak el Székelyudvarhelyre, illetve Marosvásárhelyre a helyiek. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel
Arra is kitért, hogy igyekeznek rendbe szedni az út mentén lévő közhasznú épületeket, hogy még szebb látvány táruljon az ott elhaladók elé. Üdvözölte a projektet Szilveszter Attila etédi polgármester is, aki hasonló eredményeket vár el. Kijelentette, már most felment az ingatlanok értéke a községben – nem is sokan válnának meg területeiktől –, ami az Etéd és Sóvárad közötti útfelújításnak is köszönhető.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás