Fokozatosan újítják fel a református kollégium bentlakását

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Hat új, korszerű fenyőfaággyal gyarapodott nemrég az udvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium bentlakása – a helyi Hominem Alapítvány támogatása révén immár a harmadik hálóterem fekhelyeit sikerült kicserélni. A projektfelelős szerint még rengeteg a munka, hiszen számos diák továbbra is egészségtelen, mintegy fél évszázados, fémszerkezetű ágyakon kénytelen pihenni.

Bálint Kinga Katalin

2015. október 20., 14:102015. október 20., 14:10

2015. október 20., 14:112015. október 20., 14:11

Rozoga helyett újszerűt – e mottóval pályázik következetesen már több éve az udvarhelyi Hominem Alapítvány a Bethlen Gábor Alaphoz, a református kollégium bentlakási ágyainak fokozatos cseréjét tűzve ki célul. A megnyert pályázatok révén immár a harmadik hálótermet sikerült megújítani, mintegy 200 ezer forintból – ebből a pénzből hat régi vaságyat cseréltek le korszerű, kényelmes éjszakai pihenést biztosító fekhelyekre. Az új fekvőalkalmatosságok az egyik lányszobába kerültek. Mint Littasi Csilla projektfelelős elmondta, még bőven van munka, hiszen több háló- és tanulószoba vár felújításra.

A többi hálóteremben használatos régi vaságyak immár körülbelül ötvenévesek, nehezek és kényelmetlenek, a rajtuk lévő matracok pedig egészségtelenek – ismertette a pályázó, aki a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium pedagógusa. Hozzáfűzte, a jó tanuláshoz elengedhetetlen a fiatalok zavartalan pihenése, szellemi frissessége – a gond azonban az, hogy az állam nem támogatja a kollégiumok, bentlakások felújítását, ezért a hálókörletekkel rendelkező tanintézetek saját forrásból nem vásárolhatnak új felszereléseket. Elengedhetetlen tehát az alapítványok segítsége – magyarázta Littasi Csilla. Hozzátette, az új ágyak összecsukhatók, így a takarítások, illetve az esetleges felújítások, meszelések során könnyen eltávolíthatók, hordozhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Vállalkozók, családok, nyugdíjasok – mindenkit érint az új adócsomag

Drágul az élet, megszűnnek mentességek: augusztustól új adók, emelkedő ÁFA és szigorodó szabályok sújtják a lakosságot Romániában. A vállalkozók mellett nyugdíjasok, kismamák és családok is komoly terhekkel szembesülnek.

Vállalkozók, családok, nyugdíjasok – mindenkit érint az új adócsomag
2025. július 17., csütörtök

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen

Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen

Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése

A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése
2025. július 15., kedd

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban

Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban
2025. július 14., hétfő

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat

A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat
2025. július 14., hétfő

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét

Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét
2025. július 13., vasárnap

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán

Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán
2025. július 13., vasárnap

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma

A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma
2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve