A „kis út” messzire visz

A Szent Gellért Alapítvány által működtetett szelterszi ifjúsági és rehabilitációs központban olyan gazdag napokat töltöttek a leghűségesebb ministránsok, hogy felidézve is folyamatosan mosolyogtak beszélgetőtársaim: Gáll Krisztina, Páll Zsuzsa, Madaras Ferenc diákok és Fábián Edit vallástanár.

A Kis Szent Teréz nyomában című lelkigyakorlatos, képzési és szabadidős programok alatt igyekeztek minél többet elsajátítani a Kis Szent Teréz-i lelkületből. Az egyházközség védőszentjének életpéldájából merítve a gyakorlatban is megtapasztalhatták: közel van a mennyei Atya és országa – tetteinkben, egymásban és szívünkben érezzük meg, hasonlóképpen a Kis út szentjéhez.

A négy csoportban tartott foglalkozásokon a Kereszteseknek, a Templomosoknak, a Kelyheseknek és a Halászoknak együtt kellett működniük. A csapatmunka folyamán Kis Szent Teréz nyomában jártak, hiszen ő is megtanult együtt élni, dolgozni és imádkozni a karmelita szerzetesrend tagjaival.
Már az első nap délutánján elkezdték az egy hétre szóló igenaptár készítését, amely a tábor végeztével otthonaikban is lelki eledel: ki-ki maga választott idézetet, fohászt; saját elképzelése szerint díszíthette a fedőlapot és illusztrálta a lapokat.

Zsuzsa kiemelte az esténként vetített filmeket, amelyek mélyen érintették. A Legszebb ajándék című csodálatos példája annak, hogy tettekre váltva miként élhető a kereszténység. A világnak szüksége lenne olyan filmekre, mint a Kivert kutya, hogy mindenki értékelni tudja azt, amije van, és ne azon keseregjen, amije nincs.

Ferenc örök emlékként hozta magával az áhítatok és imaalkalmak hangulatát, valamint a kreativitás- és személyiségfejlesztő helyzetgyakorlatok mindennapokra szóló tanulságait.

Krisztina számára a ministránsfoglalkozásokon túl nagy felismerés, hogy milyen közösségformáló erejük lehet a klasszikus játékoknak: többen akartak römizni, mint ahány táblájuk volt! Egyiküknek sem jelentett gondot, hogy a tábor idején nem használtak mobiltelefont, sőt.

Nem kötötték pórázra fantáziájukat akkor sem, amikor a megadott szavakhoz a természetben kerestek szemléltetőanyagot; csoportmunkával fűztek hozzájuk történeteket, amelyeket be is mutattak a többieknek. Együtt nevettek egymás képes és „képtelen” ötletein, amelyek a délután során születtek.

Zárás és hazautazás előtt közösen készítették el a tábor plakátját is. Fábián Edit hitoktató úgy érzi: tíz év múlva is úgy emlékezne erre az együtt töltött időre, mint olyanra, amikor vezetőként semmilyen nehézséggel nem kellett megküzdenie. Új barátságok születtek, rengeteget nevettek; mindannyian „Isten tetszésére”, lelkiekben és szellemiekben gazdagodtak. A Kis Szent Teréz-templomban tartott hálaadáson „szívük csordultig telt köszönettel”.