
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és szállót avattak Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény egyik felében egyetemi bentlakás, a másik felében az azt fenntartó szálló működik.
2017. május 01., 12:562017. május 01., 12:56
Az egykori munkásszállót a helyiek „leányblokként” ismerik, az Olt textilgyár tulajdonában volt, kétszáz szövőnőt tudtak ott elszállásolni. A magánosítás után az új belga tulajdonos a leányotthont kiürítette, több mint tíz évig állt üresen, míg
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkájának segítésére építették a kollégiumot, mondta a megnyitón Kató Béla püspök.
– jelentette ki a püspök.
A kollégiumok megtanítják a diákoknak, milyen egy összetartó közösséghez tartozni és értékelni azt, fejtette ki Dávid László, a Sapientia rektora. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette:
A szocialista realizmus stílusjegyeit viselő épület az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni és tovább erősíteni, mondta Török Áron építész az épület egyik tervezője. Az új intézmény Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
szóljon hozzá!