
Fotó: Pinti Attila
Háborúról és békéről, autonómiáról, energiapolitikáról és megannyi más időszerű témáról lesz szó a 32. kiadásához érkező Tusványoson július 18-23. között. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke idén is beszédet mond a nagyszínpadon a szabadegyetem A béke ideje mottójához kapcsolódva. Az előadások mellett koncertekre is várják a látogatókat, a színpadon olyan zenekarok lépnek fel mint a Magna Cum Laude, a Quimby, a Vad Fruttik, Péterfy Bori, a Republic, és az Ismerős Arcok.
2023. július 11., 15:142023. július 11., 15:14
2023. július 11., 17:132023. július 11., 17:13
A tusnádfürdői XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjait ismertették kedden Csíkszeredában. Sándor Krisztina, a rendezvény politikai programfelelőse elmondta, hogy
„Ehhez tartjuk magunkat idén is, ebben az évben is számos romániai és magyarországi politikust várunk a táborba” – tette hozzá. Továbbá változatlanul az a szándékuk, hogy egymás mellé ültessenek olyanokat, akik esetleg különböző nézeteket képviselnek a politikai életben, így lesz A béke ideje Tusványoson, ezzel is kapcsolódnak az idei mottóhoz. Az előadások, kerekasztal-beszélgetések pedig igazodnak a politikai trendekhez, aktuálpolitikai helyzetekhez.
Fotó: Pinti Attila
Három nagy sarokpontja van a Tusványosnak, ezek idén sem maradnak el. Ezek közül a legfontosabb a nagyszínpadi előadás szombaton Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével és Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével, a szabadegyetem alapítójával, akik a jelmondat kapcsán fejtik ki időszerű gondolataikat.
Továbbá a szerda délelőtti megnyitó szintén említésre méltó a Lőrincz Csaba-sátorban Potápi Árpád Jánossal, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával, Német Zsolttal, Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnökével és Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármesterrel.
Fotó: Pinti Attila
A harmadik sarokpont, amely már több mint tíz éve állandó program, az a nemzetpolitikai kerekasztal, amelyen
Ennek a kerekasztalnak a moderátora idén Zsigmond Barna Pál parlamenti képviselő, miniszteri biztos lesz – osztotta meg a fontosabb részleteket Sándor Krisztina.
Ugyanakkor nemcsak politikai, hanem gazdasági témák is terítékre kerülnek a tusványosi szabadegyetemen,
A biztonságpolitika is kiemelendő téma lesz, a szomszédos országban zajló háború teszi időszerűvé. Így a háborúról is szó lesz több előadáson, annak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hatásairól.
Magyarország kormánya részéről többek között meghívták Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, Nagy István agrárminisztert, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, Lantos Csaba energiaügyi minisztert, Tuzson Bence kormányzati államtitkárt (jövendőbeli igazságügyi minisztert), valamint Potápi Árpád János államtitkárt.
Korábbi romániai miniszterek, államtitkárok is jelen lesznek, többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Tánczos Barna, Cseke Attila és Hegedűs Csilla is. Külföldi előadók is szerepelnek a meghívottak között, jelen lesz például Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök. A román politikusokat is meghívtak, például Marcel Boloș liberális pénzügyminisztert, Viorel Hrebenciuc korábbi parlamenti képviselőt, Dumitru Lăcătușu történészt, továbbá olyan transzilvanistákat, akik a román-magyar párbeszéd hívei, és rendszerint részt vesznek a táborban.
Fotó: Pinti Attila
Popa Ilona erdélyi főszervezőként néhány számadatot is megosztott. Mint részletezte,
A táborban a közéleti programok mellett a szórakozásnak is jut hely: esténként a nagyszínpadon olyan együttesek lépnek fel többek között, mint a Magna Cum Laude, a Pál utcai fiúk, a Quimby, a Vad Fruttik, Péterfy Bori, Republic, és az Ismerős Arcok.
Fotó: Pinti Attila
Horváth Réka, a Magyar Ifjúsági Tanács elnökeként a sajttájékoztatón elmondta, a MIT sátorban változatos programok lesznek,
Kapunyitás kedden reggel nyolc órakor lesz a táborba, a belépés a tavalyhoz képest nem változott. Idén is 16 óráig ingyenes a belépés, ezután napi 30 lej, vagy egy hétre 120 lej a belépő ára. A sátorhely kiváltása ugyanennyibe kerül, 30 lej egy napra, 120 lej egy hétre.
A részletes program és egyéb tudnivalók elérhetőek lesznek a tusvanyos.ro oldalon, illetve a közösségi oldalon három nyelven, magyarul, románul és angolul. Jó tudni még, hogy a Lőrincz Csaba-sátor előadásait élőben is közvetítik majd.

A béke ideje Tusványos idei mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
1 hozzászólás