
Csíkszeredai városháza. Több intézmény székhelye
Fotó: Gecse Noémi
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik a csíkszeredai Városháza felirat ügyét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői. Soós Szabó Klára, Tőke Ervin és Márk Dezső önkormányzati képviselők csíkszeredai polgárokként nyújtanak be keresetet ez ügyben.
2017. május 02., 20:232017. május 02., 20:23
Mindezt sajtótájékoztató keretében jelentette be kedden Tőke Ervin csíkszeredai önkormányzati képviselő. Hozzátette, a Jogaink egyesület segítségével összeállítottak egy dokumentációt a Városháza felirat eltávolítása kapcsán, amelyet elküldenek a strasbourgi bírósághoz.
– nyilatkozta a politikus, majd hozzátette, a Városháza felirat nem a polgármesteri hivatalt mint intézményt jelöli, hanem magát az épületet, abban az épületben pedig több intézmény is működik.
„Ugyanakkor az ítélet végrehajtása jogsértésre kötelezné a polgármestert több ügyben is: egyik, hogy az épület műemlék, ezért a homlokzatáról nem lehet levenni vagy épp feltenni a feliratokat. Másik, hogy ha végrehajtja a polgármester az ítéletet, a városi magyar közösség hátrányba kerül a románnal szemben. A közigazgatási törvények értelmében a közintézményeken mindkét felirat fenn kell legyen, mind a román, mind a magyar, ha a magyar kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Csíkszereda esetében ez több mint nyolcvan százalék.
– számolt be Tőke Ervin. Hozzáfűzte, azok a városiak, akik tenni szeretnének ez ügyben, keressék meg őket, a segítségükkel pedig csíkszeredai polgárok is beszállhatnak a perbe.
Mint ismeretes, február közepén a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a helyi önkormányzat nyújtott be, a Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős ítélet megsemmisítését kérve. A felirat még a helyén van, de le kell venni.
Feliratháttér
Tőke Ervin kijelentése kapcsán fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az épület valóban műemlék, de a Városháza felirat csak a '90-es években került fel a homlokzatra, nem pedig az építéskor, akkor ugyanis megyeházának épült. Továbbá megjegyzendő, hogy a Városháza felirat majdani – esetleges – eltávolítása után valóban nem marad kétnyelvű felirat az épületen, ilyen ugyanis most sincs a polgármesteri hivatal bejáratánál. Az épületen jelenleg nem jelölik, hogy abban székel Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!