
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nemrég a kormány országszerte 118, földrengés által veszélyeztetett iskolaépületről adott ki közleményt, helyszínmegjelölés nélkül, ugyanakkor arra utasították a tanfelügyelőségeket, hogy frissítsék az ezekre vonatkozó adatokat, határidőnek a vakáció előtti pénteket adva meg. A frissített adatok tükrében arra voltunk kíváncsiak, hogy földrengés esetén a székelyföldi megyékben mennyire vannak biztonságban az iskolaépületekben az oda járó gyerekek.
2023. február 21., 18:062023. február 21., 18:06
Mild Zoltán, a Kovászna megyei építkezési felügyelőség vezetője korábban a sajtónak azt nyilatkozta, hogy bár törvény kötelezi az önkormányzatokat és az 1984 előtt épült ingatlanok tulajdonosait a földrengésveszélyes épületek nyilvántartására, az általa vezetett intézmény eddig nem kapott adatokat fokozottan veszélyeztetett, vagyis egyes, valamint kettes besorolású épületekről.
Mivel a múlt héten a tanügyminisztérium arra utasította a tanfelügyelőségeket, hogy péntekig frissítsék az iskolaépületek statikai állapotára vonatkozó adatbázisukat, így ennek tükrében friss adatokat kaptunk Kovászna megyére vonatkozóan.
„Nincsenek olyan iskolaépületeink, amelyeknél fennáll annak veszélye, hogy a diákjainkra omoljon.
– tisztázta rögtön az elején Luminița Bobeși Kovászna megyei főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, többnyire vidéken fordultak elő olyan esetek, hogy az ingatlanok nagyon régiek voltak, ott a diákokat új helyiségekbe költöztették, felújították az épületeket, ezekről a helyi önkormányzatok gondoskodtak.

A török katasztrófa után arra kérték fel a prefektusokat, hogy készíttessenek jegyzéket a földrengésveszélyes épületekről. Idén pályázni is lehetett a veszélyesnek ítélt épületek megerősítésére. Kétszáz nyertes között nincs egyetlen székelyföldi sem.
Földrengés esetén fokozottan veszélyeztetett iskolaépület nincs Kovászna megyében, viszont 22 olyan épületet – nem iskolát! – tartanak nyilván, amelyeknek kettes fokozatú a veszélyességi besorolása, 61 épület hármas, 14 pedig négyes besorolást kapott. Megyeszerte 464 ingatlan található, amelyek különféle iskolákhoz, óvodákhoz tartoznak, tornatermeket, bentlakásokat is beleértve, de a tanintézmények száma 83.
„367 épület nem sorolható egyetlen veszélyességi kategóriába sem, amúgy az erre vonatkozó felméréseket többnyire akkor végzik el, amikor az épület felújítását tervezik, vagy ha kéri a tulajdonos, vagyis a helyi önkormányzat, amely finanszírozója is ennek a felmérésnek” – tisztázta Luminița Bobeși.
A már említett huszonké épület esetében sem kell pánikba esni, ezek többnyire
Azt, hogy hol található pontosan a szóban forgó huszonkét ingatlan, egyelőre nem bocsátotta rendelkezésünkre a tanfelügyelőség, arra hivatkozva, hogy egyszer fel kell töltsék a központi rendszerbe, és amint a minisztériumtól engedélyt kapnak rá, azonnal közzéteszik.
Hargita megyében az iskolák által leközölt adatok szerint egyetlen iskolaépület sem tartozik az 1-es fokozatú veszélyességi besorolásba,
– osztotta meg Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő.

Az elmúlt napokban Gorj megyében történt és Székelyföld több településén, Marosvásárhelyen a tízemeletes tömbházak felső szintjein különösen jól érezhető földrengés nyomán egyre többen érdeklődnek a lakásbiztosítások iránt.
A napokban bekért adatok alapján egyetlen oktatási épület sem földrengésveszélyes Maros megyében – nyilatkozta a sajtónak Sabin Pășcan, Maros megye főtanfelügyelője. Mint kiemelte: korábban volt három olyan oktatási intézmény, amelynek épülete veszélyben lett volna egy nagyobb földrengés esetében, de az elmúlt években ezeket felújították, megerősítették, így jelenleg – az iskoláktól kapott visszajelzés értelmében – egyetlen egy épület sem földrengésveszélyes.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!