A beruházások kerülnek előtérbe Szentegyházán

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Az utak és játszóterek feljavítása, parkolók kialakítása, valamint iskolák és kulturális intézmények modernizálása – egyebek mellett ezen beruházásokra különített el összegeket idén Szentegyháza önkormányzata a tavalyihoz képest három és félszeresére nőtt helyi költségvetéséből.

Fülöp-Székely Botond

2015. február 19., 20:412015. február 19., 20:41

„A nagyobb költségvetésnek köszönhetően végre elkezdődhet Szentegyházán az aszfaltozás, amire nagy szüksége volt már a településnek, hiszen harminchét kilométeres úthálózatunknak csak tizenhárom százaléka van rendbe téve” – mondta portálunknak Rusz Sándor, a kisváros polgármestere. A tervek szerint aszfaltozni fognak a Mihai Eminescu, a Május 1., a Sport és a József Attila utcákban, továbbá elkezdik a mezei utak feljavítását is. A munkálatok kivitelezésére több mint egymillió lejt különítettek el a városatyák. „A termálfürdő felé vezető utat is modernizálnánk, az eltérőtől a Napsugár Panzióig, ám ez csak akkor valósulhat meg, ha a helyiek törlesztik adóhátralékaikat” –  jelentette ki Rusz. A városvezetőség az elkövetkező évekre is készül hasonló méretű beruházásokkal, ezért 60 ezer lejből terveket készíttetnek a Strand, az Ifjúsági, az Új, az Auróra, a Vadász, a Vitusok, az Iskola, a Gyertyánffy Jónás és a Kárpátok utca feljavítására. Továbbá négy híd megújítását is elkezdik, amire 400 ezer lejt különítettek el – tette hozzá az elöljáró.

„Összesen 50 ezer lejből építjük újjá a városi kórház konyháját, amire többször is felszólítást kaptunk az ellenőrző hatóságoktól, illetve további 10 ezer lejt más, nélkülözhetetlen javításokra szánunk” – magyarázta Rusz Sándor az egészségügyi intézményhez kapcsolódó terveiket. A Gábor Áron Líceum 130 ezer lejt kap tornaterme öltözőjének modernizálására, zuhanyzófülkék kialakítására, míg a Mártonffy János Általános Iskola 150 ezer lejt fordíthat négy épülete külső szigetelésére. A városháza gazdálkodási osztályának negyvenéves autóját egy új Dacia Loganra cserélik, és az intézmény épületének tetőszerkezetét is feljavítják. Megújul ugyanakkor a városi park, illetve több játszóteret is építenek: a Mihai Eminescu – ahova parkolót is terveznek – és a Turista utcában, továbbá a Bányatelepen, illetve Homoródfürdőn.

„A Bartók Béla és a Gábor Áron Művelődési Ház ötven-, illetve negyvenezer lejt fordíthat felújításokra. Előbbi vezetősége a hangosításon, illetve a világításon szeretne javítani, utóbbi intézményben pedig a villanyhálózatot kell bővíteni. Ugyanakkor a civil szervezetek is nagyobb összegekre pályázhatnak, hiszen az erre szánt pénz is több mint kétszeresére nőtt az utóbbi évekhez képest” – részletezte az elöljáró, hozzátéve, hogy a szentegyházi önkéntes tűzoltóknak 350 ezer lejt különítettek el, mely összeget egy korszerűbb tűzoltóautó megvásárlására használhatnak fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés