Parajdon zajlik az élet. Készül a fürdőkomplexum, költözésre készül a polgármesteri hivatal, a turisták száma meghaladta az évi 450 ezret, a sóbányában pedig a télen rekordot döntöttek. Erről és még sok minden másról számolt be Bokor Sándor parajdi polgármester.
2010. február 24., 17:372010. február 24., 17:37
– Úgy hírlik Parajdon eddig is volt bőven teendő.
– Valóban, komoly programjaink vannak, melyek beindításával, illetve folytatásával foglalkozunk. A legkomolyabb beruházás, amit tavaly szeptemberben kezdtünk el, az a fürdőkomplexum építése, amely egymagában egy 3,5 millió eurós program, és 60–65%-ban már elkészült. A finanszírozás tekintetében a turisztikai minisztérium 90 százalékban állja a költségeket, és bár még tavalyról van hátralék, viszont van már ígéret arra tűnik, hogy idén szerepelünk azokban a programokban, amelyek folytatást nyertek a minisztériumnál. Bízunk hát abban, hogy idén tudjuk folytatni a munkálatokat, sőt nagyrészt be is tudjuk fejezni ennek a nagy fontosságú komplexumnak az építését. De megemlíthetem az asztmásfektetőt is, melynek felújítása, kibővítése napirenden van, rajta vagyunk a prioritási listán és remélhetőleg Cseke Attila egészségügyi miniszter úr által Fortuna ránk is letekint, hogy ezt a 15–16 milliárdos beruházást be tudjuk fejezni.
– Idénre milyen terveik vannak?
– Jelenleg egy több mint kétmillió eurós pályázatunk elbírálására várunk, Parajd összes útjának felújításával kapcsolatosan, és itt nemcsak aszfaltozásra gondolok, hanem járda és csatornarendszer kiépítésére. Két ifjúsági tömbházlakás építését is elkezdtük, az idei év végéig be is kell fejeznünk. Ugyanakkor van ígéret az Országos Befektetési Társaságtól (CNI) a parajdi sportterem korszerűsítésének finanszírozására is. A sportkomplexum még a 80-as évek elején készült, tehát már igazán ráférne a felújítás. Jelenleg a két Sófalva vízvezeték- és szennycsatornarendszerének felújítására készítünk tanulmányt, ezt szeretnénk valamilyen programon megpályázni, hiszen a parajdi pályázatban – érhetetlen módon – nem lehetett benne a melléktelepülések víz- és csatornaproblémája, mivel Parajdot fürdőhelységnek tekintik.
Tervbe vettük egy új polgármesteri hivatal építését, hisz a jelenlegi épület már közel 200 éves. Amikor a turisták száma meghaladja az évi 450.000-et, ehhez a hivatal külső kinézetének is igazodnia kell, de szükséges ez a belső munkavégzés minőségében és a feltételek megteremtésében is.
– Bizonyára vannak gondok is...
– Igen, hát szociális problémák vannak, a roma közösség gondjait is meg kellene oldani, a munkanélküliség is okoz fejtörést. Még nem fejeztük be a tulajdonjog visszaállítását. Viszont örülünk, hogy ez a tél kedvezett a parajdi sóbányának, minden idők rekordját megdöntötte az eladott só, reméljük, hogy ennek jövedelme ide fog lecsöpögni, és nem Bukarest felé, mert ez is az egyik siralmunk. Túl optimisták nem vagyunk az idei évet illetően, a megszorító intézkedések, létszámcsökkentések hurokként vannak a nyakunkon, magam is számtalanszor feltettem a kérdést, hogy miféle önkormányzat az, amelyiknek fentről mondják meg, mit tehet és mit nem. Szeretném, ha hagynának dolgozni és végezni a munkánkat, úgy, ahogy tudjuk, persze, de legalább abban a hatáskörben, amelyben írott szöveg alapján rendelkezünk. Biztosan nem unatkoznánk.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg.
XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.
Több halálos áldozattal járó közúti baleset történt az év első kilenc hónapjában, mint a tavaly ugyanebben az időszakban Hargita megyében. A rendőrségi adatok szerint a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás és a figyelmetlenség áll a főbb okok között.
Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
szóljon hozzá!