
Többéves együttműködés után, kalákában sikerült megvalósítani a Madarasi Hargita villamosítását: a térségben tevékenykedő vállalkozók, a környező települések vezetői és a Hargita megyei tanács közös hitének eredményeként a hétvégén átadták a beruházást.
2015. február 21., 17:452015. február 21., 17:45
2015. február 22., 16:212015. február 22., 16:21
Az érintett felek összefogásának köszönhetően 2014-ben helyezték el a transzformátort a Hargitán, mely révén vízierőmű-rendszer zöld energiával táplálja a Madarasi Hargita villamos hálózatát. Először ugyan tavaly december 17-én gyújthatták fel a villanyt, a beruházás hivatalos átadását viszont pénteken tartották a megyei és helyi elöljárók, valamint a síközpont üzemeltetőinek és a helyi vállalkozók részvételével. Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke elmondta: a Kisvillany program részeként az elmúlt három évben 21 kilométer kábelt fektettek le, 2012 és 2014 között három szakaszban ötszázezer lej értékben kábelvásárlással járult hozzá a projekthez a megyei önkormányzat.
Borboly Csaba megyei tanácselnök továbbá arról is beszámolt, hogy Sípos Zoltán Csaba, a Madarasi Hargitán Síközpont ügyvezető igazgatója azzal a kéréssel fordult a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társuláshoz, hogy szeretnének csatlakozni a Hargita Sírégióhoz (http://skihargita.ro), így az országban egyedüli kezdeményezés tovább bővülhet. Az összefogásba egyébként Csíkmadaras és Kápolnásfalu önkormányzata is beszállt, Kápolnás például a közvilágítás kiépítését vállalta fel: a kábelek már be vannak fektetve a föld alá, így a nyugati síparadicsomokhoz hasonlóan éjszaka is látványos lesz a Madarasi-Hargita.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!