
Fotó: Bodnár Arthur
Brutálisan bántalmaztak egy idős férfit Székelyudvarhelyen, a városi piac mellett október 23-án, szombaton este. L. Ferencet ismeretlen tettesek a vashíd alatt megtámadták, leütötték, majd belökték a Küküllőbe.
2010. október 26., 15:102010. október 26., 15:10
Fotó: Bodnár Arthur
Az idős férfira unokája talált rá édesanyjával közösen: „Élet és halál közt van most is. Koponyája szilánkokra tört, valószínűleg sosem lesz már tökéletes az állapota” – mondta el portálunknak könnyeivel küszködve Sz. Zs., a bántalmazott unokája.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy a 78 éves helybélire 23 óra 10 perckor találtak rá. Az ügyben folyik a nyomozás, de egyelőre semmit nem tudnak a tettesek kiléte felől. Az áldozatot a székelyudvarhelyi sürgősségről átszállították a vásárhelyi kórházba.
Hétfőn dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
Többszáz jogosítványt vontak be az elmúlt 24 órában országszerte, többek között gyorshajtás és ittasvezetés miatt – derül ki a rendőrség vasárnapi közleményéből.
Ellenőrizni fogják a fogyatékossággal élő személyeket is foglalkoztató úgynevezett védett egységeket, az intézkedést Florin Manole munkaügyi miniszter rendelte el.
Szeretett vándormadaraink hazatértek, elfoglalták fészkeiket és legtöbbjük már megkezdte a családalapítást. Mégis lehetnek olyan gólyák, amelyek még a fészkeléssel bajlódnak – mutatjuk, mit tehetünk értük, illetve a jövőbeli fiókák épségéért.
Alig egy hét alatt összesen 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség, és több száz személyt azonosítottak a SIRENE-együttműködés révén.
Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.
Utcán sétáló kendőzött szépségekről ír a korabeli sajtó Gyergyószentmiklós vonatkozásban, Csíkszeredában szálloda is fungált bordélyként. Bizony, e tekintetben Csík vármegyében sem voltak szemérmesebbek az emberek, mint máshol Székelyföldön.
A magyarországi országgyűlési választásokon leadott összes szavazatot megszámolták szombatra, a Tisza pedig növelni tudta a képviselői mandátumainak számát, a kétharmad pedig még egyértelműbb lett.
A Magyar Polgári Erő (MPE) a Magyarországon „ellenzékbe kényszerült nemzeti pártok” mellett marad – közölte szombaton a párt ügyvivő elnöksége.
Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.