Kerítésjavító kaláka Gábor-cirkusszal

Heves tiltakozás kísérte a Termés utcai Gábor család részéről a bethlenfalviak e heti kalákáját, amelyen az alig másfél éve ugyancsak közösen felépített, ám – állításuk szerint – a Gábor család által megrongált kerítést próbálták megjavítani.

Jánosi András

2016. június 02., 12:502016. június 02., 12:50

„A kedd esti kerítésjavításban több mint harmincan vettünk részt, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség munkatársai biztosították a helyszínt, viszont a családtól megszokott cirkuszt így sem kerülhettük el. Nem nyugszanak Gáborék” – számolt be a történtekről Páll László bethlenfalvi gazda.

Már a kerítésjavítás kezdetén megjelentek Gáborék, hangosan tiltakozva. Mondandójuk nyomatékosításaként szerszámokkal hadonásztak, kaszát, villát, baltákat ráztak a javítók felé. Eleinte távolról fenyegették trágár kifejezésekkel a gazdákat, de látva, hogy annak semmi eredménye, kövekkel és téglákkal kezdték dobálni őket. „Szerencsére nem történt sérülés, de többünket is megcéloztak” – mesélte egy gazda. Elmondta, hogy ezt az akciót azért tartja sikeresnek, mert minden érintett megbizonyosodhatott arról, hogy a csendes, ám eltökélt és következetes cselekvéstől provokációval sem lehet eltéríteni az összetartó bethlenfalvi közösséget. „A kerítésrongálásról szóló feljelentéseket nem vonjuk vissza, így ezért is felelniük kell nemsokára” – vonta meg a vállát Páll László.

A gazdák területein rendszeresen engedély nélkül legeltető Gáborék már 2014 októberében mindent megtettek, hogy akadályokat gördítsenek a kerítésépítő kaláka elé, és a bethlenfalviak szerint azóta következetesen rongálták azt: letépték a deszkákat, beengedve állataikat a területre. Csak ebben az évben három feljelentést tettek a gazdák a rongálók ellen, de az ügyeknek egyelőre nincs eredménye.

„Nem tudtuk tovább nézni, hogy nyíltan lopják a takarmányt, a múlt pénteki lakossági fórumon eldöntöttük, hogy megjavítjuk a kerítést. Kedden este meg is tettük, körülbelül ötven kerítésdeszkát kellett pótolnunk” – fogalmazott Páll.

Az egyik gazda szerint az évek óta zajló perek ellenére – vagy tán épp azok miatt – a Gábor család tagjai mindent megpróbálnak, hogy éket verjenek a gazdák összefogásába. Most, hogy már néhány perben alapfokú ítélet született, a fellebbezések során pedig végleges bírósági ítéletek is, a család egyre gyakrabban provokálja őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés