Fotó: Barabás Ákos
Megújult a székelyudvarhelyi városi kórház fertőzőosztályának épülete. A közel kétmillió lejes beruházásnak köszönhetően most már megfelel a 21. századi követelményeknek a kórházi részleg.
2016. május 18., 19:322016. május 18., 19:32
2016. május 18., 21:452016. május 18., 21:45
„Ez történelmi esemény, hiszen Székelyudvarhely második legrégebbi egészségügyi épülete, amely 1887-ben épült, és az elmúlt időszakban a kor követelményeinek megfelelően megújult” – fogalmazott a beruházásról ünnepi beszédében Bíró Judit, a városi kórház fertőzőosztályának vezető főorvosa.
1983 óta nem voltak belső átalakítások a fertőzőosztályon, így sokszor nem tudtak megfelelni a járványügyi előírásoknak, ezt és sok más problémát orvosolt a jelenlegi átalakítás – magyarázta a főorvos. A három évig tartó, két részletben elvégzett munka során kisebb, két-három ágyas kórtermeket és mellékhelyiségeket is építettek. Korszerűsítették a rendelőket, az öltözőket, az orvosi szobákat, a folyosókat, a kórtermeket – némelyik új helyet is kapott, hogy megfeleljen a jelenlegi előírásoknak.
Központi oxigénhálózatot szereltek be, valamint központi nővérhívót is. Egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, megújult a villamos hálózat, a padlózat, illetve bővült az informatikai felszereltség is. A főorvos elmondta, továbbra is őrzik a 2008-ban feltárt – a kommunizmus idején befalazott – Szűz Mária-szobrot, amelyet kiemelt helyen állítottak ki az épületben.
Bíró Judit kifejtette, jelenleg huszonhat betegággyal működik az osztály, ahol három szakorvos, tizennégy asszisztens és nyolc ápoló dolgozik. Évente közel ezer beteget látnak el.
Lukács Antal kórházigazgató rámutatott, a helyzet követelte meg, hogy két alkalommal újítsák fel a fertőzőosztályt, hiszen elsőként az épület alapját kellett szigetelni, ezután modernizálták a földszintet. Most az első emelet korszerűsítése fejeződött be. Az eddig elvégzett munkálatok több mint 1,7 millió lejbe kerültek. Lukács ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért a városháza nem támogatta a kórház fejlesztését, ezért kormánypénzekből, illetve támogatóik felajánlásaiból kellett eredményt elérniük. Hangsúlyozta, évekre visszamenőleg nem segített a hivatal abban sem, hogy legalább a pályázatokhoz szükséges önrészt a rendelkezésükre bocsássák. Rámutatott, az nem segítség, hogy az általuk megpályázott pénzeket átutalják a kórház számlájára.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!