Veszélyes kanyar szabadeséssel

Fokozott figyelem szükségeltetik az autósok részéről a 13B jelzésű országúton, Parajdtól a Bucsin-tetőn át Borzontig, ahol valóban hiányoznak a kanyarokból a védőkorlátok. Ezt Bokor Sándor, Parajd község polgármestere is megerősítette, hozzátéve, hogy a védőkorlátok pótlása mellett a közlekedés megfelelő szabályozásával is csökkenteni lehetne a veszélyt.

Jánosi András

2014. szeptember 26., 10:462014. szeptember 26., 10:46

Az elöljárótól ugyanakkor megtudtuk, ebben az évben ugyan nem, az előbbi esztendőkben viszont történtek az említett útszakaszon halálos balesetek.

Balesetek személyi sérüléssel és anélkül

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip portálunknak elmondta, hogy a kérdéses útszakaszon idén eddig hét balesethez szállt ki a közlekedési rendőrség. Ezek közül kettőt súlyosnak nyilvánítottak, melyek során három személy súlyos sérüléseket szenvedett, ötöt pedig enyhébbnek, melyekben hét személy könnyebben sérült. „Túlzott sebesség, nem biztonságos előzés, menetiránnyal szembeni vezetés, illetve fáradtság és elalvás” – sorolta a baleseteket kiváltó okokat a szóvivő, majd hozzátette, hasonló utakhoz viszonyítva – bár egy baleset is sok – a számok nem haladják meg az országos átlagot. A polgármesterrel beszélgetve azonban másabb kép tárult elénk. Megtudtuk, gyakran riasztják a parajdi tűzoltókat olyan balesetekhez, amelyeknél személyi sérülést ugyan nem jegyeznek, de a kanyarba sodródott járművet csak segítséggel tudják kihúzni, ez pedig a védőkorlátok hiányával magyarázható. Az út karbantartója, az országos útügy felelős biztonságossá tenni a szakaszt, és ezt már többször szóvá is tették, amikor alkalmuk adódott rá – jegyezte meg a községvezető.

Nem egyedi probléma, de orvosolják

A szóban forgó probléma korántsem szűkül Hargita megyére – tájékoztatott Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei kirendeltségének igazgatója, hozzátéve, hogy jelenleg 44 kilométernyi út mellől hiányzik a védőkorlát. A 13B jelzésű országút problémáival is tisztában vannak, és a prioritási lista elején található. Ellenben a meglévő korlátok sem mindenhol biztonságosak, így most folyik egy felmérés arra vonatkozóan, hogy milyen arányban járt le a jótállási időszak a jelenleg helyükön lévő korlátok esetében. Megtudtuk ugyanakkor, hogy a megyei kirendeltség terve szerint a 13B jelzésű országút ezer, a 13A-s pedig 1200 méter vadonatúj rugalmas korlátot kap, biztosítva az útszakasz veszélyesebb kanyarjait. A munkálatokat utóbbi esetében már el is kezdték.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés