
Fotó: Thomas Campean
Januárban elhalasztották, ám e hónapban ismét napirendre került a Szejkefürdőn megépítendő hőerőmű ügye: az önkormányzati képviselő-testület csütörtökön fogadta el a kivitelezővel megkötendő, a hőenergia megvásárlására vonatkozó tanácsi határozatot. A közművek és a városvezetőség szerint így jelentősen csökkenni fog a hőenergia ára, ezzel szemben például – mint kiderült – jelenleg a Bethlen-negyedi kazánházakba felszerelt fűtőelemek villanyfogyasztása is a lakókat terheli.
2015. február 19., 19:162015. február 19., 19:16
Szokásához híven Bunta Levente polgármester csupán a soros ülés elején vett részt, amikor a szokatlan időpont indoklásaként elmondta: azért hívták össze korábban az önkormányzati ülést, mert két kormánypénzből támogatandó beruházás dokumentációját határidőre kell elfogadni és benyújtani.
Az ülés első felében a már korábban elkülönített pályázati keretösszegeket fogadták el a városatyák, így tehát környezetvédelmi pályázatokra 50 ezer lejt, szociális jellegű programokra 100 ezer lejt, ifjúsági és tanügyi pályázatokra 150 ezer lejt, kulturális programokra 215 ezer lejt, az egészséges életmódot és a mozgást népszerűsítő projektekre 150 ezer, illetve a tantárgyversenyeken jó eredményt elérő diákok és tanáraik díjazására pedig 90 ezer lejt, valamint a versenysportok támogatására egymillió lejt szán a város. Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő felvetette: a kiírás szabályzata szerint márciusban kell leadni az éves könyvelési mérleget a pályázó civil szervezeteknek, holott a törvényes előírás szerint ennek csak árpilisig kellene elkészülnie. Jakab azt javasolta, hogy a civil szervezetek dolgát megkönnyítendő a könyvelési jelentések leadási határidejét módosítsák, ezt azonban nem támogatta a testület többsége.
Az ülésen több kisebb beruházást felvettek a közvagyonba, a II. Rákóczi Ferenc utcai hidat 193 ezer lejes, a Fehéres patakon átívelő hidat 95 ezer lejes, a Bethlen-negyedi kazánházakban felszerelt vízmelegítő és fűtőmodulokat összesen több mint kilencmillió lejes, illetve a Bányai János Szakközépiskola sporttermében felszerelt biomasszás kazánt 224 ezer lejes leltári értékkel. Az új fűtőelemek kapcsán az ellenzék felvetette: mikor lesz megoldva, hogy azok a lakók, akik már nincsenek a távhőrendszeren, ne fizessék a fűtőmodulok villanyfogyasztását? Az ülésen részt vett Ráduly Mihály, az Urbana Rt. igazgatója is, aki elismerte: a hőenergia árában valóban nincs benne a modulok villanyfogyasztása, ami a számítások szerint télen havonta 8–10 lejes pluszköltséget jelent lakrészenként. Hozzátette: bár ez a villanyfogyasztás is a közös költség részét képezi, a lakószövetségeknek lehetőségük van külön számlázni a távhőt használó és a saját fűtőegységgel rendelkező fogyasztóknak. Megtudtuk továbbá, volt kísérlet a többlet villanyfogyasztás kiküszöbölésére, ez azonban mintegy 300 ezer lejes pluszköltséggel járt volna a városnak.
Döntés született továbbá arról az együttműködési szerződésről is, amelyet a Szejkére tervezett hőerőmű kivitelezőjével, az Electro-Horvás Kft.-vel kötne a városvezetőség. A szerződés módosult, így a hőerőmű kivitelezésének határideje 2015 októberéről 2016 decemberére tolódik ki. Zakariás Zoltán EMNP-s városatya több kifogást sorolt fel a megkötendő együttműködési szerződéssel kapcsolatosan, hisz indoklása szerint az túl nagy beleszólást biztosít a kivitelező cégnek a város távhőellátásába. Egyebek mellett a kivitelező részt vehetne Udvarhely távhőstratégiájának kidolgozásában, meghatározná a rácsatlakozási és lecsatlakozási feltételeket a távhővezetékek városon kívüli szakaszában. Zakariás továbbá azt kérte, hogy a vállalkozó hatályos időn belül mutassa be a kivitelezés részletes tervét az önkormányzatnak.
A polgármesteri hivatal 2015-ös évre vonatkozó tisztségjegyzékének elfogadásakor ismét felszólalt Jakab Attila, ezúttal azt firtatva: az MPP-frakció felvetése szerint több RMDSZ-es önkormányzati képviselő, illetve megyei tisztségviselő is munkaviszonyban áll a hivatallal, az újabb alkalmazások megtárgyalása előtt tehát tisztázni kellene, hogy pontosan kik és milyen funkcióbak dolgoznak az intézménynél. Benedek Árpád Csaba alpolgármester szerint azért van szükség külső emberekkel való szerződéskötésre, mert a Köztisztviselők Országos Hatósága korlátozza az alkalmazható személyek számát, így munkaerőhiányban szenved a polgármesteri hivatal.
Az érintettség okán Ambrus Sándor RMDSZ-es megyei tanácsos is felszólalt. Elmondta: 2013 óta áll szerződéses viszonyban a polgármesteri hivatallal. „Nem titkos, hogy több udvarhelyi sportklubban alapítóként vagy elnökségi tagként tevékenykedem. Az udvarhelyi birkózást például több helyi vállalkozó is támogatja, viszont ha olyan jellegű kérdések merülnek fel, hogy én tolvaj vagyok-e, akkor a sportklub elveszítheti a hitelét és a támogatását” – ecsetelte Ambrus. Jakab hangsúlyozta: az átláthatóságot hiányolja, ezért kéri, hogy a hivatali alkalmazottak teljes listáját bocsássák az önkormányzat rendelkezésére, javasolta továbbá, hogy a tisztségjegyzék elfogadását halasszák a következő ülésig. A tanácsi határozattervezetet végül az RMDSZ-többség megszavazta.
Lehet, hogy lesz ki bontson
Ismét terítékre került a közterületre illegálisan épített ingatlanok lebontása: Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője rámutatott, hogy továbbra sem sikerült olyan szakcéget találni, amely elvállalta volna a kényes feladatot. Replikaként az alpolgármester elmondta: mivel az első árajánlatra nem volt jelentkező, ezt másodszor is megtette a polgármesteri hivatal. Ezúttal két szakcég, egy brassói és egy gyergyóalfalvi vállalkozó jelentkezett, a későbbiekben derül ki, melyikük végzi majd a bontást.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!