
Fotó: Pál Árpád
A kampányidőszakot kiértékelő sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az eseményen Szilágyi Zsolt elnök is részt vett. Szerintük vissza kell állítani a szavazók politikusokba vetett bizalmát.
2016. június 02., 19:172016. június 02., 19:17
Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke sajnálatát fejezte ki, amiért több településen negatív kampányt folytattak ellenük más jelöltek, olykor a személyeskedéstől sem riadva vissza. „A visszajelzések alapján úgy értékeljük, nagyon sok választópolgár érzi, hogy változásra van szükség, és biztattak minket” – fogalmazott. Meglátása szerint több olyan településen juthat majd tisztséghez EMNP-s tanácsosjelölt, ahol az elmúlt huszonöt évben egy pártszínű volt az önkormányzati testület.
A néppárt ugyanakkor büszke arra, hogy Hargita megyében négy településen is sikerült koalíciót kötnie az MPP-vel, hiszen meggyőződésük, hogy ezeken a helyeken csak így lehet leváltani a regnáló vezetést.
Nagy Pál, a néppártiak Hargita megyei tanácsosjelöltje hangsúlyozta, szemléletváltásra van szükség a politikában, a közéletben, mivel a lakosok elvesztették bizalmukat a politikusokban. Éppen ezért az EMNP célja a közképviseletek becsületének visszaállítása.
Kijelentette, Udvarhely az elmúlt tíz évben folytatott politikai csatározások miatt „lekerült a térképről Budapesten és Bukarestben is”. Ennek következménye, hogy városunkban nincs például kihelyezett tagozata a Sapientia-egyetemnek, nincs sportuszoda, nem itt van Magyarország főkonzulátusa, a Puskás Fociakadémia. „Ezen a tendencián csak úgy lehet változtatni, ha a leendő városvezetés, a megyei tanács úgy alakul, hogy összefognak a gazdasági és a civil szférával” – mondta.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke azt mondta, kampányuk elsősorban a közöny és a félelem ellen szólt.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!