
Fotó: Lukácsi Lehel
Főhajtással és koszorúzással emlékeztek a tizenhárom aradi vértanúra hétfő délután, a kivégzés 165. évfordulóján a székelyudvarhelyi Márton Áron téren.
2014. október 06., 19:582014. október 06., 19:58
A Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Miklós Zoltán beszédében úgy fogalmazott, nem ünnepség ez, hanem főhajtás és néma tiszteletadás az emberi nagyság előtt. „Emlékezünk egy olyan történelmi pillanatra, amely a nemzeti hovatartozás figyelembe vételén kívül alapjaiban megrengette a korabeli közvéleményt. Bár a kivégzés elszenvedői közvetlen módon a mártírok voltak, közvetetten az egész Kárpát-medence magyar nyelvű közösségét érintette” – fejtette ki az igazgató. Mint mondta, időszerűek az akkori események, ugyanis a kivégzést elrendelő Haynau tábornokhoz hasonló emberek azóta sem vesztek ki, hiszen a történelem folyamán sorra bukkantak fel olyan vezetők, akik törekvéseiket mások szabadsága és igaza fölé helyezték.
„A modern kor emberei számára is tanulságos a honvédtisztek példamutató magatartása. Bár napjainkban nem áldoznak vértanúkat, a magunk igazságáért folyamatosan helyt kell állnunk. Tegyük ezt azzal a meggyőződéssel, amellyel az aradi tizenhármak is tették!” – szólított fel. Szavai után Vidovenyecz Edina tolmácsolásában elhangzott Aranyosi Ervin Az aradi vértanúk emlékére című verse, majd felolvasták a kivégzett honvédek utolsó mondatait. A megemlékezés koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!