Hirdetés
Hirdetés

Székely, lengyel, szlovák és magyar zászló eltávolítását „harcolta ki” alapfokon Tanasă

Képünk illusztráció •  Fotó: Kristó Róbert

Képünk illusztráció

Fotó: Kristó Róbert

Két háromszéki község – Ozsdola és Zágon – ellen nyert alapfokon a Bukaresti Törvényszéken Dan Tanasă. A hivatásos feljelentő az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében indított pereket a két község polgármestere ellen.

Bíró Blanka

2019. október 27., 16:082019. október 27., 16:08

Tanasă blogján arról számol be, hogy mindkét esetben alapfokon számára kedvező döntés született. Az ozsdolai önkormányzatot azért perelte be, mert felszólítására nem távolították el a község központjában a Hősök emlékműve elé már hat évvel ezelőtt az Ozsdolai Székely Tanács által felhúzott székely zászlót.

A bíróság arra kötelezi Brânduș-Dendyuk Szilveszter polgármestert, hogy távolítsa el a közterületről a székely zászlót, és fizesse ki a feljelentő egyesületnek az 50 lejes perköltséget. A polgármester a sajtónak elmondta,

amint kézhez kapják az indoklást, megfellebbezik az alapfokú döntést.

Hirdetés

Zágon község ellen azért perelt Tanasă egyesülete, hogy távolítsák ellen a községháza bejáratától a település zászlóját, a díszteremből pedig a testvértelepülések tiszteletére kitett országzászlókat. A bíróság alapfokú döntése értelmében minden zászlót el kell távolítani, csak Románia és az Európai Unió lobogója maradhat.

A felperes egyesület számára meg kell téríteni a perköltséget is. Kis József Zágon polgármestere elmondta, a községháza főbejáratához két román zászlót és az Európai Unió zászlóját tűzték ki, egy másik bejárat felett lobog a község hivatalosan elfogadott zászlója: a kék keretben fehér lobogón a település kormányhatározattal elfogadott címere van.

A díszteremben a község testvértelepüléseinek tiszteletére van magyar, szlovák és lengyel zászló, de ezek nincsenek kibontva, csak ünnepi alkalmakkor veszik elő. A polgármester felháborítónak tartja, hogy a vegyes lakosságú Zágonban, ahol 53 százalék a románok aránya, és soha nem volt nézeteltérés, most kívülről érkező provokátorok szítják a feszültséget. Zágon polgármestere is fellebbezni fog az alapfokú ítélet ellen.

3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?

Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
2026. április 27., hétfő

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából

Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából
2026. április 27., hétfő

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását

Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását
2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Hirdetés