
Jövőre már nem csak a Medve-tó lesz vonzó Szovátán, hiszen a közeli domboldalakon bobpálya épül
Fotó: Haáz Vince
A tervek szerint már jövő nyáron használható lesz Maros megye első bobpályája, amely Szovátán fog megépülni. A beruházást helyi alapból valósítják meg, elsősorban azzal a céllal, hogy a kedvelt fürdővárosba látogatóknak még több kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak.
2023. december 16., 09:092023. december 16., 09:09
A szovátai városvezetés már két éve elindította a bobpálya megépítésének folyamatát. Amint azt Fülöp László Zsolt polgármester elmondta,
Ez külterületként szerepel a nyilvántartásban, ezért előbb átminősítik belterületté, hogy tudják kibocsátani az építkezési engedélyt. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, és a készül a beruházás terv is. Előreláthatóan 600 ezer euróba kerül majd a bobpálya megépítése, a finanszírozást helyi alapból fogják biztosítani.
A városvezető szerint már jövőre működni fog a pálya, amelynek megépítését leginkább azért tartják fontosnak, hogy
A szomszédos Hargita megyében már négy helyszínen, Maroshévízen, Borszéken, Gyimesfelsőlokon és a Gyilkos-tónál működik bobpálya. Ezek mind az elmúlt időszakban, években készültek el és nagyon népszerűek, több ezren kipróbálták már őket.
A gyimesi, maroshévízi és a Gyilkos-tó közelében lévő pályák egész évben használhatók.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!