Díjazták a legjobb sportteljesítményeket

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Hatodik alkalommal rendezett sportgálát a Székelyudvarhelyi Sportért Egyesület és a helyi polgármesteri hivatal. Szerdán a volt Stúdió Mozi termében adták át a 2015-ös évre szóló elismeréseket.

Zátyi Tibor

2016. május 25., 20:382016. május 25., 20:38

Beszédében Bunta Levente polgármester kiemelte, hogy 2015 a sport éve volt, hiszen a sétatéri stadion mellett felépített, tavaly átadott sportteremben otthonra találtak a birkózók és atléták, pár hete pedig a pálya mellett elkészült a sokak által használt kondipark is.

Az elismeréseket az Iskolás Sportklub labdarúgó-katedrájának alapítójával, Lőrincz Gézával közösen adták át. A díjazottak sorát az ISK felnőtt A divíziós asztalitenisz-csapatával kezdték, az együttes ötödik lett a 2014–2015-ös szezonban, továbbá a fiatalok a különböző korosztályos bajnokságokban halmozták a dobogós helyezéseket.

Jakócs Zoltán és Bartus Attila edzők fiatal atlétái következtek, akik jól szerepeltek a fedett pályás és szabadtéri országos bajnokságokon. Elismerésben részesült az ISK országos döntőn ezüstérmet nyert U16-os fiú gyeplabdacsapata is. Az ISK sakkszakosztálya is remekelt az előző évben, Balázs István edző irányítása alatt Varga Adrienn, Tóth Botond Artúr és Sándor Tamás az országos döntőkön kimagasló eredményeket ért el.

Elismerésben részesült az udvarhelyi tenisz legjobb eredményét elért Petroczki Dorka is, aki korosztályában országos bajnoki ezüstérmet szerzett. Díjazták az ISK-KC ifjúsági 1-es korosztályú kézilabdacsapatát is, amely Sipos Lóránt edző irányításával a tavalyi országos döntőn bronzérmet szerzett.

A birkózók által elért eredmények felsorolása következett, a sportolók tavalyi is bebizonyították, hogy Székelyudvarhely a sportág egyik fellegvára, egyéni és csapatszinten is jelentős eredmények születtek. Ez Katona László, Józsa Gábor, Bodrogi Csaba, Kis Albert, Balázs Imre és László Szabolcs edzők munkáját is dicséri. Elismerésben részesült a tavaly kézilabda Challenge Kupát nyert Székelyudvarhelyi KC, a teremlabdarúgó 1. Liga előző szezonjában ezüstérmet nyert Futsal Klub Székelyudvarhely, illetve utóbbi U19-es országos bajnokcsapata is.

Díjazták az A divíziós asztalitenisz-bajnokságban szereplő, egyben utánpótlás-nevelésre is hangsúlyt fektető Fit.Feel SE-t, továbbá a Septimia Sportklub úszócsapatát is. A Balatonfüreden megrendezett látványtánc Európa-bajnokságon nyolc kategóriában első helyezést nyert Fortuna Dance Egyesületet és az EmőZumba Klubot is kitüntették.

A legnépszerűbb sportoló Ferencz Csaba

A labdarúgókluboknál díjazták a tavaly 3. Ligába jutott Székelyudvarhelyi FC-t, a Szuperligás részvételt kiharcolt Székelyudvarhelyi Vasas Femina FC-t, továbbá a labdarúgó-, kézilabda-, sí-, kerékpáros és természetjáró szakosztállyal rendelkező Roseal SC-t is. Kitüntetésben részesült a Székelyudvarhelyi Areopolis Floorball SE és a Pro Down Alapítvány.

Idén negyedszer adták át a város legnépszerűbb, legaktívabb testnevelő tanárának járó díjat, a szavazatok alapján az elismerést Kuti László, az Orbán Balázs Általános Iskola tanára kapta.

