Hirdetés
Hirdetés

Üzleti és kulturális téren is bizonyítottak a háromszéki fiatalok

A két jelenlévő díjazott, Kisgyörgy Boglárka és Kelemen László, valamint a JBC elnöke, Karácsony Zsolt és az egyesület önkéntese, Andrei Noémi •  Fotó: Raymond Gheorghiță

A két jelenlévő díjazott, Kisgyörgy Boglárka és Kelemen László, valamint a JBC elnöke, Karácsony Zsolt és az egyesület önkéntese, Andrei Noémi

Fotó: Raymond Gheorghiță

Női díjazottakkal törte meg az eddig férfiak által dominált trendet idén a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC). A november 25-ei évzáróval összekötött díjkiosztón alkalmával három személyt emeltek ki: az év fiatal vállalkozója címet erdészmérnök, a női vállalkozóét orvosi kozmetikus, az év felfedezettjének járót pedig a város kulturális, közösségépítő eseményei szervezésében szerepet vállaló fiatal nő érdemelte ki.

Farkas Orsolya

2023. november 26., 18:412023. november 26., 18:41

Karácsony Zsolt, a JBC elnöke elmondta, a korábbi években azt tapasztalták, hogy a férfiak által vezetett vállalkozások sikeresebbek, legalábbis ami az általuk megtermelt nyereséget illeti, márpedig ez mindig fontos kritériuma volt a díjazásra való jelölésnek. Bár az üzleti világban sokszor a számok dominálnak, nem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozások típusa, az általuk képviselt értékek és a célközönség is különböző, éppen ezért hozták létre külön a női kategóriát.

Az elnök szerint rendkívül szerteágazó területeken tevékenykednek a fiatalok:

a legtöbbjüket az IT (információs technológiák) és a kreatív iparágak vonzzák, többen autószerelő műhelyeket hoznak létre, de sokan vágnak bele vendéglátó- és élelmiszeripari tevékenységekbe is.

A nők körében inkább a szépségiparral kapcsolatos foglalkozások a kelendőbbek – így volt ez Kisgyörgy Boglárkánál is, akit idén a JBC az év női vállalkozójaként ismert el.

Bármit lehet, csak akarni kell

Kisgyörgy Boglárka orvosi kozmetikusként diplomázott a bőr anatómiája szakértőjeként. Jelenleg a Shine nevű kozmetikai szalon büszke tulajdonosa, ahol összesen öten dolgoznak nap mint nap azért, hogy a sepsiszentgyörgyi és környéki hölgyek a lehető legjobban érezhessék magukat a bőrükben, sőt egy ideje már Kézdivásárhelyen is építi az ügyfélkörét.

Az év női nyerteseként kiemelte, a díj újabb motivációt adott a folytatáshoz.

„Azt gondolom, egy vállalkozó életében folyamatosan szükség van az ilyen és ehhez hasonló elismerésekre, visszaigazolásképpen arra, hogy jól csinálja azt, amit végez” – mondta. Meggyőződése, hogy egy sikeres vállalkozó folyamatosan motivált, képes önálló döntéseket hozni, szívvel lélekkel dolgozni, és mindig odafigyelni arra, hogy az ügyfeleinek a legjobbat nyújtsa.

Kisgyörgy Boglárka: az álmokért keményen meg kell dolgozni •  Fotó: Raymond Gheorghiță Galéria

Kisgyörgy Boglárka: az álmokért keményen meg kell dolgozni

Fotó: Raymond Gheorghiță

Ugyanakkor azt is elmesélte, hogy az idáig vezető út nem mindig volt zökkenőmentes számára, induláskor számos akadályba ütközött, főként a vállalkozói pályázat leadásakor. Kérdésünkre elmondta,

a titok a kitartásban rejlett.

Akaraterőben ugyan soha nem szenvedett hiányt, de a türelemnek viszont sokszor híján volt – ilyenkor volt szükség a kitartó munkára és az elszántságra. „Soha nem merült fel bennem az, hogy feladjam. És utólag, ha visszanézek az elmúlt évekre, akkor büszkén mondhatom, hogy igen, megcsináltam, van eredménye a munkámnak” – fogalmazott az év női vállalkozója.

Hirdetés

A nyertes köszönetet mondott továbbá kollégáinak, annak a manikűrösnek, a kozmetikusnak és két fodrásznak, akikkel egy csapatot alkotnak, és közösen dolgoznak azért, hogy minél magasabb minőségű szolgáltatásokat nyújthassanak. Hozzátette, természetesen hálás az ügyfeleinek is, akik időről időre az ő kozmetikai szalonját választják, mert ha ők nem lennének, akkor ő sem tarthatna itt.

Itthon is jó, itthon is lehet

Az év felfedezettjének járó elismerésben a JBC csapata azokat a fiatalokat részesíti, akik távolabbról hazatérve vagy itthon maradva kreatív munkát végeznek Kovászna megyében vagy a térségében, innovációkkal állnak elő, és keményen dolgoznak azért, hogy építsék a közösséget. Karácsony Zsolt elmondta, ilyenkor hosszas tanakodás után jutnak csak dűlőre a bírálók.

Noha idén legjobb cégvezetőről nem szavaztak, mert a beérkezett jelölések nem feleltek meg a kritériumrendszernek, felfedezettet azért választottak, méghozzá György Evelin Kinga személyében.

A nyertest tapssal tisztelték meg az összegyűltek annak ellenére is, hogy nem tudott részt venni az átadón.

A díjazottakat, köztük György Evelint is egy diplomával, szoborral és jelképes ajándékokkal jutalmazták •  Fotó: Raymond Gheorghiță Galéria

A díjazottakat, köztük György Evelint is egy diplomával, szoborral és jelképes ajándékokkal jutalmazták

Fotó: Raymond Gheorghiță

A SepsiBook rendezvény legfiatalabb szervezőtagjaként és a fiataloknak szóló SepsiNet hírportál projektvezetőjeként érdemelte ki a díjat, ezek révén ugyanis a kulturális élet felpezsdítésében és a sepsiszentgyörgyi közösség építésében egyaránt kiemelkedő szerepet játszott. Idén így ő a második fiatal hölgy, akit elismerésben részesített az egyesület, nyomatékosítva, hogy a nők is kiemelt szerepet játszanak az üzleti világban, ugyanakkor inspirációként, követendő példaként szolgálnak a társadalom számára.

Erdőt, egészséget!

Ezzel a frappáns mottóval mutatkozott be az idei év fiatal vállalkozója címet elnyerő Kelemen László, a Kelemen-Plant Kft. megálmodója. A fiatalember 2012-ben diplomázott erdőmérnökként Brassóban, majd az elkövetkező négy évben szakmai tudástárának bővítésére összpontosított, tapasztalatot szerezvén erdőgazdálkodásban és -kitermelésben, továbbá topográfiában és tervezésben. 2016-ban indított saját vállalkozást, amellyel jelenleg hat személynek biztosít megélhetést, három erdőmérnöknek és három erdei szakmunkásnak.

Kelemen László vállalkozása számottevő nyereséggel zárta a tavalyi évet •  Fotó: Raymond Gheorghiță Galéria

Kelemen László vállalkozása számottevő nyereséggel zárta a tavalyi évet

Fotó: Raymond Gheorghiță

Az erdőgazdálkodás mint tevékenység valamelyest megosztja a társadalmat, Karácsony Zsolt a díjkiosztón azonban elmondta, éppen azért őt tüntették ki az elismeréssel, mert a lehető legnagyobb szakértelemmel fordul ehhez a területhez.

Idézet
Mi ezzel a JBC-díjjal felelősséget adunk neked, hogy példát mutass Háromszéken; hogy bebizonyítsd, az erdőgazdálkodás fontos és szükséges, és hogy fiatal mérnökökkel is lehet sikereket elérni

– fogalmazott az elnök a díj átadásakor.

Kelemen László cégének tevékenysége széles palettán mozog, a csemeteültetéstől az erdőkitermeléséig, fakivágásig mindennel foglalkoznak. Faiskolájukban kocsánytalan tölgyet, lucfenyőt termesztenek és szaporítanak, ezeket pedig eladják, vagy éppen erdősítés céljából elültetik. A kihasználatlan területeket ültetéssel teszik hasznossá, az ültetvényeket ápolják, tisztítóvágással karbantartják, hogy az értékes fajok biztonságba kerüljenek. Ezek mellett erdőgazdálkodási szaktanácsadást is biztosítanak.

Idézet
Ténylegesen jó eredményt csak jó csapattal lehet elérni

– jelentette ki az év fiatal vállalkozója, aki szerint a mögötte álló szakemberek azok, akik kulcsfontosságú szerepet töltenek be a vállalkozásában, éppen ezért a jövőbeli célkitűzései között szerepel az is, hogy időről időre megfelelő képzést, fejlődési lehetőséget biztosítson számukra.

Kérdésünkre elmondta, a kitartás az egyik legfontosabb eleme a haladásnak, de ugyanakkor elengedhetetlen a bizalom kiépítése és fenntartása, valamint a szeretet és az elkötelezettség az emberek és a környezet iránt.

A konkurencia nem zavarja, mert az alkalmazottai szakképzettek és pontosan tudják a dolgukat.

„Mi mindig a legtöbbet próbáljuk meg kihozni magunkból, a munkánkkal ehhez a tendenciához igazodunk. Ebből adódóan soha nem is merült fel, hogy tartanunk kellene a versenytársaktól” – nyilatkozta lapunknak.

Tizennégy évvel a hátuk mögött

Az évzáró esten a díjkiosztó mellett a JBC eddigi tevékenységéről és jövőbeli terveiről is szó esett, amiből, mint kiderült, akad bőven. Karácsony Zsolt szerint a legfontosabb, hogy a jelenre figyeljenek, ismerjék meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel eddig nem éltek, javítsanak a JBC online jelenlétén, hozzák közelebb egymáshoz a fiatal, kezdő vállalkozókat, valamint segítsenek a „kiöregedő” üzleti szférán, amelynek egyes szegmensei fiatal vállalkozói utánpótlással továbbra is fenntarthatók, sőt fejleszthetők lennének.

Idézet
Hidat képezünk a fiatalok és a gazdasági élet szereplői között.

A JBC tevékenysége által kapcsolatokat lehet építeni, információkhoz lehet jutni, a tudást első kézből, vezetőktől és tapasztalt szakemberektől lehet elsajátítani” – magyarázta Karácsony Zsolt, a 14 éve fennálló JBC elnöke, aki szerint javarészt a magyarországi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi és kolozsvári partnerszervezetekkel való közös munka és az itthoni támogatók széles körének köszönhető a sikerük. Az este folyamán a partnereket, jelenlevő tagokat, támogatókat is köszönő oklevéllel jutalmazták.

A díjkiosztó után a tagok a JBC fennállásának 14. évfordulóját is megünnepelték •  Fotó: Raymond Gheorghiță Galéria

A díjkiosztó után a tagok a JBC fennállásának 14. évfordulóját is megünnepelték

Fotó: Raymond Gheorghiță

Mindenki klubtaggá válhat, aki szeretne haladni, tanulni, kapcsolatokat építeni. Bár egy szimbolikus összegű tagsági díj kifizetése elkerülhetetlen, az elnök szerint ez többszörösen megtérül, hiszen rendszeresen szerveznek workshopokat, táborokat, pályázati bemutatókat, külföldi utakat, amelyek mind-mind fejlődési lehetőséget biztosítanak azok résztvevőinek.

Karácsony Zsolt arra biztatja a fiatalokat, legyenek bátrak, merjenek lépni, vegyék szemügyre az itthoni lehetőségeket. Ha pedig segítségre van szükségük, vagy csak egyszerűen szeretnének egy folyamatosan fejlődő közösség tagjaivá válni, akkor a Junior Business Club mindig tárt karokkal várja őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
2026. június 10., szerda

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.

Szerdán is erősödött a lej
Szerdán is erősödött a lej
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise

A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise
2026. június 10., szerda

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában

Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában
2026. június 10., szerda

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban

Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban
2026. június 10., szerda

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén

A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén
2026. június 10., szerda

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán

Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán
Hirdetés