
Fotó: Gyerő József Facebook-oldala
Kovászna város önkormányzata jóváhagyta az építendő fürdőközpont előtanulmányát. Gyerő József polgármester a Facebookon tette közzé a látványterveket.
2020. december 13., 16:252020. december 13., 16:25
Bejegyzésében a polgármester kifejti, a tanulmány eredeti és szakszerű módon aknázza ki Kovászna természeti adottságait, gyógytényezőit. A dokumentum tartalmazza a beruházás pénzügyi és gazdasági mutatóit, illetve építészeti, szerkezeti, gépészeti és tereprendezési megoldásokat javasol.
– fogalmazott Gyerő József.
Fotó: Gyerő József Facebook-oldala
Az önkormányzat még ebben az évben előterjeszti a tanulmányt és a finanszírozási igénylést a gazdasági minisztérium turisztikai főosztályára, valamint az Országos Befektetési Ügynökséghez (CNI). Abban bíznak, hogy a jövő év közepéig elbírálják a pályázatot és aláírják a finanszírozási szerződést.
Fotó: Gyerő József Facebook-oldala
A terület közművesítése mindenképpen az önkormányzatot terheli, az önrészt és az el nem számolható költségeket helyi alapokból kell előteremteni. Gyerő József szerint,
A sípálya melletti háromhektáros területre tervezett központ becsült költsége 56 millió lej. A beruházással hatvan új munkahely jönne létre a fürdővárosban.
Fotó: Gyerő József Facebook-oldala
Fotó: Gyerő József Facebook-oldala
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!