Elismerésben részesült még Szász Csaba újságíró, a legnépszerűbb csapat díját a városi tömegfutást szervező IPSE SE érdemelte ki, míg a legnépszerűbb sportoló díját Ferencz Csaba, a Hargita Rali főszervezője kapta. A rendezvény közös fotózással ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Bukarestben lesz a 2028-as Európa-liga-döntő

Az UEFA végrehajtó bizottságának keddi, szaloniki döntése értelmében 2028-ban Bukarestben lesz az Európa-liga-döntő, 2029-ben pedig Budapesten a Konferencialiga fináléja.

Bukarestben lesz a 2028-as Európa-liga-döntő
2026. június 17., szerda

Kovács István fogja vezetni a Tunézia-Japán VB-mérkőzést

Kovács István nagykárolyi játékvezető bíráskodik a Tunézia-Japán mérkőzésen a 2026-os labdarúgó-világbajnokság F csoportjában – jelentette be szerdán a FIFA.

Kovács István fogja vezetni a Tunézia-Japán VB-mérkőzést
2025. október 24., péntek

Világcsúcsot úszott Kós Hubert

Világcsúccsal nyerte meg Kós Hubert a 200 méteres hátúszást a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásán, romániai idő szerint péntek éjszaka.

Világcsúcsot úszott Kós Hubert
Világcsúcsot úszott Kós Hubert
2025. október 24., péntek

Világcsúcsot úszott Kós Hubert

Hirdetés
2024. december 17., kedd

Jótékony célja lesz a marosvásárhelyi kosárlabdameccsnek

A Gyulafehérvári Caritas gondozásában lévő, eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztőterápiáját támogathatja az, aki részt vesz a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának a Nagyszeben elleni kupameccsén december 18-án.

Jótékony célja lesz a marosvásárhelyi kosárlabdameccsnek
2024. augusztus 29., csütörtök

Finn csatárt igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Bejelentette második idegenlégiósát a 2024-2025-ös szezonra a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttese. A csíki klub csütörtökön délután közölte, hogy megállapodott a 35 éves Niclas Lucenius csatárral.

Finn csatárt igazolt a Csíkszeredai Sportklub
Finn csatárt igazolt a Csíkszeredai Sportklub
2024. augusztus 29., csütörtök

Finn csatárt igazolt a Csíkszeredai Sportklub

2024. augusztus 12., hétfő

Kialudt a láng, véget ért az olimpia

A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.

Kialudt a láng, véget ért az olimpia
Kialudt a láng, véget ért az olimpia
2024. augusztus 12., hétfő

Kialudt a láng, véget ért az olimpia

Hirdetés
2024. július 27., szombat

Így szólt a magyar, a székely és a román himnusz a csíkszeredai gálameccsen

A csíkszeredai futball elindulásának 120. évfordulóját ünneplő eseménysorozat gálamérkőzéssel zárul szombaton: az FK Csíkszereda és Magyarország U17-es korosztályú együttesei lépnek pályára egymás ellen Csíkszeredában.

Így szólt a magyar, a székely és a román himnusz a csíkszeredai gálameccsen
2024. július 25., csütörtök

Kiviselték magukat a román szurkolók az Eb-n, postázta az UEFA a „büntetőcetlit”

Az Európa-bajnokságon elkövetett rasszista és diszkrimináló szurkolói megnyilvánulások miatt összesen 40 ezer euróra büntette meg Romániát az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

Kiviselték magukat a román szurkolók az Eb-n, postázta az UEFA a „büntetőcetlit”
2024. július 04., csütörtök

12,5 millió eurót kap a román válogatott az UEFA-tól az Eb-szereplésért

Az AS spanyol sportlap adatai szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) 12,25 millió eurót kap az UEFA-tól a román válogatott szerepléséért a németországi Európa-bajnokságon.

12,5 millió eurót kap a román válogatott az UEFA-tól az Eb-szereplésért
Hirdetés