
Fotó: Farkas Antal
Bár nehéz évet zárnak, az udvarhelyszéki méhészek ezúttal is megtartják a már hagyományos Mézes Napokat, sőt, mint az már megszokott, több száz kiló aranyló mézet osztanak ki a helybéli kisiskolásoknak, óvodásoknak.
2014. október 07., 10:412014. október 07., 10:41
2014. október 07., 10:472014. október 07., 10:47
Udvarhelyi iskolákba és óvodákba látogatnak el a jövő hét folyamán az Örösi Méhészegylet és az Udvarhelyszéki Mézlovagrend méhészei, ahol a mézfogyasztásról beszélnek majd a gyerekeknek. Az akció nem titkolt célja a kedvcsinálás, hogy a kicsik majd szüleikkel együtt látogassanak el az október 18–19-én tartandó Udvarhelyszéki Mézes Napokra. A kétnapos, színes programokkal egybekötött vásáron a mézé lesz a főszerep: szombaton délelőtt 10 órakor vonulnak fel a mézlovagok, majd mézszentelés lesz, illetve a szervezők megkoszorúzzák az Örösi-emléktáblát.
A vásár délben nyit a Márton Áron téren, az alkalomból Ádám József, az Örösi Méhészegylet elnöke, valamint Bunta Levente polgármester mond majd beszédet. Kora délutántól a gyerekek mézre válthatják az óvodákban, iskolákban kapott szelvényeiket, de ajándékot kap minden gyerek, aki méhekkel, méhészettel vagy mézzel kapcsolatos alkotásokat visz a vásárra. Finomság jár tehát a kis szobrocskákért, rajzokért, versekért, énekekért vagy mesékért.
Vetélkedők is lesznek: mézkóstolásban mérhetik össze tudásukat kicsik és nagyok egyaránt, illetve Ki mit tud a méhekről, mézről? címmel gyerekeknek szerveznek versenyt, továbbá a Mézes Napok alkotóműhelyében méhviaszból önthetnek gyertyát az érdeklődők. A programok vasárnap is folytatódnak, a vásárzárás délután 5 órakor lesz.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!